Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Kerékpárral a Visegrádi-hegység aszfaltozott erdei útjain

Forgalommentes erdőgazdasági aszfaltutakon Szentendréről Visegrádra, majd Pilismarótról Pilisszentléleken át Esztergomba

2024. február 19. - horvabe

cimkep-k10_2.JPG

Kilátás a Panoráma útról a Dunakanyarra

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k10.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 75,45 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1316/1285 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos kerékpártúra sok szintemelkedéssel) 
- Kilátások: 8/10 (Szép kilátás Pilisszentlászlón a Kis Rigó vendéglőtől és a templomtól, a Panoráma út kilátópontjáról és a Nagy-Villámon álló Zsitvay kilátótól).
- Jelzettség a túra időpontjában: A túra útvonala nincs jelezve

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:

A kerékpártúra két részre bontható Visegrádon a hosszabb Szentendre-Visegrád és a rövidebb Visegrád-Esztergom szakaszra. A Nagy-Villámra érdemes külön is egy rövid kerékpáros kirándulást tenni Visegrádról.

TÚRALEÍRÁS

A szombati pihenőnap után vasárnap reggel ott folytattam a Dunazug 300 kerékpáros körtúra végigtekerését, ahol pénteken délután abbahagytam, vagyis Szentendrén. Erre a napra nagy terveim voltak, szerettem volna eljutni Esztergomba, az viszont a kiírás szerint egy 72,5 km-es út több mint ezer méter szintemelkedéssel, ami azért lássuk be, nem piskóta egy magamfajta hobbikerékpárosnak! Mindenesetre, ha nem bírnám esetleg a gyűrődést, magától adódott a visegrádi kiszállási pont, ahol nagyjából a táv felénél és a szint kétharmadánál befejezhetem a túrát és átkompozva a Dunán vonattal hazajöhetek Nagymarosról!

Ezen a napon megint csak korán indultam otthonról, öt után pár perccel már nyeregbe zöttyentem és a dombról legurulva a szokásos Budafoki út, Duna-parti kerékpárút útvonalon erőkímélő tempóban betekertem a Batthyány térre, ahol jegyet vettem magamnak és a drótszamárnak Szentendréig. A HÉV-vel aztán kicsattogtam a másik végállomására, ahová hét óra felé megérkezve pár perc alatt összekaptam magam. Most a fényképezőgép táskáját a gyalogos túrázáshoz hasonlóan felfűztem az övemre, ez egyébként kitűnően bevált kerékpározás közben is, ugyanis bármikor előkaphattam a gépet anélkül, hogy akár csak le kellett volna szállnom a nyeregből, a maradék felszerelést pedig a 25 literes zsákomban a hátamra véve indultam el a HÉV állomásról.

Bemelegítésképpen aztán a már vasárnap reggel is forgalmas 11-es úton feltekertem a Lajosforráshoz és a Dömör-kapu felé induló út elágazásáig. A főútnak ezen az oldalán is lemarták a teherautók által dombokká préselt, kitüremkedett aszfaltot, hogy sima legyen a felfestett kerékpáros nyom, viszont itt is keményen megvezették a marási bordák a kerekeket! Annyival jobb volt a helyzet a péntekihez képest, hogy most aránylag lassan felfelé kaptattam az emelkedőn, nem pedig jóval gyorsabban lefelé gurultam rajta. Szerencsére az elágazás után a sokkal csendesebb és kitűnő aszfaltozású Szentlászlói úton tekertem tovább a pedálokat, enyhén, de folyamatosan emelkedve. Egészen kellemes idő alakult ki erre a reggelre, bár a szombati verőfényes napsütéssel nem tudott versenyre kelni, de legalább nem esett az erősen felhős égből, ami a pénteki esős délelőtt után kimondottan felüdülés volt!

