Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Végig a Pilisi piroson IV.

Egy újabb zúzmarás túra a Dobogókőn keresztül és kitérő a Rám-szakadékba (2020. december 20.)

2020. december 22. - horvabe

A PILISI PIROS TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE PILISSZENTKERESZT ÉS DÖMÖS KÖZÖTT A RÁM-SZAKADÉKBA TETT KITÉRŐVEL

04.png

Az útvonal a Google Térképen

A TÚRA JELLEMZŐI:

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 22,42 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 805/1037 m
- Nehézség: 8/10 (A távolság és a szintemelkedés együtt egy egész napos túrát jelent. A Rám-szakadékba történő kitérő a legtechnikásabb, itt kell a legtöbbet kapaszkodni, az út hasonló az osztrák klammokhoz.)
- Kilátások: 7/10 (Kilátás a Dobogókő kilátóteraszairól)
- Természeti látnivalók: 7/10 (Rám-szakadék)
- Épített látnivalók: 6/10 (Magyarország legöregebb menedékháza a Dobogókőn és a Dömösi Prépostság altemploma)
- Jelzettség a túra időpontjában: 7/10 (a jelzettség kicsit ritkás egyes szakaszokon, de kis figyelemmel minden útvonalról való véletlen letérés megelőzhető)

A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak.

TÚRALEÍRÁS

Nagyjából egy héttel a korábbi túrám után, december 20-án, aranyvasárnap folytattam a vándorlásom a Pilisi piroson. Az ezt megelőző héten már szabadságon voltam, és a hétvégi rohamot megelőzve megvettünk mindent, ami szükséges az ünnepekre, ezért aztán nyugodt szívvel kaptam a hátamra a zsákot és indultam neki ennek a túranapnak. Erre a napra sem ígértek jobb időt a meteorológusok, mint az előző hétvégére, így hát ez is ködös, zúzmarás túrának ígérkezett!

Öt óra felé léptem ki a lakásunk ajtaján és gyalogoltam le a kihalt, kora reggeli utcákon a 41-es tuja megállójába. Ezzel és a szentendrei HÉV-vel hét után értem Pomázra, onnan pedig az esztergomi busszal indultam tovább, amely fél nyolc után pár perccel tett le Pilisszentkereszt központjában. Hűvös, kicsit ködös volt az idő, a fűtött helyközi buszról leszállva nyakig rántottam az anorákom cipzárját és még a bélelt síkesztyűim is magamra kaptam. Gyorsan bekapcsoltam a turista GPS-em, és azonnal el is indultam.

Rögtön a falu felett elértem a felhők alsó peremét, innen aztán egyre sűrűbb ködben kaptattam felfelé, ugyanis az előttem álló négy kilométeren mintegy 400 métert kellett kapaszkodnom a piros jelzéseket követve fel a Dobogókő gerincére! Ahogy haladtam, a köd csak egyre sűrűbb lett, aztán 600 méter körül elértem a fagyhatárt is, innen már a fák is egyre zúzmarásabbak lettek. Rengeteget fényképeztem a zúzmarás ágakat, végül erőt vettem magamon és a gépet elsüllyesztve az övtáskába továbbindultam. Még nagy terveim voltak erre a napra, és nem akartam az előző túrámon elkövetett hibába esni, amikor is a sok nézelődés végén már csak futva tudtam elérni a buszom Pilisszentkereszten!

Végül kilenc előtt pár perccel értem fel Dobogókőre. Eddig mindössze két futóval találkoztam a Fagyoskatona nevű erdőrészen, ők a keresztező keskeny erdőgazdasági aszfaltúton kocogtak, viszont itt belecsöppentem a civilizációba, ugyanis sokan gondolták, hogy érdemes ilyenkor szétnézni egy kicsit a hegytetőn. Persze kilátás nem volt egy deka se, viszont frankón lehetett szelfizni a zúzmarás ágak előtt. Éppen csak elsétáltam a kilátóterasz mellett, ki sem mentem a korlátig, ugyanis a látótávolság olyan 30-40 lépés lehetett itt. Azért páran kinn álldogáltak a terasz szélén és gyönyörködtek a szürke semmiben.

Sokszor mondják, hogy Dobogókő a magyar turistaság bölcsője, és ebben sok igazság van. Itt épült fel a XIX. század utolsó éveiben hazánk első turistaháza (korábban is épültek már házak a Tátrában, de az most már nem igazán magyar terület), és jelenleg is a környék a Pilis és a Visegrádi-hegység leglátogatottabb helye. Persze ez főként azért alakult így, mert aszfaltút jön már fel a hegyre, ráadásul állandó, napjában többször is közlekedő buszjárattal, de ezelőtt 120 évvel csak ösvényeken lehetett ide felkapaszkodni. Az öreg, de szépen felújított menedékház szerényen bújik meg a mostani, sokkal nagyobb turistaház mellett, és ha éppen nyitva van, egy kis múzeumot lehet meglátogatni a falai között, amely a magyar turizmus, turistaság kezdeteit mutatja be.

