Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Ködös túra a budai hegyeken át Pilisvörösvártól Óbudáig

Kicsit havas, a végén sáros túra az Antal-árkon, a Zsíros-hegyen és az Alsó-Jegenye-völgyön keresztül a Szépvölgyi útig (2025. január 25.)

2025. január 28. - horvabe

cimkep-t140.JPG

Gyalogúton a Kálvária-hegy oldalában

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

140.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,85 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 673/510 m (turista GPS-sel mérve)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 6/10 (Ha nincs köd, akkor érdemes felkeresni a Zsíros-hegy kilátópontját, a Kálvária-hegy csúcsát, a Kötők padját és az Újlaki-hegy ormát)
- Jelzettség a túra időpontjában az érintett jelzések sorrendjében:

A sárga sáv jelzés felfestése a túra teljes útvonalán megfelelő sűrűségű, könnyen követhető (8/10).

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:
Természetesen a teljes túrát nem kell senkinek végigjárnia! 

A Zsíros-hegy kilátópontja a régi turistaház romjaitól érhető a sárga háromszög jelzéseket követve.

Az Újlaki-hegy kilátópontja a Szépvölgyi út felső végétől húszperces séta.

TÚRALEÍRÁS

Többször kérdezték már, hogy szerintem mi a legfontosabb különbség a kirándulók és a túrázók között? Sokban különbözik ez a két erdőjáró csoport egymástól, de véleményem szerint a legfőbb különbség az, hogy amíg a kirándulókat a szép idő hívja ki a természetbe és tesznek kisebb-nagyobb sétákat az erdőben, addig a túrázók – egy, mondjuk úgy, belső kényszer hatására – járják az útjukat, ha esik, ha fúj. Az elmúlt héten valahogy én is így voltam ezzel: ködös, felhős, nyirkos volt az időjárás, ennek ellenére persze mentem volna, de valamit írni is kellene róla a blogra, aztán hogy mutatna az, hogy minden képen csak a ködbe vesző fák látszanának?

Ennek a nyálas, párás időnek a végét péntekre ígérték a meteorológusok, de akkor sajnos nem tudtam más programok miatt elindulni, szombatra kellett halasztanom a túrámat. Ekkorra viszont már újra elnyelte a köd az országot és úgy nézett ki, ebből már a legmagasabb hegycsúcsok sem fognak kikandikálni! Akkor végül is teljesen mindegy, merre indulok el – gondoltam –, a napot úgysem fogom látni, gyerünk hát csak ide a szomszédos budai hegyekbe, ködös erdőt ott is találok magamnak! Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy a ködön kívül saras erdei utak is lesznek rogyásig, hiszen erre a napra már elmúlik az addigi tartós fagy.

Szinte az orromig sem láttam a ködtől, amikor szombat reggel fél hét felé kiléptem a házunk kapuján és elballagtam a közeli buszmegállóig. Szokás szerint a 250-es busszal zötyögtem le Kelenföldre, aztán a metrókkal átrobogva a város alatt még éppen elkaptam Újpesten a 7:20-kor Pilisvörösvárra induló személyvonatot. Persze Pilisvörösváron is köd fogadott, az állomás narancssárga fényű nátriumgőz lámpái próbáltak megbirkózni vele, de aztán lassan világosodni kezdett és éppen háromnegyed nyolckor, amikor összekészülődve elindultam a túrára, ki is kapcsolták a világítást.

A szórványos sárga négyzet jelzéseket követve ballagtam ki az állomás bekötőútján a városon átvágó Budai útra, itt aztán azonnal meglettek a sárga sáv jelzések. Ezeket fogom majd követni egészen a túrám végéig! Átballagtam a vasúti sínek alatti aluljárón a vágányok túlsó oldalára, aztán bele is vágtam a túrám első kaptatójába, vagyis a Pilisvörösvárt Pilisszentivántól elválasztó dombhát, a Kovács-hegy megmászásába. Hosszú lépcsősoron felérve a dombra hamarosan bele is kezdtem a túlsó oldalán az ereszkedésbe, amelynek a vége Pilisszentiván főutcáján, a Szabadság úton volt.

Lassan ébredezett a városka ezen a ködös szombat reggelen, szinte üres helyközi busz húzott el mellettem, asszonyok ballagtak kosarakkal és szatyrokkal a közeli szupermarket felé. Pár száz lépést a főút járdáján ballagtam, aztán a sárga sáv jelzéseket követve jobbra fordultam a Jóreménység utcára és belefogtam a Zsíros-hegyre felvezető hosszú kapaszkodásba. A legfelső kerteknél váltottam a Zsíroshegyi dűlő keskeny aszfaltos csíkjára, ezen értem el az út szélén álló utolsó, limlomokkal teleszórt kertű házat, nagyjából itt tértem le róla, hogy a sok aszfalttaposás után végre egy erdei földúton indulhassak tovább.