Lassan magam mögött hagytam a házakat, aztán jobb oldalon elmaradt mögöttem az izbégi katonai lőtér mezője is. Ez régi, már-már elfeledett emlékeket idézett fel bennem, ugyanis többször jártam itt lövészeten katonakoromban. A lakott terület után elkezdődő keskeny, kissé göcsörtös, kátyús aszfaltcsíkon háromnegyed nyolc felé értem fel a Dömör-kapuhoz, itt tartottam az első pihenőmet. A híd korlátjának támasztva a bicajt lesétáltam a lépcsőkön a Bükkös-patakhoz, amely itt a sziklás szorosban tört utat magának a Duna felé igyekezve. Lefényképeztem a kis vízesések sorát, pár percet még nézelődtem, aztán ismét nyeregbe szálltam és továbbkerekeztem.

Nagyjából itt kezdődött a csoda! Az aszfaltozott, kissé kopottas erdőgazdasági út kanyarogva követte a Bükkös-patak útját, csak nagyon lassan, egyenletesen, mintegy 2-3%-osan emelkedve. A sebváltókkal beállítva egy kicsit pörgősebb, erőkímélő fokozatot, volt időm és energiám gyönyörködni az éppen zsendülő fák most születő zöldjében, közben a balra, az úttal párhuzamosan csörgedező Bükkös-patak hangját hallgattam. Még az sem zavart, hogy közben tucatjával kerültek el a gyorsabb országútisok és emtébések. Élvezve az erdei tekerés minden pillanatát értem el az útelágazást, itt érkeztek meg az Országos Kéktúra kék sáv jelzései a Sikárosi erdészház felől, hogy aztán velem együtt induljanak tovább Pilisszentlászló felé. Az Öreg-nyílás-völgyben a meredekség kissé megnőtt, de egyáltalán nem kellemetlenül, még csak meg sem izzadtam, mire felértem a gerincre a Kis-Rigó vendéglő előtti sorompóhoz.

Leszállva nyeregből megkerültem a lezárt, masszív fémsorompót, aztán elgyönyörködtem a Pilisszentlászlóra nyíló kilátásban a Kis Rigó melletti üres telekről. Innen már pár perc alatt legurultam a gerinc túlsó oldalának meredekebb lejtőjén a faluba, közben kereszteztem a Szentendréről Lepencére tartó országutat. Az órámra nézve kicsit átkoztam magam, hogy már pár perccel elmúlt fél kilenc, ellazsáltam az időt a Bükkös-patak andalító csobogását hallgatva! Gyorsan rátértem hát a faluközpontban a templom felé vezető Béke utcára, aztán innen lefordulva már toltam a gépet a dombtetőn álló templomig. Egy nagyobb cserkészcsapatba keveredve értem el a temetőkaput és a sírok között vezető úton a templomocskát.

Pilisszentlászló a Dunazug 300 körtúra kiírása szerint megint csak kombinált igazolópont, egyrészt be kellett szereznem a községen áthaladó Országos Kéktúra egy bélyegzőlenyomatát, másrészt viszont el kellett olvasnom a falatnyi templom cseppnyi előterében kiakasztott információs táblát, hogy beírhassam az igazolófüzetbe, Károly Róbert milyen esemény emlékére emeltetett csúcsíves templomot a településen! A neten rákeresve a miserendre már tudtam, hogy fél kilenc előtt kell ideérnem, ugyanis akkor biztos nyitva találom majd a templomkaput, ami más időpontokban valószínűleg zárva szokott lenni, de még nem kezdődik el a mise! Viszont már megkezdődött, mire megérkeztem és a cserkészek már csak az előtérbe tudtak bezsúfolódni, így pedig reménytelennek láttam, hogy megkeressem a tömegben a kiakasztott táblát az információért!

