Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Útravaló 2: Túratervezés mindenkinek

Mennyi idő alatt lehet felkapaszkodni Dömösről a Prédikálószékre?

2021. február 06. - horvabe

Sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy a kirándulók túlvállalják magukat és túra közben jönnek rá arra, hogy csak hosszabb idő alatt, nagyobb erőfeszítéssel tudják megtenni a maguk elé kitűzött távot. Jó példa erre a Prédikálószéken 2016-ben épített kilátó, amely rendkívül csábító lehet, hiszen mindössze négy kilométerre van Dömöstől! Négy kilométer az egy órányi séta – gondolhatja bárki –, csupán arról feledkeznek meg, hogy a már említett táv mellett van még több mint 500 méternyi szintemelkedés is! 

Az elmúlt hétvégén (január 30-án) jártam arrafelé egy Leányfalutól Dömösig vezető túrámon és csodálkozva láttam, hogy még fél három felé is indultak felfelé emberek a hegyre! Szinte biztos vagyok benne, hogy nem érhettek vissza sötétedés előtt a Szentfa kápolnához, ahonnan már aszfaltút vezet le Dömösre! Ebben a posztban az szeretném elmondani, hogyan lehet mindössze pár perc alatt egy túránkat – vagy akár csak egy kisebb kirándulásunkat – úgy megtervezni, hogy szinte percre pontosan meg tudjuk mondani, mikor is fogunk a végére érni. Ígérem, nem lesz túl hosszú, vagy bonyolult a magyarázat!

Tehát vegyük a példaként már felhozott túránkat: Dömösről szeretnénk felkapaszkodni a Prédikálószék csúcsán álló, csodaszép panorámát nyújtó kilátóba és onnan visszatérni a faluba. Tervezzük hát meg a túránkat! Megtehetnénk ezt a két hete bemutatott Locus Map free verziójával is, de az sajnos nem mutatja a szintet, csak a fizetős változata. Válasszuk hát erre a célra a turistautak.hu nagyon hasonló felületét. Regisztráljunk, ha még ezt nem tettük meg, ugyanis egy nagyon könnyen használható alkalmazáshoz jutunk ezáltal. 

p1060972.JPG

Uticélunk a Prédikálószék 639 méter magas csúcsán álló kilátó

Alapesetben bármilyen úton tud útvonalat tervezni a program, mi a felső menüsorban bökjünk a „gyalogos, jelzetlen és jelzett” gombra és válasszuk helyette gyalogos módban a csak jelzett turistaútra való tervezést a megnyíló ablakban. Ez azért kell, hogy ne tegyen minket az útvonaltervező mindenfajta vicik-vacak csapásra! Indítsuk újra az alkalmazást, aztán neki is láthatunk a tervezésnek. Zoomoljunk és keressük meg Dömöst a térképen.

Bökjünk a falu központjára, nagyjából a római katolikus templomra, meg is jelenik pár pillanat múlva a kis zöld gombostű a választott ponton, aztán keressük meg a Prédikálószéket és bökjünk oda is a tetőn álló kereszthez. Meg is kapjuk lilával kiemelve a megjelölt két pont közötti legrövidebb turistautat. A térkép bal felső sarkában látható, hogy a táv 4,20 kilométer, a szintemelkedés 538 méter, a lejtés pedig 20 méter.

tuhu1.jpg

Útvonaltervezés laptopon. A Dömös központjától a Prédikálószék csúcsáig vezető utunk lila színnel van kiemelve. Az adatok fenn, balra láthatóak. 

pilis_2011_02.jpg

Ugyanaz az útvonal a Cartographia 2011-es kiadású Pilis és Visegrádi-hegység turistatérképén. A szintvonalak sűrűségéből látható a lejtő meredeksége.

A térképen kanyargó lila vonalon láthatjuk, hogy utunk nagyjából harmadát a Malom-patak völgyében tehetjük meg – itt választhatunk, hogy a patak egyik partján megyünk a jelzett túraösvényen, vagy urasan a patak túlsó partján futó keskeny aszfaltúton. Aztán durván másfél kilométer után kezdődik a piros háromszög jelzés ösvénye fel a Prédikálószékre. A táv tényleg alig több mint négy kilométer, egy órás séta az egész! Vagy mégsem? Ott van még az a fránya szintemelkedés is, és az bizony 538 méter, tehát nem egy vakondtúrás az a hegytető!