Furcsa fa csapóajtón keresztül bújtam be a Nagy-szénási Európa diplomás, fokozottan védett erdőterületre, aztán hamarosan elértem az Antal-árokban a Zsíros-hegyre felkapaszkodó középfeszültségű távvezeték nyiladékát. Nem jártam még ezen az útvonalon a blog négyéves története során, de korábbi tapasztalataim alapján tudom, hogy néhány évente szokták kivágni a távvezeték alatt növekedő fákat, hogy az ágaik ne érhessenek hozzá a sodronyokhoz, hát most éppen azt az időszakot fogtam ki, hogy szinte semmit sem lehetett látni a kefesűrűségű, ujjnyi vastag fácskáktól.

Persze az emelkedő egyre meredekebbre váltott alattam, egyre közelebb húzódtak a távvezetékhez a környező domboldalak, meg a köd csak egyre sűrűbb lett, ahogy egyre jobban kimelegedve kapaszkodtam a turistaösvényen. Ennek a szakasznak ott szakadt vége, ahol az Antal-árok egy határozott balkanyarral otthagyta a távvezeték oszlopait és kanyarogva kapaszkodott tovább a hegyoldalban. Ez egy tényleg nagyon szép része az útvonalnak, a szűk völgy aljában éppen csak annyi hely van, hogy ott elférjen a gyalogút, nyáridőben pedig a fák szinte alkonyi sötétbe borítják a szurdok alját.

Most persze kopár volt minden körülöttem, de legalább jól lehetett látni két oldalon a sziklás hegyoldalt – legalábbis annyira, amennyire az egyre jobban besűrűsödő köd megengedte. Már épp azon gondolkodtam, hogy meg kellene állni pár percre kifújni magam, amikor hirtelen felértem a Zsíros-hegy éles gerincére, a fantáziadúsan Zsíroshegyi útnak elkeresztelt keskeny aszfaltcsíkra.

Most a Zsíros-hegyet a meredek északi oldalában kapaszkodva másztam meg, viszont a hegy túlsó, sokkal laposabb déli oldalán már felkapaszkodtak a kertes házak Nagykovácsi felől egészen a gerincig, így hát úgy ballagtam egy ideig a keskeny aszfaltúton, hogy a jobb oldalamon házak álltak, míg a bal oldalon rögtön az útszéli fák mögött már kezdődött a Pilisszentivánig tartó meredek lejtő. Pár perces sétával értem el a pilisi szénbányászat emlékhelyére vezető letérést.

Szokás szerint most is kisétáltam a Pilisszentivánra levezető csillepálya mementónak meghagyott pár oszlopához és elolvastam az emlékkő szövegét: „Pilisi szénbányászat homokszállító kötélpálya 1950-1969”. Bár még a XIX. század közepén fedezték fel az itteni, meglehetősen gyenge minőségű kőszenet, többszöri nekifutás után csak a századfordulón indult meg a nagyüzemi fejtés, amelyet aztán a II. Világháború után egyre jobban felfejlesztettek. Végül a szén iránti kereslet csökkenése és az egyre gazdaságtalanabb kitermelés vetett véget itt a szénbányászatnak, 1969. december 31.-én zárták be az itteni bányákat. És hogy mire kellett a homok? Na, akkor szólok erről is pár szót.

Ezen a környéken a szénrétegek könnyen málló, omló mészkőrétegek közé voltak beágyazódva, és amikor kitermelték egy réteg szenét, akkor könnyen beomolhattak a bányavágatok. Az omlásveszély elkerülésére tömték be homokkal a már felhagyott tárókat, erre a célra homokbányákat nyitottak Pilisszentiván határában (így alakult ki egy bányagödörben a jelenlegi Slötyi-tó is), és a mementóként részben meghagyott csillepályán hozták fel a kitermelt homokot a hegyre. A közeli Dorogon egyébként villamosított keskenynyomtávú vasút is épült, amely egyből az ottani homokbányától (a jelenlegi Palatinus-tótól) a szénbányákig szállította a tömedékeléshez használt anyagot.