Letámasztva a kerékpárt körbesétáltam a temetőt és a templomocskát, lefényképeztem a falura nyíló panorámát, közben az alacsony rétegfelhőzet oszlásnak indult és párásan kisütött a nap. Aztán kilenc óra felé véget ért a mise, a helyiek pedig a cserkészekkel együtt elindultak kifelé. Az üres előtérben gyorsan megtaláltam a bekeretezett, hosszú szöveget, ami a templom történetét meséli el, és a noteszom elővéve elkezdtem bogarászni, hogy megkeressem a szükséges infót. Ekkor figyeltem fel egy idősebb hölgyre, aki egy kulccsal a kezében mögöttem állt csendesen. Csörögve esett le a tantusz, hogy nyilván zárni akarja már a templomajtót, így aztán csak lefényképeztem a szóban forgó leírást, aztán bocsánatot kérve elhúztam a csíkot.

Miután a távozás hímes mezejére léptem, már döngve be is csapódott a hátam mögött a templom kapuja! Így aztán itt is szerencsével jártam. Már csak egy kéktúrás stempli kellett, amit az éppen útba eső Jánosikova kocsmában meg is kaptam. A faluban több kéktúrás bélyegző is található, ezek és a több mint 1100 km hosszú gyalogos túraútvonal összes pecsétjének listája letölthető a Magyar Természetjáró Szövetség kéktúra honlapjáról. Mivel a Dunazug 300 kerékpáros körtúra bejárása során többször is kell kéktúra bélyegzőt használnunk igazolásra, érdemes ezt a listát eltenni magunknak! Fontos dolog, hogy vigyünk magunkkal egy kis pecsétpárnát is, ugyanis a kéktúra bélyegzők festékellátása nincs megoldva! Benn a kocsmában éppen a kínai Forma 1-es futam ment a falra kitett tévében, pár percig néztem a versenyt amíg a stemplizést elintéztem és a hideg kólámat elszopogattam, aztán továbbindultam innen is.

Feltekertem a faluközpontból visszafelé is a szerpentinen az országútig, amit lejtmenetben már kereszteztem a Kis Rigó felől jövet, most azonban ráfordultam az aszfaltcsíkra és belefogtam a nap első jelentősebb kaptatójába. Mintegy kilométeres úton 70 métert emelkedve értem el az útelágazást, itt aztán a zárt sorompót megkerülve rátértem a Pap-rétre vezető erdészeti aszfaltútra. A kapaszkodó persze nem ért itt véget, egy újabb kilométeres úton még vagy 100 métert kaptattam felfelé (ebben voltak már kimondottam húzós, 10% feletti részek is), aztán a Szarvas-szérűnél, ahol a kék sáv jelzések is megérkeztek Pilisszentlászlóról, felértem a hegytetők közé és az emelkedés végre eltűnt. Nagyjából itt értem el a túrám legmagasabb pontját a GPS-em szerint 545 méter magasságban. Itt újra felvehettem egy pihenős tempót, végül egy kis lejtőn legurulva érkeztem meg a Pap-réti erdészházhoz. A kiírás szerint itt is be kellett ütnöm az erdészház kerítésére kihelyezett kéktúra bélyegzőt az igazolófüzetembe, ezt gyorsan elintéztem, aztán a bágyadt napsütésben pihentem egy sort az útelágazás mellett egy kőre letelepedve.

Csúcsforgalom volt errefelé, percenként érkeztek a bringások Visegrád, Szentendre vagy Pilisszentlászló felől, páran meg is álltak, hiszen ez nagyjából a legmagasabb pont, itt érdemes pihenőt tartani! Én nem sokat maradtam, bekaptam egy húsvéti sonkás szendvicset, ittam rá a bodzaszörpömből, aztán nyeregbe pattanva megkezdtem a Visegrádra levezető hosszú lejtmenetet. Az út minősége elsősorban lejtmenetben fontos, voltak az erdészeti útnak kicsit jobb és kicsit rosszabb szakaszai is, de összességében eléggé jól járható volt túrakerékpárral. Fenn, a szerpentines részen még keményen markoltam a kanyarokban a fékeket, aztán az Apát-kúti-völgybe leérve már nekiengedtem a bringát az enyhe lejtőnek.

