Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Végig a Pilisi piroson III.

Ködös, zúzmarás túra Nagykovácsitól Pilisszentkeresztig (2020. december 14.)

2020. december 16. - horvabe

A PILISI PIROS TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE NAGYKOVÁCSI ÉS PILISSZENTKERESZT KÖZÖTT

03a.png

 

Az útvonal a Google Térképen

A TÚRA JELLEMZŐI:

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 24,76 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 997/989 m
- Nehézség: 8/10 (A távolság és a szintemelkedés együtt egy egész napos túrát jelent. A sok kisebb-nagyobb kaptató és lejtő már komoly középhegységi túrákra jellemző szintet képvisel! A túra kettéosztható a Kopár csárdánál, ahonnan helyközi busszal Dorogra, vagy Budapestre utazhatunk.)
- Kilátások: 7/10 (Nagy-szénás csúcsról körpanoráma, Ördögtoronytól, Zajnáti-hegyek kilátópontjairól, Pilisszántó feletti hegyoldalból)
- Természeti látnivalók: 3/10 (Hosszú-völgy, Ördögtorony)
- Épített látnivalók: 2/10 (Nagy-szénási turistaház emlékfala, Boldogasszony kápolna Pilisszántó felett)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10 (nagyon jó, kis figyelemmel minden útvonalról való véletlen letérés megelőzhető)

A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak.

TÚRALEÍRÁS:

Mottó: Túrázáshoz rossz idő nincs, csak az otthon maradásra kifogást kereső turista

December 6-án Nagykovácsiban fejeztem be az első túranapomat a piros jelzés útvonalán, most, kicsivel több mint egy héttel később innen indulok tovább, hogy terveim szerint egy 24-25 km-es út végén Pilisszentkereszten fejezzem be a túrát. Nem ígérkezett valami szép idő erre az napra, a Kárpát-medencét már napok óra megülte a telente rendszeresen jelentkező hidegpárna ködje és alacsony rétegfelhőzete. Rendszerint csak a Börzsöny, a Mátra és a Bükk 800-900 méternél magasabb csúcsai emelkednek ki belőle, viszont ezen a túrámon a legmagasabb pont, a Nagy-szénás csúcsa is csak 550 méter magas, tehát nagyon kicsi az esély arra, hogy a kidugja a fejét a ködpárnából!

Mégsem fordult meg a fejemben az, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasszam a túrát, hiszen az erdőt járni jó télen is meg nyáron is, meg szinte minden időjárás feltétel esetén (Nyilván szakadó országos esőben, vagy hófúvásban nem indulok túrára, de ezek már extrém időjárási körülmények)! Azt hiszem, az a legfőbb különbség a kiránduló és a túrázó között, hogy amíg az előbbi csak szép idő esetén indul ki a természetbe, az utóbbinak létformája a természetjárás és szinte fizikai fájdalmat érez akkor, ha otthon kell maradnia! Persze fontos az is, hogy ha már megmászok egy hegyet, akkor körül is nézhessek a csúcsáról, de elsősorban nem ezért indulok túrázni, hanem hogy nyugalmat találhassak, feltöltődhessek az erdei csendben és gyönyörködhessek a természetben.

Eléggé hideg volt ezen a decemberi hétfő reggelen, fázósan rántottam fel a nyakamig az anorákom cipzárját, amikor kiléptem hat óra felé az utcára. Nagyjából másfél órámba telt, mire Dél-Budáról átbumlizva a városon megérkeztem Nagykovácsiba. Útközben lassan kivilágosodott, azonban ahogy a 63-as busz egyre kapaszkodva elhagyta Hűvösvölgyet, belefutott a ködbe. Nagykovácsiban a buszról lecihelődve gyorsan előkészültem a túrára: felfűztem az övemre a fényképezőgép tokját és megvártam azt az egy-két percet, mire a turista GPS-em pontosan meghatározta a pozíciómat. Ekkor lenulláztam a napi számlálóját és belevágtam a túrába.

