Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Útravaló 33. Hogyan készül egy poszt a túrablogra?

Egy kis betekintés a színfalak mögé, amelyből megtudhatjátok, hogyan születik egy poszt a Bakancsban, két keréken blogon

2023. január 30. - horvabe

cimkep-u33-2.jpg

Hogyan készült egy poszt a blogra? Erre nagyon könnyen rá lehetne vágni, hogy hát fogom magam és megírom, de azért a rendszeres olvasók már sejthetik, hogy ez azért nem teljesen így van! Hiszen posztonként ott van a három, esetleg négytucatnyi fénykép, a szintmetszet, a Google Maps-en megtekinthető útvonal, illetve a posztok elején a kis kiemelt kockában a megtett út jellemzői a távolsággal, szintemelkedéssel és lépésszámmal. Tehát ebben a posztban most leírom, hogy készül a (túra)poszt!

Tovább

Havas, ködös túra a hegyek között Szentkereszttől Dobogókőig

Fel a Pilis-szerpentinen a Boldog Özséb kilátóig, majd a Fekete-kő szikláin és a Két-bükkfa-nyergen keresztül Dobogókőre (2023. január 21.)

cimkep-t081.JPG

Túrázók a Fekete-kő kilátópontján. A kép nem ezen a megmozdulásomon készült - a szövegből majd kiderül, miért.

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

81.png

A túra útvonala a Google térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,73 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 731/497 m (GPS)
- Lépések száma: 31225 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel. A nehézségét főként a hó adta.)
- Kilátások: 9/10 (Csodálatos panoráma a Boldog Özséb kilátóból, a Fekete-kő kilátópontjáról, a Rezső kilátóból és Dobogókő nagy kilátóteraszáról - most a köd miatt ezek elmaradtak!)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (Túrám valamennyi jelzett útvonala, tehát Pilisszentkereszttől a Pilis-tető lábáig a piros sáv, onnan a Simon haláláig a zöld sáv, onnan pedig Dobogókőig a zöld kereszt, jelzés, valamint a Boldog Özséb kilátóhoz és a Fekete-kőre vezető zöld háromszög jelzések felfestése nagyon jó, szinte tökéletes!)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A teljes túra végigjárása egy téli rövid nappalon csak megfelelő kondícióval lehetséges!

TÚRALEÍRÁS

Az elmúlt héten, amikor a soron következő túrám tervezgettem, még arra jutottam, jó lenne a Vértesben folytatni a kéktúrázást és bepótolni a korábban kimaradt Várgesztes és Gánt közötti szakaszt, de csütörtökön egy érkező mediterrán ciklon felülírta a számításaimat. A sok eső mellett havat is hoztak a felhők, de csak a három-négyszáz méter feletti hegyekbe, a Vértes pedig köztudomásúlag csak alulról súrolja ezt a határt! Tehát a Vértes kihúzva a célpontok közül, de akkor hová menjek, ha havat szeretnék látni? Persze ez csak költői kérdés volt, hiszen Budapest közelében csakis a Pilis és a Visegrádi-hegység magasabb csúcsai, illetve a Börzsöny hegyei között maradhatott meg a hó! Mivel pedig tavaly az egyetlen igazán havas túrám a Börzsönybe vezetett, a változatosság kedvéért gyerünk most a Pilisbe!

Tovább

Útravaló 32. Pár könnyen megközelíthető kilátópont a budai hegyek között

Hová érdemes egy sétára, kisebb kirándulásra indulni a Budai-hegységben, ha szeretnénk szép panorámákban gyönyörködni?

cimkep-u032.jpg

Fagyos, szeles, de csodálatos kilátás a János-hegyről, az Erzsébet kilátóból egy decemberi napon

Biztosan sokan gondolják úgy egy-egy szép hétvégi napon, hogy érdemes lenne kimozdulni a lakás falai közül és egy hosszabb séta, esetleg kirándulás végén eljutni egy olyan pontra, ahonnan megcsodálhatjuk a kilátást, de azért nem túl megerőltető oda eljutni. Az sem utolsó szempont, hogy a lebetonozott sétányokat magunk mögött hagyva az utunk egy részét lehetőség szerint a természetben tegyük meg, viszont nem olyan járatlan ösvényeken, ahol könnyen eltévedhetnénk. Talán nem is gondolják a budapestiek, de több tucatnyi ilyen hely is van a várost övező hegyek között, ezek közül szeretnék most átnyújtani egy párat, csak úgy ízelítőül! Megfelelő útvonalat választva akár egy rövid sétával is felkereshetjük őket!