A piknikrétet elhagyva megálltam az Ördögmalom-vízesésnél, bíztam abban, hogy most a csapadékos tavasz miatt jó sok víz lesz benne, és láthatom majd az örvénylést, amely kialakította ezt az üstszerű mélyedést a sziklák között, de az Apát-kúti-patak most éppen csak csordogált. Továbbgurulva már gyorsan elértem Visegrád határában a Panoráma-út elágazását. Lendületből ráfordultam az emelkedőre és 39/28-ba visszaváltva egy sóhajjal belevágtam az újabb kaptatóba. A hosszú hegymenet ellenére szeretem ezt az utat! Már nem először mászom meg rajta bringával a Várhegyet, az teszik a legjobban benne, hogy széles az úttest és jól aszfaltozott még a széle is, így nem zavarom a lassú tempómmal még a hegyre tartó buszokat sem! Az emelkedése is egyenletes, 5-6% százalék közötti, jól megtervezték hát ezt a szerpentinezve kanyargó országutat!

visegrad_k_1.jpg

A Dunakanyar panorámája a Panoráma út parkolójából. A képre kattintva nyílik meg az 5000 pixel széles panorámakép.

Azért leizzadtam, mire már közvetlenül a vár alatt elértem a Panoráma-parkolót, itt megálltam, méghozzá több ok miatt is! Egyrészt az innen a Dunára nyíló kilátás páratlan, már csak ezért is érdemes itt körülnézni, de nekem itt a túramozgalom kiírása szerint egy kérdésre is választ kellett találnom! Az ide vonatkozó kérdés pedig az volt, hogy miről tudósít a kilátóponton elhelyezett emlékkő? Persze pár pillanat alatt meg is lett a válasz, aztán néhány percnyi pihenő és fényképezés után folytattam a kapaszkodást a vár parkolójába.

Ide már hamar felértem, kérdésemre pedig – tudniillik, hogy kell-e a kenyérgáz meghajtású bringámmal parkolójegyet vennem – az őr csak mosolyogva intett, hogy fizetés nélkül is behajthatok az ott várakozó kocsik közé! A kiírás szerint itt igazoló fotót kellett készítenem, letámasztva a bicajt egy pillanat alatt meg is lett a kerékpárt és a várat együtt ábrázoló fénykép, aztán leültem az egyik terasz napernyős asztalaihoz meginni egy ott vásárolt félliteres jéghideg kólát.

Még csak tizenegy felé ballagott az idő, a táv és a kaptatók zömén már túl voltam, így aztán döntöttem: nem szállok ki Visegrádon, továbbtekerek egészen Esztergomig! Így viszont már nem volt annyi időm, hogy felmenjek a várba, de úgyis jártam már ott többször, újat nem nagyon találnék odafenn! Így aztán továbbindultam az úton a Nagy-Villám parkolójához vezető kaptatón.

A nyeregben a bobpálya parkolójába is ingyen behajthattam, innen aztán feltoltam a bringát a 377 méter magas hegytetőn álló kilátóhoz a meredek sétányon. A Zsitvay kilátó földszintjén a kasszás hölgy gondjaira bízva a járgányt felkapaszkodtam a lépcsőkön a tetőteraszra és körülnéztem. Volt már szebb is a kilátás, most, bár sütött a nap, kicsit azért párás maradt a levegő még késő délelőttre is. Készítettem itt is pár képet, aztán az éles északkeleti szél hamar lekergetett odafentről. Mindenesetre berakom ide azt a panorámaképet, amelyet egy korábbi gyalogtúrámon készítettem a kilátó tetőteraszáról nyíló kilátásról.

nagy-villam_k.jpg

Körpanoráma a Nagy-Villámon álló Zsitvay kilátóból. A képre kattintva nyílik meg külön ablakban a 9000 pixel széles panorámakép.