Az emlékhelytől már pár perc alatt leértem a hepehupás gerinc lejtőjén a volt Zsíroshegyi turistaház romjaihoz. Pár évvel ezelőtt örömmel írtam meg ide a blogba, hogy a solymári önkormányzat megvette a volt turistaház telkét a romokkal együtt és a régi ház helyén egy új turistaház megépítését tervezi. Akkor ki is tisztították a telket, kivágták a már a tető nélküli falak között is megnőtt fákat, úgy nézett ki, tényleg nekifognak a munkának. Sajnos, az eltelt időben ismét visszahódította magának a romokat a természet, most még a kopár fák között sem tudtam felfedezni a maradványokat.

Kicsit szomorkásan sétáltam le a dzsindzsás telektől a Muflon Itató erdőszéli házikójáig, gondoltam, betérek egy forraltborra a kis erdei büfé-kocsma épületébe és kicsit felmelegszem a cserépkályha mellett, de sajnos zárva volt még, a kapuján lévő papír szerint pedig csak délután kettőkor fog nyitni. Viszont ekkor még csak fél tíz felé járt az idő, kettőre pedig már valahol az utam vége felé szerettem volna járni, gyerünk hát tovább!

A további utam már csak egy kényelmes séta volt az erdőben. Itt fenn, négyszáz méteres magasságban még erősen fagyott, tehát egy deka sár sem volt a turistautakon, viszont jól lehetett haladni a kemény talajon. A lakott terület vége után már ismét fák vettek körül, a köd pedig sejtelmes homályba burkolta az erdőt. Nem jöttek ki sokan ebben az időben a természetbe, a lakóövezet után lassan a kutyasétáltatók is elmaradoztak, egymagamban ballagtam az erdei utakon.

Lassú ereszkedés kezdődött a Zsíros-hegyről, amilyen meredeken kaptattam fel az északi oldalában, olyan enyhe volt a délkeleti gerincén levezető lejtő. Csak abból látszott az ereszkedés, hogy fokozatosan elmaradtak mellőlem a hófoltok és a túra során most először éreztem meg, hogy lassan kezd kiengedni alattam az erdei út talaja, tehát lenn a völgyben már jóval fagypont fölé melegedhetett az idő. Kényelmes sétával értem el a Középső-Jegenye-völgy alját és megálltam a benne csobogó Paprikás-patak első vízesésénél.

Itt egy keresztgáttal rekesztették el a patakot, a víz talán méternyit eshet le az alsó szintre, ahol aztán vígan csordogál tovább. A tartósan hideg hét után még most is be volt fagyva a vízesés egy része, de mellette már kis csermélyként futott a patak! Készítettem róla pár képet, aztán már gyorsan kitalpaltam az ösvényen a forgalmas Hidegkúti útra. Talán háromszáz lépést kellett csak a forgalmas út szélén sasszézni, aztán a sárga sáv jelzéseket követve átkeltem rajta egy zebrán és már meg is érkeztem az Alsó-Jegenye-völgybe.

Újra visszacseppenve a természetbe folytattam az utam a patakot követő széles turistasétányon. Közkedvelt kiránduló célpont a Paprikás-patak mellett futó gyalogút, szebb hétvégéken olyan forgalom tud itt lenni, mint a Belvárosban a Váci utcán, de most itt sem járt szinte senki. Pár percre letérve az útról megnéztem közelebbről a Paprikás-patak második, az előzőnél jóval nagyobb vízesését, itt persze már nyoma sem volt jégnek. Viszont egyre jobban éreztem, hogy enged ki a fagyos talaj, egy-két helyen már kimondottan sáros volt a sétány!

Gyorsan végiggondolva a további utamat úgy láttam, egészen a végéig nem fogok már több erdei pihenőt találni, így aztán megálltam a Rózsika-forrás előtti padoknál és bár még csak tizenegy felé járt az idő, meg is ebédeltem. Továbbindulva csodálkozva vettem észre, hogy nincs meg a víz felett a forráshoz átvezető gyalogos híd, talán egy nagyobb esőt követő áradás sodorhatta el nemrég. Aztán persze innen már hamar elértem az Alsó-Jegenye-völgy alsó végén a rétet.

Túrám felénél járhattam itt, korábban úgy gondoltam, ha megunom a ködben való császkálást, innen gyorsan kisétálhatok Solymárra és vonattal visszajuthatok a Nyugatiba, de egyelőre a sár nem volt veszélyes, meg itt a völgyben kiértem a köd alá is. Gyerünk hát tovább! Így aztán folytattam az utam, hogy most végigballagjak a Budai-hegység északi körívén egészen az Újlaki-hegyig.

