Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Havas túra fel a Csóványosra

Diósjenőtől a Kisinóci turistaházig a Csóványoson és a Nagy-Hideg-hegyen keresztül (2021. január 13.)

2021. február 15. - horvabe

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

09.png

Az útvonal a Google Térképen

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,40 km
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 1068/993 m
- Nehézség: 10/10 (A túrát a hó tette extra nehézzé, nyáron, jól járható utakon 8/10 - Egész napos túra komoly szintekkel)
- Kilátások: 8/10 (Körpanoráma a Csóványosról, kilátás a Szabó-kövektől és a Nagy-Hideg-hegyről)
- Természeti látnivalók: 5/10 (Kemence-patak, Alsó-hinta-rét, Szabó-kövek, Korona-kő, Inóci-vágás)
- Épített látnivalók: 4/10 (Kilátótorony a Csóványoson, Nagyhideghegyi turistaház, Kisinóci turistaház)
- Jelzettség a túra időpontjában: 9/10, (Részletesebben: a zöld sáv jelzettsége Diósjenő és a Csóványos között 10/10 - tökéletes jelzettség, a kék sáv jelzettsége 9/10 - A Nagy-Hideg-hegyről továbbindulva sok jelzés eltűnt a faritkítások miatt.)

A fenti szintmetszet, valamint a távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS 

Az előző hetekben elsírtam a bánatom itt a blogon, hogy manapság nincs már igazi tél, a globális felmelegedés elvitte az igazi havas időket, azonban az időjárás alaposan rácáfolt erre a kijelentésemre! Egy nedves atlanti ciklon és egy sarkvidéki hidegbetörés épp itt a Kárpát-medence felett adott egymásnak randevút, és ennek eredményeképpen az Északi-középhegység csúcsain esett vagy 10-15 centiméternyi hó. Ráadásul a hideg megült az országon, tehát a friss hóréteg el sem tudott olvadni a következő napokban. Nagyon mehetnékem volt már hét közben is, de a szabadságom nem akartam már most az év elején elpocsékolni, ezért kivártam a szombati napot és akkor indultam útnak, most a változatosság kedvéért a Börzsönybe.

Kénytelen voltam ezen a hajnalon is még a kijárási korlátozás vége előtt elindulni otthonról, bár a munkahelyemről kapott marhalevél most is ott volt a hátizsákomban, hogy a cég (és persze a ország érdekében) bármikor bemehetek az erőműbe. A levélben leírtakkal némileg ellentmondásban volt a ruházatom, és persze a hátizsák és túrabotok sem azt a benyomást erősítették, hogy most éppen dolgozni megyek, szerencsére a rendőrök aludtak ezen a hideg reggelen, amikor lebaktattam a dombról a villamosmegállóba.

A 47-es és 4-es tujával gyorsan megérkeztem a Nyugatiba, aztán megbirkóztam a jegykiadó automatával, ugyanis a csarnok felújítása miatt nem működött a pénztár sem. Az automata nyakon öntött egy csomó aprópénzzel, azt pedig idő hiányában meg sem kíséreltem, hogy a hazafelé szóló jegyem is megvegyem itt, így aztán már nem volt más dolgom, mint kikocogni a peronra és megkeresni a vonatomat.

Egy emeletes Stadler KISS indult a kijelzője szerint Szobra, én pedig, mivel először szálltam fel erre a típusra, még indulás előtt alaposan megnéztem rajta mindent. Aztán a zónázó vonat ment mint a golyó, és még épp volt időm megkérdezni a kalauz hölgyet leszállás előtt, hogy van-e jegypénztár hétvégén Kismaroson, ugyanis az állomásépület pont az ellenkező végén van a hosszú peronnak, mint ahová a busztól megérkeznek az utasok. Határozottan állította, hogy nincs, ez pedig megnyugtató volt, mert egy felesleges kitérőtől megkímélhettem magam a túra végén!

p1070051.JPG

Az emeletes Stadler KISS belseje

Vácon már indulásra készen várakozott a peron túlsó végén a kétkocsis kis Bzmot majomringató, amellyel végigcsattogva a Fekete-patak kanyargós völgyén menetrend szerint perces pontossággal 7:24-kor érkeztünk be a diósjenői vasútállomásra. Általában ez a vonat teli szokott lenni hétvégeken a Börzsönybe induló túrázókkal, de most rajtam kívül csak egy hátizsákos lány ült a kocsiban, aztán ő is leszállt eggyel korábban, Nógrádnál.

Gyorsan előkészültem az indulásra az állomásépület előtti padon, ebben persze a szibériai hideg is szerepet játszott, ugyanis farkasordító hideg volt ez a kora reggel a hegyek lábainál fekvő kis faluban! Szerintem kapásból verte a hőmérséklet a -10 fokot, így aztán a fejemre kaptam a külön ezekre az alkalmakra tartogatott polár sapkámat is. Még a sálam is felhúztam a szám elé – ez a maszkot is pótolta –, aztán elindultam a zöld sáv jelzéseket követve a falun keresztül a hegyek felé. Jó fél órába telt, mire átvágtam az éppen ébredező Diósjenőn, közben gyönyörködhettem az épp előttem álló 588 méteres Magas-hegy látványában. Enyhén, de folyamatosan kapaszkodva értem el a faluvéget, aztán az erdőbe belépve a kaptató egyre meredekebb lett.