Lenn a földszinten még pecsételtem az itteni Országos Kéktúra bélyegzővel is a füzetembe, aztán visszatérve a bobpálya parkolójába ismét ráfordultam a Panoráma útra, és a másik ágán leereszkedtem a Duna-parton futó 11-es útra. Ez a része az útnak már nem olyan jó állapotú, mint a Visegrádról ide felkapaszkodó, kicsit keskenyebb, kicsit kátyúsabb is annál, de azért kerékpárral jól járható, és az a nagy előnye is megvolt az én szempontomból, hogy folyamatosan lejtett! A szerpentinkanyarokban keményen markolva a fékeket értem le a főútra, aztán pedig már pár perc alatt visszakerekeztem Visegrádra.

Bár a városban nem kell igazolnom a kiírás szerint, de mivel a kompállomás előtt tekertem el, letértem hát az útról és az oda kihelyezett kéktúra pecséttel is nyomtam egyet a füzetembe a Nagy-Villám és Pilisszentlélek kockái közé. Ha már lúd, legyen kövér! Egyébként komoly munkák folytak a rév lejárójánál, szemmel láthatólag egy teljesen új rámpát alakítanak ki egészen a vízpartig, de úgy láttam, közben a régi lejárón a kompátkelő megközelítése meg van oldva. Itt nem időztem sokáig, amint bélyegeztem, már indultam is tovább. A főútra visszatérve aztán belefutottam egy útfelújításba, vagy másfél kilométer hosszan szakaszosan felmaratták az út régi kopófelületét, hogy majd új réteget terítsenek rá.

Nagy nehezen, az autókkal együtt szinte lépésben haladva ezen is csak túljutottam valahogy, aztán a hátszéltől hajtva, mint a villám, olyan gyorsan elértem a Duna-parti úton a dömösi hajóállomást. Itt tartottam az ebédszünetem: a bringát fenn, a füves parkolóban lezárva lesétáltam a partra és ott telepedtem le egy nagyobb kőre. Megettem az ebédre készített szendvicseimet, és megbámultam a Duna-szagú panorámát. Már számtalanszor elgondolkodtam azon, vajon milyen vegyi összetevői lehetnek ennek a komplex illatnak, de pont ugyanolyan volt, mint otthon, Budafokon!

Még szabad szemmel is jól lehetett látni a túlparti Szent Mihály-hegy oldalában a remetebarlangokhoz érkező kirándulókat, aztán tehervonat csattogott el a barlangok alatt, a Duna-parti vasúti vágányokon, egy uszályokat toló hajó is eltépett előttem lejtmenetben Budapest felé. Jó volt itt ücsörögni, de háromnegyed egy felé már mindenképpen indulnom kellett, ugyanis a terveim szerint el akartam érni az Esztergomból 16:11-kor induló vonatot!

A Pilismarótig vezető néhány kilométeres távot már pár perc alatt bedaráltam, aztán a templom előtt ráfordultam a hegyek közé visszavezető keskeny aszfaltútra. Két-három perc után magam mögött hagyva a falut újra kezdődött csoda: ismét beértem az éppen rügyező erdőbe! A jó minőségű erdészeti út kényelmes emelkedéssel kanyargott a Malom-patak völgyében, és habár ez a kaptató ígérkezett a leghosszabbnak a mai nap folyamán, de élveztem minden méterét! Háromfős családot értem utol, a házaspár és a talán 6-8 éves kislány együtt tekert egyre feljebb, többször is megelőztem őket, de amikor meg-megálltam fényképezni, általában befogtak újra. Aztán a meredekség egy kicsit megnőtt, de a GPS szintmetszete szerint itt sem volt 5-6%-nál komolyabb, a 39/28-as kapaszkodó áttétellel úgy tekertem egyre feljebb rajta, hogy még csak nem is lihegtem.