A kapaszkodón újra visszatértem a ködbe és éreztem, hogy háromszáz méter felett még mindig fagyott a talaj. Viszont kilátás nem volt egy szál sem, meg sem tettem a kitérőt a sárga háromszög jelzés útvonalán a Kálvária-hegy csúcsára, a keresztekhez, hiszen onnan sem látnék semmit. Így aztán maradtam a hegykoszorú északkeleti oldalában végighullámzó turistaösvényen és értem el néhány perc után a Kötők padját. Ez nem egy tényleges pad, csupán itt a felszínre bukkannak a hegységet alkotó dolomit sziklák, és ennek a lépcsőszerű oldalában lehet megpihenni, miközben az ember a Pilisvörösvári-medencére nyíló panorámát szemléli. Most persze innen sem láttam semmit.

A helyenként meredek hegyoldalban harántoló ösvényen értem el a Csúcs-hegyi-nyereg alatti turistaút csomópontot, itt a fentről ereszkedő kék és zöld sáv jelzések útvonalát kereszteztem, aztán indultam tovább a meredek hegyoldalban. Talán ez a része a legtechnikásabb a sárga sáv jelzések útvonalának, itt ugyanis olyan keskeny az ösvény, hogy szinte talpalatnyi vízszintes hely sincs a számára a hegyoldalban, néhol csak egy kitaposott nyom vezetett a meredek hegyoldal fái között. De szerencsére itt sem volt semmi probléma, sem sár, sem pedig kijegesedett út nem akadályozott. Kényelmes menettel értem el a katonasírt, ott pedig a sárga sáv jelzés ösvénye beletorkollott a széles Guckler Károly sétányba.

A Virágos-nyerget elérve megtorpantam a rét turistaút elágazásában. Itt ugye nem nagyon lehet semmire sem jelzést festeni, de akkor mégis merre tovább? Még a ködben is láttam, hogy több ösvény indul a rét szélén a fás-ligetes domboldalban, de vajon melyiket választja a sárga sáv jelzés? Ha nem ilyen lenne az idő, kapásból tudnám a választ, hiszen innen az Újlaki-hegy felé kell indulnom, de ez a fránya a köd most mindent eltakar! Itt végül GPS-es segítséget vettem igénybe (ez volt az egyedüli hely a mostani túrámon), az iránymutatása után pedig könnyen meglett a követendő gyalogút.

Újra ereszkedő jött, pár perc alatt leértem a fagyhatár alá és a Vihar-hegy tövében egy borzasztóan sáros szakaszba botlottam! Errefelé persze már sok kiránduló járt előttem, akik sárosra taposták a korábban csak kicsit mélytalajú ösvényt, most szinte kikerülhetetlen, cuppogóan sáros részeken kellett átvergődnöm! Jó, persze elvileg vízhatlan turistabakancsban voltam, ráadásul még reggel a vonaton felvettem a kamáslikat is, tehát hacsak el nem vágódom a sárban, komolyabb bajom nem lehet, de valahogy nincs sok kedvem dagonyázó disznóként sem kinézni!

Hatalmas sárkoloncokkal a bakancsaimon, de valahogy túltettem magam ezen a pár száz méter hosszú szakaszon, aztán belefogtam az Újlaki-hegyre felvezető kapaszkodóba. Éppen felértem a sziklás hegyoromra, amikor hirtelen fellebbent előttem a tájra telepedő ködfátyol és kinyílt előttem a kicsit párás kilátás! Szinte megszédültem a váratlanul jött panorámától. A vitorlázó-repülőtér mezeje felett még köd lebegett, de már feltűnt mögöttem a Kálvária-hegy, Tök-hegy, Csúcs-hegy vonulat, amelynek épp az előző órákban ballagtam végig az oldalában, de megpillantottam a Hármashatár-hegy csúcsán álló adótornyokat és a Felső-Kecske-hegyet is. Még a nap is kisütött hirtelen.

Pár percre lecövekeltem a hegytetőn és persze bőszen fényképeztem. Népszerű kilátópont ez a hegytető is, de most csak egymagamban álltam fenn a csúcson, csak én láttam az időjárásnak ezt a hirtelen fordulatát. Egy kicsit még elnézelődtem a hegytetőn, vártam, hogy jobban kitisztuljon az idő, de aztán rájöttem, hogy erre hiába várok, mivel eléggé párás maradt a levegő. Tehát nem a szél fújta el a ködöt (abszolút szélcsend volt a hegytetőn), egyszerűen csak annyira felmelegedett a levegő, hogy a nap „felszívta a ködöt”.