Tovább

Tavaszt idéző januári túra a Vértesen keresztül Csókakőre

Napkelte előtti indulás Gántról, barangolás a Vértes erdeiben, majd látogatás Csókakő nemrég felújított várában (2023. január 7.)

cimkep-t080.JPG

A Móri-árok látképe Csókakő várából

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

80.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 26,34 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 469/559 m (GPS)
- Lépések száma: 37803 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kicsit kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Csodálatos panoráma Csókakő várából)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (Ahogy mondani szokás, a kéktúrák jelzettsége szinte hülyebiztos, eltévedni rajtuk már-már képtelenség, bár a Csókakő és Bodajk közötti új szakaszon a jelzések felfestése még kicsit hiányos)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A teljes túra végigjárása egy téli rövid nappalon csak megfelelő kondícióval lehetséges.

TÚRALEÍRÁS

Úgy terveztem, ezen a hétvégén folytatom az Országos Kéktúra bejárását Várgesztesről továbbindulva, de olyan szép, meleg, ráadásul tiszta időt jósoltak szombatra, hogy elgondolkodtam azon, merre is induljak. A Várgesztes és Gánt közötti durván húsz kilométer egy kellemes erdőjárás, nincsen sok kaptató és ereszkedés sem rajta, azonban nem a szép kilátásairól nevezetes. Sőt, egyetlen olyan hely sincs rajta, ahonnan körbe tekinthetnénk a környéken! Azonban, ha Gántról indulnék tovább és Csókakőig mennék, akkor az onnan nyíló kilátáson kívül alaposan megnézhetném a nemrég felújított várat is, amelyet egy őszi kerékpáros túrámon csak kutyafuttában látogattam meg! Gyerünk hát erre a kéktúra szakaszra!

Tovább

Panoráma körtúra Dömösről a Prédikálószéken és Dobogókőn át

Reggeli kapaszkodás a Vadállókövek között, szédítő kilátás a Prédikálószékről, majd fel a Dobogókőre és vissza Dömösre (2022. december 28.)

cimkep-t079.JPG

Kilátás a Prédikálószék kilátójának első szintjéről a csúcs fakeresztjével

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

79.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,07 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 972/989 m (GPS)
- Lépések száma: 29514 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel, de a Vadállókövek között vezető útvonalon óvatosan haladjunk!)
- Kilátások: 10/10 (Csodálatos panoráma a Prédikálószékről, a dobogókői "nagy" kilátóból és a Rezső kilátóból)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (A piros sáv jelzés és a Szentfa kápolnától a piros háromszög jelzés felfestése kissé ritkás, de jól követhető, a sárga sáv felfestése Dobogókő és Dömös között szinte tökéletes.)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! A teljes túra végigjárása egy téli rövid nappalon csak megfelelő kondícióval lehetséges.

TÚRALEÍRÁS

A karácsonyi tespedés után tervbe volt véve egy túra, de szinte csak az utolsó percben véglegesedett az útvonala. Egyrészt folytathattam volna az Országos Kéktúra bejárását a Vértesben, méghozzá Várgesztesen, ahol legutóbb abbahagytam, de más célt is kereshettem magamnak. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, méghozzá azért, mert az ünnepek alatt egy hidegfront elfújt minden párát és olyan tiszta idő kerekedett, hogy a Hármashatár-hegyről is látni lehetett a Magas-Tátrát!

Tovább

Fagyos, zúzmarás túra Szártól Várgesztesig a Vértesen át

Reggeli kilátás a Zuppa-tetőről, túra a Mária-szakadékon át Vitányvárig, végül a Zsigmond-kőn keresztül Várgesztesre (2022. december 18.)

cimkep-t078-2.jpg

Kora reggel a Zuppa-tetőn

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

78.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátuman

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,28 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 925/832 m (GPS)
- Lépések száma: 33447 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás a Zuppa-tetőről, Vitányvártól és a Zsigmond-kőről)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra és a Közép-dunántúli Piros Túra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Próbáltam a karácsonyi készülődés hajrájában legalább egyetlen napot találni magamnak, amikor elmehetek csavarogni az erdőkbe, végül úgy nézett ki, hogy sikerült mindennel végeznünk az arany hétvége szombatján és vasárnapra nem maradt már semmi olyasmi, amihez szükség lett volna rám. Még jól is alakultak így a dolgok, hiszen szombaton ködös, esős volt az idő, de a vasárnapra virradó éjszakára egy hidegfront végre elsöpörte a felhőket és persze meghozta a hideget is. A fagy pedig nem is ártott, hiszen eléggé csapadékos volt a december első fele és semmi kedvem nem volt a sárban dagonyázni az erdei utakon.