Persze hátulról folyamatosan értek utol a kerékpárral felfelé tekerők, meg persze szemből is jöttek a lejtőn lefelé száguldók, de én tartottam az öreguras tempót, és még így is felértem háromnegyed kettő felé a Hoffman fogadóhoz. Megálltam pár percre szusszanni csak úgy az út szélén, itt vettem észre, hogy a GPS az emelkedőn felfelé önkényesen kikapcsolva nem mérte az utolsó két és fél kilométert (a poszt szintmetszetén ezt a hiányt egy későbbi túrámon felvett trekkből kiollózott adatokkal pótoltam). Na mindegy, újraindítottam a kütyüt, aztán nyeregbe pattanva már pár perc alatt felértem 415 méter magasan a gerincre. Itt ágazott ki jobbra a Pilisszentlélekre leereszkedő út, behúzott fékekkel kezdtem az ereszkedést rajta, aztán megálltam pár száz lépés után a pálos kolostor romjainál.

Itt is igazolnom kellett, vagyis le kellett írnom az egyik falon elhelyezett emléktábla szövegét. A márványtáblát gyorsan megtaláltam, nagyjából emlékeztem a korábbi látogatásaimról a helyére, a romok pedig nem szoktak változni, csak azon csodálkoztam el, hogy milyen sok látogató van most a volt pálos kolostorromnál! Vagy húsz autó állt egymás mögött az út szélén, a romos falak között is rengetegen kószáltak, vagy csak üldögéltek a rét füvében. Nem tudtam mire vélni ezt a dolgot, de nem kérdezősködtem, az adminisztráció után visszaültem a bicajra és legurultam vele Pilisszentlélekre. Na, itt aztán olyan tömegbe futottam bele, mintha búcsú lenne a faluban! De alaposabban megnézve ezek az emberek csak nézelődők voltak, és a felső kocsma körül csoportosult a többségük. Nem is oda mentem be, hanem az alsó kocsmába, amelynek jóval szerényebb volt a látogatottsága.

Pecsétet kellett itt is kérnem, a kocsmáros pedig jó szívvel adta a céges bélyegzőt. Őt kérdeztem meg arról, mit keres itt, ebben a csendes faluban ez a sok kiránduló, és amikor válaszolt, leesett a tantusz: most éppen Pajkaszegen járok! Az egyik kereskedelmi kanális sugároz „A mi kis falunk” címmel egy sorozatot, ami éppen itt játszódik, és a falu filmbeli neve a Pajkaszeg! Megittam még egy üveg alkoholmentes sört, elbeszélgettem a kocsmárossal, aki lelombozva mesélte sokáig, hogy szerinte miért nem az ő kocsmáját választotta a stáb a forgatásra, aztán belevágtam a túrám utolsó szakaszába, az Esztergomig vezető 14 km-es lejtmenetbe.

Pilisszentlélek gidres-gödrös bekötőútján kitekertem a Két-bükkfa-nyeregből Esztergomba vezető országútra és nekilódultam a tükörsima aszfaltút hosszú lejtőjén. Sajnos, az örömöm és a sima gurulás nem tartott soká, ugyanis egy rendkívül rossz útszakasz következett ezután, amely aztán később kissé feljavult és lendületesen haladva értem el rajta Esztergomot. Gyorsan áttekertem a városon a Bazilika dombjáig és felkaptattam hozzá a szerpentinen. Itt is bezsebeltem egy pecsétet (pontosabban kettőt, mert ez szakaszhatár a túráim között) a Bazilika pénztárában, aztán lefényképeztem a latin nyelvű szöveget a templom timpanonján, ugyanis ez is kérdés volt a pecsételőfüzetemben, aztán visszatekertem a vasútállomásra.

Volt még fél órám a vonatom indulásáig, aztán az egy kocsis Stadler Flirt zsúfolásig megtelt utasokkal, mire a frissen felújított és villamosított vonalon Budapestre ért. A Nyugatiból még hazatekertem a Nagykörút – Petőfi híd – Budafoki út útvonalon, aztán fináléképpen még megmásztam a dombot is, amelynek a kaptatója úgy hiányzott a mai szintek után, mint a szólás-mondásbeli ablakos tótnak a hanyatt vágódás, de aztán ezen is túl voltam és fél hétre hazaértem.