Nagykovácsi egy széles völgyben fekszik, egyik oldalán a Nagy-Kopasz széles hegyháta emelkedik, a másik oldalról a Nagy-szénás kopasz csúcsa figyel le a településre. A házak között kezdtem meg a kapaszkodást ez utóbbira, és ahogy egyre magasabbra jutottam, a köd is kezdett egyre jobban besűrűsödni. A lakott terület szélén az erdőbe belépve pedig már csak alig pár tucat lépésnyi volt a látótávolság! Mégsem volt ez egy unalmas út, hiszen a fagypont alatti hőmérsékleten több centis zúzmara tüskék nőttek a bokrokon, fákon! Lépten-nyomon megállva fényképezgettem a jeges ágakat, végül szinte kényszeríteni kellett magam, hogy a gépet eltegyem az övtáskába, hiszen hosszú út állt még előttem!

Egy picit azért reménykedtem, hogy a Nagy-szénás csúcsa kiáll a ködből – hiszen jártam már így egy túrámon – de a csúcson álló fakereszt környékén olyan sűrű volt a köd, hogy alig pár lépésről vettem csak észre! Egyébként a piros jelzés nem érinti a tetőt, csak egy oldalcsúcsra kapaszkodik fel, de az igazi csúcs mindössze pár perces sétával elérhető! Aztán a kereszt mellett körbepillantottam a szürke semmibe, és megpróbáltam elképzelni az innen nyíló panorámát! Neked azonban nem kell a fantáziádra bíznod magad, kedves Olvasóm, ugyanis adok egy linket egy JPG panorámaképre, amelyet innen készítettem pár éve egy őszi napon és a honlapomon található: Ugrás a Nagy-szénás panorámaképére. Nem volt miért tovább időzni a hegytetőn, ezért aztán gyorsan leszaladtam már ismét a piros jelzésen a volt Nagy-szénási turistaház romjaihoz.

Egy kis történelem + morfondírozás:

A Budapest környéki turistaházak szomorú sorsát idézi fel a mementóként meghagyott emlékfal és a mellette álló emlékkő. A két világháború között több egyesület is épített turistaházat elsősorban a saját tagjai számára, de persze más turisták is igénybe vehették ezeknek a házaknak a szolgáltatásait. Ilyen volt többek között a nagy-szénási, az innen csupán pár kilométerre álló zsíros-hegyi és a Kevély-nyergi turistaház is. Mindhárom helyén azonban már csak romok találhatóak. Miért történhetett ez meg?

1946-ban az államosítási hullám elérte a turistaházakat is, az egyesületektől elvették azokat és a frissen megalakult Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) „gondjaira” bízták azokat. Az egyesületi tagok által általában „kalákában”, innen-onnan szerzett anyagból épített házak azonban rendszeres karbantartást igényeltek, ezt viszont pénz hiányában soha nem kapták meg. Pár évtized alatt lelakottak lettek, ezen az sem segített, hogy a TKV után a Turista Ellátó Vállalat (Úristen, micsoda név! Mintha egy turistát el kéne látni, mint egy kisdedet!) vette „gondozásba” az épületeket. Az 1980-as évekre már valamennyi végletesen lepusztult, és senki sem renoválta őket. Nem érhették már meg a rendszerváltást. Volt, amelyik leégett, vagy egyszerűen csak összedőlt, a nagy-szénási házat például eldózerolták, mert életveszélyesnek nyilvánították.

Pedig igény az lenne rájuk, hiszen a turistáskodás, az erdőjárás ismét reneszánszát éli nálunk. Csak a saját tapasztalatomból kiindulva is egyre több kiránduló, túrázó embert látok az erdőkben, de a statisztikákból is ez látszik. A rendszerváltás időszakában csupán 70-80 ember teljesítette évente az Országos Kéktúrát, jelenleg ez a szám már lassan a háromszázat is eléri! Tehát az erdőjárók száma az utóbbi harminc évben minimum megnégyszereződött! Olcsó, nem túl nagy igényt kielégítő szállásokra, büfékre, vagy kisebb vendéglőkre most is igény lenne az erdőkben. De most már újra a nulláról kellene kezdeni, pont úgy, mint száz éve, amikor a házak elkezdtek épülni.