Most zárva volt a múzeumocska, így aztán nem is időztem sokat a tetőn, továbbindultam a Dobogókő gerincén. A Dobogókő nem igazán hegy, inkább egy hosszú, több kilométeres hegyhát, amelynek csupán a legkiemelkedőbb pontja a 699 méter magas kilátópont. Ezt a teraszt minden kiránduló ismeri, hiszen itt van az autóbuszforduló, az autóparkoló és a turistaház is, pedig nem innen nyílik a legszebb kilátás! Ha elballagunk a gerincen végigfutó sétányon a nyugati végéig, ott találjuk a Rezső kilátót, ami köppentett úgy néz ki, mint az ismertebb társa, viszont innen tágabb panoráma nyílik a Dunakanyarra és a Börzsönyre, többek között látszik innen a visegrádi Fellegvár is! Persze a köd miatt innen sem láttam semmit, de előkerestem egy képet a fényképtáramból, amit egy téli túrán készítettem ezen a helyen néhány éve.

A komolyabb ereszkedés a Rezső kilátó után kezdődött, és szinte folyamatosan tartott egészen Dömösig. A Tost-sziklák alatt értem ki a ködből, és mintegy 600 méter szintet elvesztve érkeztem meg tizenegy felé Dömös határába. A temetőtől aztán pár lépés kitérőt tettem a volt prépostság romjaihoz.

A hajdani kéttornyú, háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó román stílusú templomnak, valamint a déli oldalán álló egykori királyi kastélynak és a prépostság épületének napjainkra már csak az alapfalai maradtak meg. A prépostságot Könyves Kálmán királyunk öccse, Álmos herceg alapította, majd a török időkben pusztult el, köveit pedig a környéken élők hordták szét a házaikhoz. A romok a terepszintről nem sokat mutatnak magukból, itt azonban a föld alatt van a lényeg! Egy csigalépcsőn le lehet ereszkedni az altemplomba, melyet az 1970-es években tártak fel és állítottak helyre! Megjegyezném, hogy most sem a saját fejemből voltam ilyen okos, innen vettem a fentebb leírtakat.

A romoktól továbbindulva aztán a temetőn keresztül értem el a házakat és pár perc alatt leereszkedtem egészen Dömös központjáig. Amikor a piros jelzéseket követve ráfordultam a településen átvezető 11-es főútra, akkor értem el a Pilisi piros jelzés fordított „V” betű formájú útvonalának legészakibb pontját, tulajdonképpen a csúcsát, innen már dél felé fog vezetni majd az utam, hogy aztán visszaérkezzek Budapestre, mégpedig Csillaghegyre. Itt értem a napi túrám első felvonásának is a végére, ugyanis a délutánt arra szántam rá, hogy meglátogassam a Dömös déli határától nem messze fekvő Rám-szakadékot.

Így hát elindultam továbbra is a piros jelzéseket követve kifelé Dömösről a Királykút utcán, ugyanis a Rám-szakadék völgyének kezdete a piros jelzés útvonaláról nyílik! A probléma azonban ott volt, hogy a szurdokvölgy végigjárása, majd a visszatérés a piros jelzés útvonalára olyan sok időmbe kerül majd, hogy sötétedés előtt már nem tudnám elérni a következő kiszállási pontot, vagyis olyan helyet, ahonnan tömegközlekedéssel hazautazhatok. Így hát, bár a piros jelzésen indulok tovább, de a Rám-szakadékba tett séta után visszatérek inkább majd újra Dömösre.

Tehát a falut a dél felé tartó Királykút utcán hagytam magam mögött, az utolsó házak után pedig a turistajelzések (itt a piros sávval együtt haladt a sárga és a zöld sáv jelzés is) balra tértek a keskeny aszfaltútról, át a Malom-patak hídján a völgy bal oldalára. Hullámvasutazó gyalogúton ballagtam egy darabon, aztán megálltam egy pihenőre a Szentfa kápolna melletti padoknál és asztaloknál. Fél tizenkettőre járt már az idő és éreztem, kell egy kis erőgyűjtő felkészülés az előttem álló útszakaszra!