Tovább

Útravaló 31. Mit tegyünk, ha baleset ér bennünket kirándulás közben?

Nem múlik el olyan hónap, hogy ne hallanánk valamilyen kirándulókat ért balesetről. Mi tegyünk, ha velünk történik meg?

cimkep-u31.jpg

Mentés a Mátrában Forrás

Szinte mindenki azzal hessegeti el magától ezt a kérdést, hogy ez csak mással történhet meg, de velünk aztán biztosan nem! Pedig ha otthagyjuk a kényelmes városi terepet, az aszfaltozott járdákat és kavicsos sétányokat – ahol persze szintén érhet bennünket baleset –, az erdőben, a köves, esetleg sziklás ösvényeken fokozottan ki vagyunk téve ennek a veszélynek! Ráadásul lehetnek olyan krónikus betegségeink, melyek lehet, hogy éppen ott, távol a civilizációtól lepnek meg bennünket. Mit tehetünk a balesetek elkerülése érdekében és mit tegyünk, ha az mégis bekövetkezik? Ezt a posztot arra szánom, hogy egy kicsit körüljárjam a témát.

Tovább

Útravaló 30. Lehet-e térkép és GPS hiányában eltévedés nélkül kirándulni?

A térkép és iránytű, vagy a GPS megkönnyíti a dolgunkat, de azért nélkülük sem vagyunk elveszett emberek az erdőben!

cimkep-u030.JPG

Kirándulók a Csobánc fennsíkjának peremén. A távolban feltűnik a Balaton és a tanúhegyek. A legtöbben navigációs segédeszközök nélkül jönnek fel ide.

Túrázni, kirándulni, az erdőben csavarogni jó, kicsit kibillent bennünket a hétköznapok taposómalmából, segít feltöltődni energiával, hogy aztán tovább dolgozhassunk a hétköznapok egyhangúságában. Természetesen mint minden másnak, ennek is megvannak a szabályai, amelyeken bár keresztül lehet lépni, de ez aztán előbb-utóbb – de inkább előbb, mint utóbb – visszaüt. Gondolom senki sem szeretné a hétvégi erdei sétáját úgy befejezni, hogy aztán a katasztrófavédelemnek kelljen kimentenie az éjszaka közepén a „vadonból”. Ez ellen pedig nem tudunk mást tenni, mint hogy megtanuljuk az erdei tájékozódás mikéntjét!

Tovább

Barangolás a ködös Gerecsében Koldusszállástól Szárligetig

Késő őszi séta az Országos Kéktúra útvonalán a Déli-Gerecse dombjai között a Somlyó-hegy és a kulcsosház érintésével (2022. december 3.)

cimkep-t077.JPG

Kilátás a Somlyóvári kulcsosház tisztásáról a Tarjáni-medencére

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

77.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,94 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 612/572 m (GPS)
- Lépések száma: 31646 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 4/10 (Szép kilátás a Somlyóvári kulcsosház rétjéről és a Nagyegyháza előtti mezők széléről)
- Épített látnivalók: 1/10 (Koldusszállási vadászlak, Somlyóvári kulcsosház)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Már előre tervezgettem, merre indulok majd az első túrámra a család covid megbetegedése és gyógyulása után, aztán az időjárás alaposan keresztbe tett a terveimnek, hiszen egy eléggé borongós, ködös hétvége ígérkezett, tehát nagyon úgy nézett ki, a mostani megmozdulásom bizony nem a szép kilátások túrája lesz! Így hát nem volt érdemes valamilyen látványos, kilátásokban gazdag túraszakasznak nekiindulni, egyszerűen csak egy késő őszi erdőjárást terveztem erre a szombati napra a Gerecse legdélebbi dombjai között az Országos Kéktúra útvonalán. Így legalább pár pecsétet is be tudok majd zsebelni, hadd gyűljenek az igazolófüzetemben!

Tovább

Útravaló 29. Beszédes helynevek és kialakulásuk az egykori Budapesten III.

Tudod, honnan származik Kelenföld, Nagytétény, esetleg Nagyicce neve, vagy Lágymányosé, amely egyáltalán nem lágy?

cimkep-u29-2.jpg

 Buda és Pest utcatérképének részlete 1837-ből

Már többször is felmerültek egy-egy posztomban a beszédes helynevek magyarázatai, ilyenekkel szinte mindenhol összeakadok a gyalogos, esetleg kerékpártúráim során, vagy egyszerűen csak a fővárost járva, hát most is összegyűjtöttem megint tízet ezekből a Budapesten található helyekből és a magyarázatokkal együtt írok belőlük egy posztot! Lássuk hát budapesti beszédes helynevek folytatását! Amint látható, ez már a harmadik rész, de azt hiszem, pont olyan érdekes magyarázatokkal szolgál majd, mint az előző kettő!