Az Újlaki-hegyről néhány perc alatt leereszkedve a Szépvölgyi út felső végére, Budapest régi határkövénél egy pillanatra megálltam és elgondolkodtam. Egyre ereszkedve menjek tovább Hűvösvölgyig, ahová a túrám végét terveztem, a biztosan sáros Határ-nyergen keresztül, vagy inkább szálljak buszra itt a Szépvölgyi úton? Némi megalkuvással habozás nélkül a busz mellett döntöttem!

Így aztán pár perc alatt leballagtam a buszfordulóhoz, ahol az emlékeim szerint még egy köztéri kék csapnak is lennie kellett. Szerencsém volt: a működő csap vizével leverettem a bakancsaimról a félig-meddig már rászáradt sárréteget, a mocskos kamáslikat begyűrtem az ebédre elfogyasztott sajtos kiflik nejlonzacsijába, aztán a buszfordulóba visszatérve szinte rögtön jött a 65-ös busz. A GPS-t már csak a buszra felszállva volt időm kikapcsolni. Az órámra pillantottam: még csak éppen elmúlt délután kettő. Gyorsan a végére értem ennek a túrának, de azért a szokásos húsz kilométeres táv még így is majdnem meglett!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr7018783548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

veruce.cz 2025.01.28. 11:03:00

Az erdőben a köd olyan szép, mint a napsütéses idő. :) Csütörtökön ott is hasonló volt az idő, természetesen jobban néz ki a természetben, mint lent a városban. De erre már nem volt se időnk, se ruhánk...

gigabursch 2025.01.28. 16:03:21

A köd a kihívások teteje.
Egy keresztnyiladékos alföldi erdőben úgy el lehet tévedni, mint a fene.

A domborzat miatt hegyvidéken picit könnyebb a tájékozódás.

Nagyon szép helyre vittél megint minket virtuálisan.

Sanyi Hungaria 2025.01.28. 18:25:25

Én a Muflon itatót csak két teljesítmény túrán (Kitörés és sárga 70) találtam nyitva

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2025.01.29. 12:09:25

@veruce.cz: Igen, ködben tényleg szép az erdő, de én a kilátásokat is szeretem. Ráadásul nem tudom, a blog olvasói szívesen nézegetnek-e a ködös erdei képet. Eléggé borús, ködös időtök volt Budapesten!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2025.01.29. 12:16:27

@gigabursch: Nem csak az Alföldön... Párszor már voltam a Kab-hegy oldalában a nagy erdőségben, ahol az délnyugat-északkelet irányban betűkkel, keresztben meg számokkal jelzik a nyiladékokat. Ha az nem lenne, ott is jót lehetne tévelyegni.

Csak egy kérdés, nem muszáj rá válaszolnod. Amikor a blogon a túrákon készült erdei képeket nézegeted, akkor a szakember szemével is nézed azokat? Felméred-e csak úgy magadban, hogy milyen jó munkát végez ott az erdészet?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2025.01.29. 12:19:06

@Sanyi Hungaria: Általában csak hétvégén szokott nyitva lenni, de most meglepett, hogy csak szombat délután nyitottak ki pár órára. Persze a tt-kre biztos rákészülnek, azokon a napokon jelentősen nőhet a forgalmuk.

gigabursch 2025.01.29. 20:11:23

@horvabe:
Igen, mindig.
Szakmai ártalom...
:-)

Adani 2025.02.03. 10:10:21

@Sanyi Hungaria:
kéktúrán voltam arra tavaly nyáron akkor nyitva volt , pecsételni is ott kellett

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2025.02.04. 08:35:20

@Adani: A bélyegző már sok éve kinn van a kapuja előtt, épp azért mert régebben általában nyitva volt, de most már egyre ritkábban. Korábban a kapu előtti tölgyön volt a pecsét doboza, de most átszerelték a kapuoszlopra.

Adani 2025.02.04. 10:18:17

Tavaly voltam az OKT ezen szakaszának bejárásán a Zsíros hegyen turistaházból alig maradt valami és semmi jele, hogy újítanák. Már anyni se maradt meg belőle, mint ami miatt Virág doktor bosszankodott a Szomszédokban :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2025.02.04. 14:35:36

@Adani: Akkor még álltak a falak, tető volt rajtuk és felismerhető volt a csempézett konyha is! Ma már csak azok a falak állnak, amelyeket betonból öntöttek. Azokba még az idő vasfoga is beletörik. :-)
süti beállítások módosítása