A volt turistaháztól továbbindulva aztán leereszkedtem a kacskaringózó Hosszú-árkon keresztül Pilisszentiván határába. Egy pillanatra feltűntek előttem a település szélső házai, de a piros jelzések egy földútra térve újra befordultak a fák közé. Majdnem fél órát gyalogoltam ezeken a homokos keréknyomokon, mire feltűnt tőlem balra, egy bekerített irtásfolton túl az Ördögtorony jellegzetes kő felkiáltójele az Iváni-hegy erdős oldalában. A piros jelzés pont itt tér egy elágazásban Pilisszentiván felé, de ha ötven lépést még tovább ballagunk az eddigi úton, egy csapóajtószerű átjárón beléphetünk az elzárt területre és az ott kezdődő ösvényen pár perc alatt megközelíthetjük a hegyoldalban álló sziklát.

Figyelem! Az ösvény vége eléggé meredek, de azt hiszem, megéri felgyalogolni az Ördögtoronyhoz! Tiszta idő esetén a 30 méteres dolomitszirt tövéből szép a kilátás a ritkított fenyvesen keresztül a környékre, de erről most lemaradtam. Mindenesetre készítettem pár közeli felvételt a szikláról, aztán visszaereszkedtem a piros jelzés földútjára, és a kicsi Jági-tavat érintve negyedóra alatt megérkeztem Pilisszentiván határába. A sportpálya mellett értem el a szélső házakat, kicsit kanyarogtam a jelzéseket követve az utcákon, aztán a hosszú Hársfa utcán hagytam magam mögött a települést. Az utca végén egy sorompót megkerülve pedig megkezdődött a Kakukk-hegy gerincére vezető ösvény!

Megérkeztem hát a Zajnát-hegyek közé, melyek végül is csak dombok, de szeszélyes összevisszaságban emelkednek előttünk! Fő alkotóanyaguk a dolomit, ezt Pilisszentiván határában bányásszák is a Terranova bányáiban, hogy megőrölve murvát és nemesvakolatot készítsenek belőle. Régebben kopaszok voltak ezek dombok, de a múlt század húszas éveiben erdeifenyővel telepítették be őket, most is ez a feketefenyves uralja a tájat. A kanyargós ösvényen végigmeneteltem a Kakukk-hegy hosszú gerincén, majd a végén meredeken leereszkedtem róla és kisétáltam a 10-es főúthoz. Amikor kereszteztem a forgalmas utat, akkor léptem át hivatalosan a Budai-hegységből a Pilisbe.

A piros jelzések végigvezettek a mostani koronavírusjárvány miatt zárva tartó Kopár csárda murvás parkolóján, majd annak a délkeleti végén ismét beléptem az erdőbe. Itt értem el a Zajnát-hegyek fő tömegét, a jól kitaposott turistaösvény pedig szeszélyesen kanyarogva megmászott a következő kilométereken vagy féltucatnyit ezekből a dombokból! Rövid, de viszonylag meredek lejtők és emelkedők tarkították ezt az útszakaszt, és most a köd miatt kimaradtam a fák közül a szomszédos dombokra nyíló kilátásból is! A szintmetszeten is jól láthatóak az itteni rövid, de húzósan meredek lejtők és emelkedők. Itt, a dombok között csatlakozott a sárga sáv jelzés a piroshoz, és jó sokáig haladtak aztán együtt.

Majdnem egy órát bolyongtam a dombok között, mire az Iluska-forrás melletti erdei pihenőnél a végére értem ennek a szakasznak! Lassan magam mögött hagytam az erdőt is, és kiértem a Pilisszántó melletti vadföldre. Régebben talán kaszálónak használhatták, viszont már évek óta nincs művelés alatt ez a terület. Tiszta idő esetén szép innen a kilátás a tőlünk északra húzódó Pilis-gerincre, de a köd most ettől is megfosztott. Egy korábbi túrámról is töltök hát fel egy képet, hogy el lehessen képzelni ezt a helyet!