Tovább

Gyalogtúra az őszi Börzsönyben Kóspallagtól Nagymarosig

Csavargás az őszülő lombú börzsönyi erdőkben, párás, kicsit ködös kilátásokkal a Békás-rétről és a Julianus kilátótól (2022. november 12.)

cimkep-t076.JPG

Túrázók a Julianus torony  kilátóteraszán

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

76.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,96 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 599/786 m (GPS)
- Lépések száma: 29267 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 5/10 (Szép kilátás a Békás-rétről és a Julianus kilátóból)
- Épített látnivalók: 3/10 (Törökmező turistaház, Julianus kilátó, Nagymaros)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Egészen a túrám előtti péntekig nem tudtam eldönteni, hogy ezen a szombaton hová is induljak, végül az időjárástól tettem függővé a választásom. Arra gondoltam, hogy ha valamennyire is tiszta lesz az idő, akkor visszatérek a Börzsönybe, hiszen a korábbi utam folytatva a Hegyes-tető csúcsáról, a Julianus kilátótól nagyon szép panoráma nyílik a Dunakanyarra, ha viszont az egész hétre jellemző köd megmarad szombaton is, akkor pedig a Gerecse erdőit fogom ez alkalommal is járni. Azonban végighallgatva a péntek esti meteorológiai jelentéseket és áttallózva a kedvenc időjós oldalaimat sem lettem sokkal okosabb, hiszen csak helyenként felszakadozó felhőzetet ígértek, több helyen egész napra megmaradó ködmezőkkel. Így aztán találomra a Börzsönyt választottam és eldöntöttem, hogy folytatom a pár nappal korábban Kóspallagon megszakított túrámat!

Tovább

Őszi túra a Gerecsében Tardostól Koldusszállásig

Csavargás az őszi Gerecse dombjai között a védett bánya-hegyi kőfejtő és a Pes-kő-barlang érintésével (2022. október 21.)

cimkep-t074.jpg

Kilátás a Pes-kő-barlang sziklapárkányáról

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

74.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 20,87 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 459/596 m (GPS)
- Lépések száma: 31221 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 3/10 (Szép kilátás a Pes-kő sziklás kilátópontjáról és a barlangtól)
- Épített látnivalók: 3/10 (Bánya-hegyi védett kőfejtő, felújított Bánya-hegyi erdészház, Kuldusszállási vadászház)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Azt már a Mogyorósbánya és Tardos közötti utam leírásánál megemlítettem, hogy hirtelen akadt még pár nap szabadságom, és ebből kettőt túrázással töltöttem, az első nap tettem meg a fentebb említett nagyobbacska sétát, de a második nappal a mai napig adósotok vagyok! Mentségemre szolgáljon, hogy a napfogyatkozásról írott poszt az aktualitása miatt előzte be azt, a börzsönyi napos-ködös megmozdulásom pedig a szépsége miatt. Most viszont pótolnám ezt a hiányt és ennek az utamnak adom közre a leírását!

Ezen a napon Tardosról indultam tovább, abból a Bánya-hegy lábainál fekvő községből, ahová az előző napi túrám végén megérkeztem. Ide Budapestről nem túl egyszerű lejutni, a lényeg az, hogy reggel ötkor már a Kelenföldi pályaudvaron birkóztam a jegykiadó automatával, hogy az 5:32-kor induló Flirttel leutazhassak Tatabányára.

Tovább

A felhők felett mindig kék az ég – őszi túra a Börzsönyben

Napfényes őszi túra a ködből kiemelkedve a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra, majd tovább a Nagy-Hideg-hegyre (2022. október 31.)

cimkep-075-2.JPG

Napsütésben a Három-hárs gerincútján

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
Külön jelölve van rajta a ködhatár. A napfényes (kék) és ködös (szürke) részek között éles volt a határ

75a.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,98 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1142/1069 m (GPS)
- Lépések száma: 37518 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 9/10 (Egész napos gyalogtúra sok szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás a Háros-hárs gerincútjáról, a Csóványostól, a Szabó-kövektől, a Nagy-Hideg-hegyről és a tarvágásokon keresztül)
- Épített látnivalók: 7/10 (Nógrádi kálváriakápolna, Fultán kereszt, Csóványosi kilátó, Nagyhideghegyi turistaház, Barna Ferenc emlékkereszt, Kisinóci turistaház, Kóspallagi kálvária)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény, de felkészületlenül ne vágjunk bele!