A távot könnyű elképzelni, hiszen sokszor látjuk az országút szélén a táblákat, melyek a kilométereket jelzik. Autóval két perc alatt simán megtehetünk három km-t országúton, vagy négyet autópályán. Gyalogostempóban egy átlagos kondíciójú felnőtt óránként 4, azaz négy kilométert tud megtenni sík terepen. Ezt az utolsó két szót nem véletlenül emeltem ki!

A szintemelkedéssel már nehezebb dolgunk van, ugyanis nincs mihez viszonyítani! Hát én adok egy viszonyítási pontot: a Gellérthegyet! Ezt szerintem mindenki ismeri, vagy látott képet róla, ahogy a sziklás csúcsa a Szabadság szoborral a Duna fölé tornyosul. Na, a Gellérthegy csúcsa nagyjából 125 méterrel magasodik a rakpart fölé. Gyors fejszámolással eldönthető, hogy a Prédikálószék megmászása több mint négy Gellérthegynyi szintemelkedést jelent! Tehát Dömösről a Prédikálószékre felkapaszkodni és visszajönni nagyjából annyi szintet jelent, mint egymás után négyszer megmászni a Gellérthegyet és lejönni róla! 

p1060765.JPG

Így néz ki a kapaszkodó a dobogókői Rezső kilátóból nézve. A három párhuzamosan lefutó gerincél közül a középsőn kapaszkodunk fel a jobbra fenn látható Prédikálószékre. Utunk középső szakaszán jól láthatóak a Vadálló-kövek.

Na jó, mondhatnánk erre, hogy négy kilométeren az az 500 méter szint nem a világ! Ez csak egy 12,5%-os átlagos meredekségű emelkedő lenne, azon még a családi autó is felmegy harmadikban sebességben! De vessünk csak egy pillantást a túra szintmetszetére, ehhez elegendő fent a kis diagramra bökni! Azt látjuk, hogy az első másfél kilométeren csak alig-alig emelkedik az út, aztán onnan indul el meredeken felfelé. Ez így van a valóságban is, ugyanis Dömöstől egészen a kis Szentfa kápolnáig ugye a Malom-patak völgyében haladhatunk, ahol csak alig emelkedik az út. Ott térünk csak le és indulunk felfelé a piros háromszög jelzés meredek ösvényén. Tehát egy mindössze 2,5 kilométeres úton kell kapaszkodnunk úgy 450 métert! Így már tényleg nem piskóta a túránk, és még nem is láttuk az utat a valóságban!

profil.png

Utunk útvonalmetszete. Alig több, mint két kilométeren kapaszkodunk több mint 400 métert!

Próbáljuk meg kiszámolni, hogy mennyi idő alatt tehetjük meg ezt a távot! A turisták egy egyszerű szabályt alkalmaznak erre: óránként 4 kilométeres sebességet feltételezve számolják ki a menetidőt, és ehhez még hozzáadnak minden 10 méter szintemelkedés után 1 percet! Az okostelefonunk számológépe pont jó arra, hogy ezt kinyomkodjuk rajta! 

Először számoljuk ki a távra jutó időt: 4,20/4 = 1,05 óra, vagyis 63 perc

És a szintemelkedésre jutó idő: 538/10 = 53 perc

Tehát összesen 116 percre, vagyis pár perc híján két órára van szüksége egy turistának arra, hogy Dömösről feljusson a kilátóba! 

És vajon egy kiránduló, aki csak néhanapján megy ki a természetbe, az mennyire lehet edzett? Számoljunk inkább 3,5 km/órás sebességgel! Így nagyjából 125 perc a végeredmény. 

És ha velünk vannak a gyerekek is? Ők még nem bírják annyira a gyűrődést, számoljunk ebben az esetben csak 3 km/órás sebességgel! Így már 136 percnél járunk! Igen ám, de a felfelé vezető úton a Vadálló-kövek közül szép a kilátás, azt bizony meg kell nézni, meg egy kicsit pihenni is kell a meredek kaptató miatt, néha még fényképezünk is, tehát adjunk a kiszámolt időhöz még 15 percet! A végeredmény 151 perc, vagyis szinte pontosan két és fél óra! Egy átlagos kiránduló család egy-két nyolc-tíz év körüli gyerkőccel ennyi idő alatt juthat fel Dömös központjából a Prédikálószékre! Ugye mennyivel több ez, mint a kiindulásnál említett egy órás séta? 