Ücsörgés közben az úton elhaladókat figyelgettem. Azt hittem, egyedül leszek ezen a ködös, borongós napon a Rám-szakadékban, de ebben erősen tévedtem! Percenként haladtak el előttem a kisebb társaságok, és mivel a piros jelzésen eddig szinte senkivel sem találkoztam, úgy gondoltam, ők is a szurdokba tartanak. Később kiderült, jó megérzésem volt! Megettem a magammal hozott szendvicseket, ittam rá a bodzaszörpömből, kicsit kifújtam magam, aztán csak háromnegyed tizenkettő után indultam tovább.

Visszatértem a kopott aszfaltcsíkra, amellyel eddig párhuzamosan haladtam és egy negyedórás menet végén értem el azt a helyet, ahol a zöld jelzések az útról lefordulva nekiindultak a Három-forrás-völgynek, melyben a Rám-szakadék található. Ekkor már láttam, minden előttem járó errefelé vette az irányt. Már a Három-forrás-völgy bejárata is eléggé szűk, de ez még nem mutatja meg a völgy igazi jellegét, az majd csak pár perces gyaloglás után tűnik fel előttünk.

Ahogy haladunk, egyre több szikla bukkan fel körülöttünk, andezittufa szirtek között kapaszkodunk a völgyben egyre feljebb. Kidőlt és a völgy aljába lecsúszott fatörzsek maradványai korhadoznak lépten-nyomon, szerencsére ezeket eltolták, vagy összedarabolták, nem kell azokon is keresztülvergődni. Aztán a völgy még az eddiginél is szűkebbé válik, szinte már sziklafalak között kaptatunk és az egyre nehezebben járható szakaszokon feltűnnek előttünk a rozsdamentes acél kapaszkodók. Persze a völgy patakocskája vígan csordogál a lábaink mellett, aztán később már annyira összeszűkül a szurdok, hogy nincs külön útja a víznek és a túrázóknak, kénytelenek vagyunk sok helyen a patakban gázolni.

Feltűnik előttünk az első fémlétra, ezen lehet felkapaszkodni az utunkba akadt sziklatorlasz tetejére. A víznek persze könnyű dolga van, ő lefelé folyik, mi azonban egyre felfelé kapaszkodunk. Itt már nincs kitaposott ösvény, mindenkire rá van bízva, hogyan halad tovább: inkább belegázol a vízbe, vagy próbál a korlátba kapaszkodva a sziklák tövében manőverezni. Pár helyen a kapaszkodócső csak úgy nekiindul a sziklafalnak, és itt észre kell venni azokat a kis mélyedéseket, melyeket a lábak számára faragtak a sziklákba, hogy legyen hová lépnünk.

Aztán elérjük a szakadék legszűkebb és legmeredekebb részét, itt már szinte összeérnek az egymást követő fémlétrák. Miközben kapaszkodunk ezeken, még a patak vize is a nyakunkba permetezik. Aztán egy sziklakanyarulaton átjutva hirtelen kinyílik előttünk a világ: itt már megritkulnak a szirtek és észrevesszük, hogy az előttünk járók már egy meredeken emelkedő ösvényen kapaszkodnak ki a völgyből. Csak itthon néztem meg a GPS-en: mindössze negyven percig tartott az alig másfél kilométeres út az elágazástól eddig a pontig, de mennyi mindent láttam közben!

Van egy kilátópont a völgy felett, ahová pár lépéssel kitérhetünk, innen jól belátható az alattunk kanyargó szurdok egy jó része. Lenn szinte csak hangyának tűnnek innen a kanyonban kapaszkodó emberek. Ha már meguntuk a nézelődést, pár perces sétával elérhetjük erről a pontról a zöld és a sárga jelzések találkozásánál épített erdei pihenőt. Itt szinte mindenki megáll pár percre kifújni magát, aki felkapaszkodott idáig a Rám-szakadékban.

Összefoglalom hát most pár mondatban, mire is kell felkészülnie annak, aki nekiindul a Rám-szakadéknak. Vitán felül Magyarország legszebb szurdokvölgyét jártuk most végig, megtekintését mindenkinek csakis ajánlhatom! De indulás előtt feltétlenül nézzünk utána, volt-e jelentősebb csapadék a túránkat megelőző napokban? Ez a patak vízhozama miatt fontos, mert gondolom, senki sem akar bokáig, vagy extrém esetben akár térdig vízben gázolni egyes helyeken! Ruházatunk olyan legyen, amit nem sajnálunk akkor sem, ha vizes, sáros lesz a szurdokban. Jó tanács, hogy a legnagyobb nyári hőségek kivételével, amikor kimondottan jólesik, hogy kapunk pár zuhanyt a pataktól, vigyünk magunkkal kapucnis anorákot, hogy ne áztassanak bőrig bennünket a vízesések!