A mezők után aztán ismét erdő jött, de most már csak minimális emelkedéssel. Kényelmes erdei menet volt ez, olyan, ahol jól el tud mélyedni az ember a gondolataiban. A piros és sárga jelzések elágazásában zökkentem csak ki a gondolataimból és konstatáltam, hogy már két óra felé ballag az idő, nekem pedig még volt vagy öt kilométerem Pilisszentkeresztig! Pár percre megálltam az útelágazásban és egy farakásra letelepedve pihentem egy sort, aztán a lovak közé csaptam, ugyanis ha Pilisszentkereszten lekésem a fél négyes buszt, akkor a következőre több mint egy órát kellene várnom! Ez még nem lenne nagy baj, de most a járvány miatt zárva van minden vendéglátóhely, én pedig fagyoskodhatnák kinn az utcán!

Kicsit felpörgetve a dolgokat fél óra múlva már Pilisszántó szélső házai felett jártam a hegyoldalban, és a köd most is elrejtette előlem a kilátást! Pedig innen, a Szent László kúpja oldalából csodaszép a Pilis gerincének látványa, hiszen végig lehet tekinteni rajta egészen Budapestig! No, de segít most is a sok éve gyűjtögetett fényképkollekcióm, mutatok egy nagyjából erről a pontról készült képet. Nem itt lőttem azt a képet, mert ezt a részét a piros jelzésnek még nem jártam végig korábban, hanem nagyjából 500 méterre innen a zöld jelzés útvonaláról.

Kitérőt terveztem a hegyoldalban épített Boldogasszony kápolnához (onnan még szebb a kilátás), de az órámra pillantva láttam, hogy erre már nincs időm! Gyerünk hát tovább! Gyorsan visszaereszkedve Pilisszántóra pár száz lépést a Pilisszentkeresztre átvezető kis forgalmú aszfaltúton talpaltam, aztán a jelzések ismét erdei ösvényre térítettek. Kicsit még kutyagoltam a fák között, aztán a turistautak erdei elágazásában végül Pilisszentkereszt felé fordultam és már szinte futólépésben indultam a völgyben fekvő falu felé! Szorított már az idő, szerencsére tudtam, hogy a buszforduló épp a falu közelebbi végén van, így aztán a busz érkezése előtt öt perccel már leértem oda! Busznak még se híre, se hamva nem volt, viszont abban a pillanatban, hogy megálltam, fázni kezdtem. Nem lesz ez így jó, még a végén rám hűl az izzadtságtól nedves ruha, gyerünk tovább az első megállóba! Nagyjából félúton jött szembe a busz, és mire megfordulva visszaérkezett az első megállóba, arra is volt még időm, hogy kicsit lecsiszatoljam a sáros bakancsom a fűben és megszabaduljak az eléggé összekoszolódott kamásliktól is.

Jó hogy azonnal buszra szállhattam, mert az alkonyattal mintha lehűlt volna a levegő, szinte már vacogtam a ruháimban. Szerencsére a sofőr nem sajnálta a fűtést, aztán Pomázon a HÉV-re átszállva azon is fűtöttek ezerrel. A Batthyány téren még megcsodáltam a 41-es tujára várva Budapest esti panorámáját, végül fél hat felé érkeztem haza.

Ugrás a következő túrára

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr5316341256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2020.12.17. 00:14:22

Úgy látom kerülgetjük egymást, mert vasárnap mi is Nagykovácsiban jártunk, csak a túránk színe zöld, sárga és némi jelzetlen volt Ilona-laknál.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2020.12.17. 08:05:30

Mintha csak összebeszéltünk volna...
Azért elárulom, hogy a legközelebbi túra majd Pilisszentkereszt és Kiskovácsi között lesz egy kis dömösi kitérővel, most a változatosság kedvéért a piros jelzésen. :-)
süti beállítások módosítása