A fentebb említett számítási móddal azonban nem tudjuk figyelembe venni a lejtőket. Ezt egy bizonyos meredekségig nem is kell megtennünk, hiszen nem kell visszafognunk a tempónkat, sőt, nagyokat lépve még kicsivel gyorsabbak is lehetünk. Ez, sajnos a Prédikálószékre, pontosabban a hozzá vezető útra nem érvényes. Itt a Vadálló-kövek között kanyargó szűk ösvényen, időnként sziklákon ereszkedve nem tudunk olyan gyorsak lenni, mint sík terepen, tehát lefelé is nyugodtan számoljunk fél órával hosszabb időt, vagyis másfél órát. Ennyi idő alatt értem le én is a minap a hegytetőről Dömösre! Úgy kapjuk meg a tényleges túraidőt, ha a felfelé és lefelé időt összegezzük, ami négy órára adódik! 

Ha fenn pihenünk, ebédelünk, elnézelődünk még fél órát – és ott fenn a kilátóban gyorsan szalad az idő a csodaszép panorámát bámulva – akkor ez bizony egy félnapos program! Ha nekiindulunk a túrának Dömösről reggel kilenckor, gyerekekkel kirándulva senki se akarjon délután fél kettőnél korábban visszaérkezni a kocsihoz!

predikaloszek-k.jpg

Panorámakép a Prédikálószékről. Ezért a kilátásért megéri felkapaszkodni ide! Lenn, balra Dömös is feltűnik a Duna-parton. Ugye, milyen közelinek tűnik? A képre kattintva külön ablakban nyílik meg a 3000 pixel széles panorámakép.

Megjegyzés: Tamás jogosan figyelmeztetett a kommentjében, hogy nem vettem figyelembe az eltévedést, illetve azt az időt, amit az útkeresésre kell fordítanunk! Azonban épp az előző Útravaló posztban írtam arról, hogy tudunk GPS vevővel rendelkező mobillal tájékozódni az erdőben távol mindenfajta internetkapcsolattól, még olyan helyeken is, ahol telefonáláshoz sincs elég térerő. Ha valaki gyakorolja az ott leírtakat, az eltévedéssel töltött idő gyakorlatilag nullára csökkenthető!

Mindez, amit leírtam, egy átlagos, szép tavaszi-nyári-őszi napra vonatkozik, amikor nincs se túl meleg, se túl hideg, és jól járható a hegyre vezető túraösvény. De mi van, ha eső után megyünk, és nagy a sár? Esetleg a legnagyobb nyári hőségben indulunk útnak, amikor már leizzadunk a legkisebb erőfeszítés közben is? Vagy télen, hóban-fagyban szeretnénk felkapaszkodni, amikor feltételezhető, hogy havas, esetleg jeges a Vadálló-kövek ösvénye? Ezek mind-mind megnövelik a túra megtételéhez szükséges időt, ugyanis belassítanak minket, extrém esetben oda juthatunk a becsléseinkkel, hogy ez bizony egy egész napos túra is lehet! Ilyen esetekben inkább halasszuk el a túránkat szebb időkre! A balesetveszély nem elhanyagolható, a kilátó felépülése óta nem múlt el olyan év, hogy ne történt volna több baleset is a Vadálló-köveknél!

A világért sem szeretnék senkit lebeszélni erről a kiruccanásról, hiszen nem véletlenül építették a Dunakanyar legszebb kilátást nyújtó pontjára sok-sok millióért a kilátót! De ezért a panorámáért bizony meg kell küzdenünk! Ezt nem adják olcsón! Csak arra kérnék mindenkit, hogy számoljon utána pár perc alatt, hogy mire is vállalkozik, amikor belevág ebbe a túrába!

Befejezésül még annyit mondanék, hogy a fentebb leírt módszer nem csak a Prédikálószékre igaz, hanem bármilyen túránkra, kirándulásunkra! A turistautak.hu útvonaltervezője fut mobiltelefonon is (bár nem oda van optimalizálva), meg asztali számítógépen is. Túránk, kirándulásunk előtt bármelyiken kiszámolhatjuk, mennyi időt vesz igénybe a végigjárása. Természetesen hosszabb, akár teljes napos túrát is megtervezhetünk így. A táv és a szintemelkedés ismeretében kiszámítjuk a túraidőt, és ahány egész órára kijött, annyiszor 10 percet hozzáadunk, mint pihenőidőt. Ne felejtsük el, ha megállunk valahol ebédelni, vagy mondjuk, egy múzeumot is fel szeretnénk keresni, akkor a túraidőt ezeknek az időtartamával is meg kell növelnünk!

p1070042.JPG

Habár nem mobilra van optimalizálva, elég jól lehet útvonalat tervezni ezen a felületen is.