TÚRALEÍRÁS

Az elmúlt hetekben kedvenc túraterepemen, a Gerecsében jártam többször is, ezen az őszi hosszú hétvégén is oda szerettem volna visszatérni, azonban az idén váratlanul korán beköszöntő ködös, nyirkos időjárás elgondolkodtatott. Október utolsó hetében már megülte a Kárpát-medencét a telekre jellemző ködpaplan, és szokás szerint most is csak a hat-hétszáz méternél magasabb hegyek kukucskáltak ki belőle, tehát ha a Gerecse dombjai között maradok, akkor bizony nemigen látok majd napsütést a túrámon! De hát akkor hová menjek? Végül a Börzsöny mellett döntöttem, méghozzá több okból is. Egyrészt ez a Budapesthez – tehát a lakóhelyemhez – legközelebbi olyan hegység, ahol biztosan kijuthatok a ködből és egy jókorát túrázhatok majd a napsütésben, másrészt itt nem jártam még a negyedik Országos Kéktúra bejárásom folyamán, tehát ezen a túrán bezsebelhetek az ottani bélyegzőlenyomatok közül is párat.

Tovább

Túra Mogyorósbányától Tardosig a Gerecse erdőin keresztül

Őszi túra a Jankovich-barlang, a Serédi kastély és a védett tardosi márványbánya érintésével a dimbes-dombos Gerecsében (2022. október 20.)

cimkep-t073.jpg

Emlékmű a pusztamaróti réten

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

73.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 23,27 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 946/807 m (GPS)
- Lépések száma: 31221 (Ez új itt a túra jellemzői között, egyszerűen leolvastam a telefonom lépésszámlálóját a mogyorásbányai induláskor és Tardoson, a buszmegállóban. A két szám különbözete a túrán megtett lépésszám. Eszerint épp 75 centiméter egy lépésem)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra sok szintemelkedéssel)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás a Gyertyános oldalából, az Öreg-kőről és a tarvágásokon keresztül)
- Épített látnivalók: 7/10 (Péliföldszentkereszten a Szentkút, a zarándoktemplom és a szalézi rendház, Pusztamaróton a törökök elleni csata emlékműve, a Serédi kastély, a védett kőfejtő a Bánya-hegyen)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Tulajdonképpen az egész úgy kezdődött, hogy rájöttem, az idei évre nyolc nappal több szabadságom van még, mint ahogy korábban kalkuláltam! Egyrészt elfelejtettem ugyanis, hogy a munkahelyem adott öt nap plusz szabadságot a hétvégékre eső ünnepnapok miatt, meg kiment a fejemből az is, hogy még a tavaly késő őszi harmadik covid oltás miatt is jóváírtak egy nap szabit erre az évre. Ezen kívül akadt még valahogy két nap, ennek még utána kell számolnom, hogyan. Szóval ahogy némi öniróniával mondani szoktam: Alzheimer bácsi már kopogtat az ajtómon!

Mindenesetre örültem az extra szabadságnak, mint majom a farkának, és azonnal ki is vettem két napot csütörtökre és péntekre! Gondoltam, járok mindkét nap egyet az őszi erdőkben, mivel amúgy is kedvencem az egyre színesedő lombú fák között a séta a csörgő-zizegő avarban, ezért aztán folytatom majd a Gerecsében a múltkor megkezdett túrámat és most majd Mogyorósbányáról vágok bele az utamba.

Tovább

Útravaló 28. Magyarországról is látható napfogyatkozás lesz kedd délben!

Egyelőre úgy néz ki az előrejelzésekből, hogy a közepesnél kicsit erősebben felhős égen láthatunk is belőle valamennyit!

cimlap-u028.jpg

Részleges napfogyatkozás képe. Hasonlót láthatunk majd mi is kedd délben Magyarországról. Forrás

Joggal kérdezhetitek, kedves olvasóim, hogyan kerül a csizma az asztalra, vagyis egy túrablogba egy poszt a napfogyatkozásról? Fel kell hát világosítsalak benneteket, hogy napunk a legősibb tájékozódási eszközünk, amely nappal általában kéznél is van (hacsak nem borult az ég), és mivel a tájékozódás a turistáknak is fontos, úgy érzem, nagyon is a helyén van itt egy olyan blogbejegyzés, amely a napunkkal foglalkozik! Csodálatos magyar anyanyelvünk máig megőrizte a Nap égtájakkal való kapcsolatát, hiszen keleten – régiesen napkeleten – kel és nyugaton – vagyis napnyugaton – nyugszik. Délben délen delel és éjszaka északon járja a napi virtuális útját – csak éppen ekkor a látóhatár alatt teszi ezt meg.

Tovább
süti beállítások módosítása