A GPS-t egy percre bekapcsolva láttam, a számlálója 73 km-t mutat, 1200 méter szinttel, de ebbe nem lett belemérve nagyjából 120 méter szint és 2,5 km táv, mint már írtam. Ja, meg az a durván 25 km sem, amelyet reggel tettem meg otthonról a Batthyány térig, meg délután hazafelé a Nyugatiból. Tehát több mint 100 kilométert tekertem összesen ezen a napon!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1118328167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.02.19. 16:14:26

Látom nem sajnáltad a lábaidat, szép kis túra!

Dömösnél kár hogy kihagytad az Álmos herceg féle préposti templomot.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.20. 10:25:47

@gigabursch: Kerékpárral túlságosan is kiesik, meg tolni is kéne oda a bicajt. Viszont a romok mellett megy a pilisi piros sáv jelzés, szóval gyalogosan már jártam ott. Még a blog viszonylag élete során is:
bakancsban-ket-kereken.blog.hu/2020/12/19/vegig_a_pilisi_piroson_iv

Mesterséges Geci 2024.02.20. 11:18:00

m.blog.hu/ba/bakancsban-ket-kereken/skins/classic/hatterkep/01-t%C3%A9l.JPG
Ezt a hegyet imádom, mikor Dömösnél, Pest felé gurulva a 11-esen szembejön. Tisztára olyan, mintha nekimennék, pedig ott van köztünk a Duna. :)

Milyen bringád van? BCA vagy Csepel?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.20. 12:07:26

@Mesterséges Geci: Tényleg klassz ez a hegy. Két csúcsa van, a címképen balra a Szent Mihály-hegy, jobbra a Hegyes-tető, közöttük meg egy pár száz méteres gerinc. Ez látszik a címképen is, a jobb oldalán. A Hegyes-tetőn kilátó is van, onnan jól be lehet látni a Dunakanyar jó részét. Meg én is bírom, hogy amikor Esztergom felől elérem Pilismarótot, na onnan tisztára egymásra vannak csúszva a Börzsöny meg a Visegrádi-hegység csúcsai!

1987-ben gyártott Csepel Marathonom van. De már csak a váz a régi (az is átfestve), meg a viccből megtartott csengő és az első lámpa+dinamó kombó. Egy cikk egy eredeti állapotú Csepel Marthonról:
bikemag.hu/magazin/emlekszel-csepel-marathon-1988/

AttHunter 2024.02.22. 07:22:07

Kedves Hörpölin (Béla Bátyám)!

Ezen a fórumon tudlak elérni, ezért ide írok.

Ezennel kívánok Neked sok-sok további remek túrát és élményt, de legfőbbképpen jó egészséget.
Tudom, hogy még egy kicsit húznod kell az igát, de ma mégis elfelejtheted végre az utazási bérleteket és jegyeket. :)

Sok Boldogságot Hörpölin 65!

gigabursch 2024.02.22. 09:11:49

@AttHunter:
Felém csak száraz torokkal jöjjön, mert lesz nálam mivel nedvesíteni!

Isten éltesse a bloggazdát!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.22. 13:44:00

@horvabe: @gigabursch: Hogy miket nem tartasz számon, kedves AttHunter! Persze a fészbukk mindent IS tud... :-D
Köszönöm szépen a gratulációkat, hétvégén torok nem marad majd otthon szárazon! És még tényleg bevállaltam fél évet a cégnél, de nyár végére letelik majd, és szabad leszek, mint a madár!

AttHunter 2024.02.23. 07:19:30

@horvabe: Fészbukk, ugyan már! A naptáram, no az mindent tud arról, akiről akarom, hogy tudja. Te ilyen vagy. Ez nem tudom, hogy Neked jó, vagy nem, de benne vagy az biztos. :)

u.i.: Nagyon ritkán törlök a naptáramból.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.02.25. 07:51:02

@AttHunter: Így viszont köszönöm a figyelmességed és hogy benne vagyok a pixisben! :-D
süti beállítások módosítása