Ha több kirándulásunk, túránk előtt is alkalmazzuk ezt a módszert, aztán utána ellenőrizzük, hogy mennyire pontosan számoltunk, rá fogunk lassan jönni, hogy nekünk nagyjából mik a „állandóink”, vagyis mekkora az átlagsebességünk és mennyire hátráltat bennünket a kapaszkodás. Így aztán tényleg szinte percre pontosan kiszámíthatjuk előre, mennyi ideig fog tartani a valóságban a túránk! Természetesen a turistautak.hu helyett választhatunk más alkalmazást is, például az Openstreetmap túratervezőjét, vagy éppen egy túrázó, Heyjoe útvonaltervezőjét is. Azt javaslom, próbáljátok ki mindhármat, és azt válasszátok, amelyik a legszimpatikusabb alkalmazás a számotokra! 

Tehát túrára fel, de soha ne vágjunk bele felkészületlenül még egy egyszerűnek tűnő kirándulásba sem!

Az Útravaló posztok teljes listája:

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr3016417652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olahtamas- 2021.02.06. 20:27:24

És az időbe az is beleszámíthat még, ha netán eltévedünk, és keresgélni kell a visszautat!
De a nagyobb gond az inkább, hogy el sem kezdik számolgatni, hogy mikorra érhetnek vissza. Mi is számtalanszor találkoztunk hasonló esettel. Az egyik ilyen, az a Nagy-Milicről lefele jövet, már vagy 5 km-t jöttünk lefele, úgy talán du 3 óra körül, amikor egy idősebb házaspár kérdezte, hogy milyen messze van még a Milic.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.07. 05:14:40

Tök igazad van, Tamás! Valóban, az eltévedést kihagytam, de pont erről - pontosabban ennek a kivédéséről, illetve minimalizálásáról - szólt az előző Útravaló poszt! Na, ezt beleírom a szövegbe is! Köszi!

hadidoki 2021.02.07. 18:31:00

Mondjuk nehezen értem meg (na jó annyira nem nehezen...), hogy a legtöbbször autós kirándulók, miért Dömös felől közelítik meg a Prédikálószéket. Autóval Pilisszentlászlóra sem jelent gondot feljutni, és onnan, bár 6,9 km az út, de csupán 300 m-es, sokkal jobban elosztott emelkedővel kell számolni. Ez az út már sokkal inkább kirándulás jellegű, mint Dömös felőli kemény kapaszkodás. A kilátás meg így is csodálatos a kilátóból!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.07. 18:55:07

@hadidoki: Én is onnan mentem fel a Prédikálószékre a múltkor! Csak az szólt a dömösi indulás mellett, hogy a múltkor olyan sáros volt a P+ és Phrsz út Pszlászló felől, hogy az még nekem is sok volt időnként. Ezzel szemben a gerincen Dömösre levezető Phrsz nem volt sáros, hiszen a víz lefolyik onnan gyorsan. Meg persze sokkal látványosabb is, mint a másik út. Egyébként a Kis Rigónál is állt vagy 30-40 autó saccra, azok utasainak jó része valószínűleg a kilátó felé mehetett. Találkoztam is az úton vagy tucatnyi emberrel. Igaz, ők a sárviszonyok miatt az út mellett, a fák között bóklásztak! :-)

H.Jenő 2021.02.08. 08:42:34

Egyik kedvenc túraútvonalam a környéken :) Én alpesi túrákhoz (semmi komoly) szoktam edzésnek használni, mert számomra tökéletes referencia az állapotomról plusz van annyira izmos mászás, hogy akár szenvedjek is vele. Amúgy nem tudsz adni pár tippet, hogy hol keressek még 'ilyen nehezebb' mászást itthon (hiszem, hogy mindenkinek van legalább egy konkrét helye, amit nem ajánlana kezdő túrázóknak.. :D ) ?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.08. 09:47:59

@H.Jenő: Az a baj, hogy kevés olyan hely van, ahol sok a szint rövid távon! A Visegrádi-hegységben a Dunától a Dobogókőre van kb. 600 méter szint. Ez Dömösről a piroson 8 km, a Rámon keresztül 7,3 km a tuhu szerint. A Börzsönyben szerintem a Csóványos a kihívás: mondjuk Diósjenőről 8,6 km és 760 m szint, vagy Perőcsényből 11 km-en 1000 méter szinttel. Aki keres, talál! :-D

H.Jenő 2021.02.08. 10:10:02

@horvabe: Köszi ;) Rálesek ezekre :)

gigabursch 2021.02.09. 13:51:25

Személy szerint mobilon a kedvenc térképes alkalmazásom a HuMap.

Sanyi Hungaria 2021.02.10. 11:15:43

Az OKT-n Kóspallagról a Nagy hideg hegyre is szép kis kaptató vezet...
süti beállítások módosítása