Fontos dolog még az, hogy a szakadékban futó zöld sáv jelzés útvonala egyirányú utca, vagyis csakis alulról felfelé járható végig, erre a kihelyezett táblák is figyelmeztetnek bennünket! Ennek több oka is van, az egyik például az, hogy könnyebb felfelé kapaszkodni, mint lefelé ereszkedni, ugyanis látjuk, hová tesszük a lábunkat. A másik lényeges dolog pedig az, hogy így megelőzhető a létráknál és egyéb szűk helyeken a torlódás, amikor meg kellene várnunk, hogy a szemből érkezők elmenjenek mellettünk. És még egy dolog: 2004-ben, amikor a fiammal először jártuk végig a Rám-szakadékot, még nem voltak kapaszkodók és létrák, a sziklatorlaszokon csak a saját ügyességünkkel tudtunk átkapaszkodni. Bár a legnehezebben járható helyeken már akkor is volt pár koszos, rozsdás lánc és kiszálasodott acélsodrony, nem sok segítséget nyújtottak. A szurdokot a létrák és kapaszkodók tették szinte mindenki számára járhatóvá!

A pihenőnél a legrövidebb visszavezető utat választottam: a sárga sáv jelzést követve visszaereszkedtem egy rettentően sáros erdei földúton ugyanarra a keskeny aszfaltútra, melyen elindultam a szurdokvölgy felé. Megálltam újra egy rövidebb pihenőre a Szentfa kápolnánál, és próbáltam a Malom-patak vizében leáztatni az útközben a bakancsomra tapadt temérdek sarat, hát nem sok sikerrel. Végül visszasétáltam az aszfaltúton Dömösre. Mivel éppen tíz perce ment el előttem a busz és következőre ötven percet kellett volna várnom, a maradék időben leballagtam a műemlék hajóállomásra megnézni a Dunát. Kedvenc helyem ez, innen belátható a Dunakanyar jó része, de a párás, ködös idő miatt most nem volt valami szép a kilátás. Lesétáltam a kavicsos parton a folyóig, leáztattam a sekély vízben gázolva a bakancsomra ragadt sár maradékát, a koszos kamáslikat pedig levéve gondosan beletömködtem a kiürült uzsonnás nejlonzacsiba. Kicsit még nézelődtem, aztán immár emberibb kinézetet öltve visszasétáltam a központba, a buszmegállóba.

A busz jött is percre pontosan negyed négykor, Szentendrén gyorsan a HÉV-re váltottam, a Batthyány térről pedig hazabumliztam egy 41-es tujával. Hatra már otthon is voltam.

Ugrás a következő túrára

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1916354198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi Hungaria 2020.12.22. 14:09:42

Szia Nagyon örülök, hogy létrehoztad ezt az oldalt. Remek ötletet adtál, a pilisi piros túrával. Törtem már a fejem valami túra útvonalon ,ami Pest megyébe egy-egy délelőtt is teljesíthető szakaszok vannak és mégis összefüggő túra útvonal. Jelenleg az Országos kéktúra a "fő profil", de mellette a Pest megye turistája (pest megyei piros Verőce- Apajpuszta) túrát csináljuk, ha nem áll rendelkezésre egész nap . Szóval ,ha a PMP-n végigértünk mi is nekivágunk ennek a túrának. Beszámolóid alapján igencsak felkeltett érdeklődésünk.
Üdv Sanyi-Hungaria

olahtamas- 2020.12.22. 14:15:09

Nem rossz döntés a Rám szakadékos kitérő, és a Dömösi kiszálló, így legalább a befejező szakasz jó emberes lesz, nem holmi 1x km-es séta :)
Bár Dömösről haza tömegközlekedni nekem nem egy kedvenc járatom, mert még nekem is hosszú, pedig én Csillaghegyre megyek csak haza.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2020.12.22. 18:41:45

Szia Sanyi!
Én már az ez utáni útvonalakat nézegetem. De ez a "Pilisi piros" nagyon sokat mutatott már eddig is, nehéz lesz ezt felülmúlni! Pláne úgy, hogy van még folytatása is Csillaghegyig!

Tamás!
Nem fogok emberkedni, mert a még hátra lévő szakaszt kettéosztom majd. Most hétvégén csak Kiskovácsiig megyek, mert kitérőt teszek a Holdvilág-árokba is. A maradékhoz pedig hozzácsapom talán a Mackó-barlangot, meg felmegyek majd a Kis-Kevélyre is.

Dee_ 2020.12.23. 22:13:03

@olahtamas-: Jó is volt, mikor a 880-as volánbusz bement az Árpád hídig! Átszállás nélkül mehettél volna haza.
süti beállítások módosítása