Öt-hat centis hó csikorgott a bakancsom alatt, szemre járhattak erre előttem már vagy tucatnyian, így aztán elég kellemesen kijárt csapás fogadott. Legalább a havat nem kellett törnöm, mert az nagyon kimerítő tud lenni hosszú távon! De így is alaposan kimelegedtem, mire felértem a Magas-hegy és a Csehvár közötti nyeregbe, itt megálltam pár percre, hogy kifújjam magam, aztán némi szintet elvesztve leereszkedtem a Kemence-patak völgyébe. Átvágtam a kitaposott nyomokat követve a völgy alján a vastag hóval belepett Gál-réten, aztán további pár lépéssel, háromnegyed kilenc felé elértem a Kemence-patak gázlóját, ahol utólag visszagondolva egy eléggé furcsa kalandba keveredtem.

Azt egy pillanat alatt felmértem a vízparton, hogy itt bizony nem lesz átkelés! A patak úgy 8-10 lépésnyi széles lehetett itt, félig-meddig befagyva. A jégnyelvek a partokról nyújtóztak befelé, botom hegyével megbökve azonnal be is szakadt az egyik, tehát arra nem lehet rálépni, a víz pedig ki tudja, milyen mély lehet. A következő zöld jelzés a túlsó parton álló egyik tölgyre volt hívogatóan felfestve, de úgy láttam, ott már egyetlen nyom sem volt a hóban! Tehát az előttem itt jártak közül senki nem ment itt át a patakon! A nyomok folyásiránnyal szemben indultak tovább a patakparton, lenne talán feljebb egy másik átkelő?

Elindultam hát a csapást követve a parton, de erre már összeszűkült a patak, vagy méter magas partok között a sodrás is eléggé nagy volt. Megnéztem a mobilomon, mit mutat a Locus, szerinte feljebb nem volt már átkelő, lejjebb viszont olyan négy-ötszáz lépésnyire jelzett egy hidat. Akkor pedig gyerünk oda, mert nem akarom itt tölteni a napom! Átkoztam kicsit magam, hogy felesleges volt a kitérő! Ha rögtön a gázlónál néztem volna meg a GPS-t, akkor már félúton lehetnék a híd felé! Mindenesetre jelentős időtartalékkal terveztem a hó miatt a túrám, nem kell hát idegeskednem, egy kis kitérő vígan belefér!

Megálltam ismét az átkelőnél, még egyszer megnézve, volna-e itt lehetőség az átkelésre, épp akkor ért oda három nálam jóval fiatalabb hölgy. Ők is tanakodni kezdtek, hogyan tovább, erre mondtam, hogy itt biztosan nem lehet átkelni, viszont a nyomokat sem érdemes követni felfelé, mert arra sincs átkelő, inkább menjünk el a hídhoz. Igen, mondta az egyikük, a negyedik társuk is ott kelt át, ugyanis abból az irányból jöttek az erdei úton! Erre már nem tudtam mit felelni, butaság ellen ugyanis nincs orvosság! Amikor elindultam a nyomaikon a híd felé, még láttam, hogy felfelé mennek tovább a patak mentén, abba az irányba, ahonnan már én is visszafordultam. Képzeletben megvontam a vállam: az ő dolguk!

p1070068.JPG

A Kemence-patak a rajta átvezető pallóról fényképezve

Aztán pár perc alatt meglett a kis gyalogos palló, átballagtam rajta és láttam a túlparton továbbinduló magányos nyomokat. Aha, erre ment a negyedik hölgy! Némi malíciával arra gondoltam, hogy biztosan barna, vagy fekete hajú lehet. Pár perc alatt visszaértem a zöld jelzés útvonalára, néhány nyom összefutott itt és ezeket követve belevágtam a Málna-hegyre vezető hosszú kaptatóba. Egy férfit pillantottam meg, előttem állt az úton, pár perc alatt felértem hozzá. Kérdezte, hogy láttam-e három nőt a pataknál, és akkor leesett a tantusz: ő volt a negyedik társuk! Elmondtam, hogy találkoztunk, de nem maradtam velük, mert kerültem inkább a híd felé.

Most aztán mi legyen? Hívta őket telefonon, de nem vették fel, várjon továbbra is rájuk? Végül velem indult tovább, de mivel láttam, hogy gyorsabb nálam, inkább elengedtem, és a saját tempómban kapaszkodtam tovább. Túravezető lelkem kicsit lázadozott, hiszen egy csoportnak együtt kellene maradnia, a legokosabbnak nem szabadna sorsára hagyni a többieket, de nem akartam beleszólni. Ha én lettem volna ott a hídnál, biztos rábírtam volna őket, hogy jöjjenek velem! Na mindegy, nem az én dolgom!

Vagy egy kilométeren keresztül kapaszkodott előttem a férfi, láttam, hogy időnként próbál telefonálni, ilyenkor belassult kicsit és hozni tudtam rajta valamennyit. Aztán egyszer utolértem, épp megint a fülén volt a mobil és amikor kérdőn ránéztem (a lihegéstől nem tudtam volna megszólalni) bólintott felém, fel bírta hívni őket, és bevárja a csapatot. Ezután már nem találkoztam velük, pedig a férfi szerint ők is a Csóványosra tartottak.

A kaptató vége felé megálltam egy útszéli kidőlt fánál, lekotortam róla a tízcentis havat és a polifoam ülőkémen szusszantam egyet, aztán pár perc alatt kiértem az Alsó-Hinta-rétre. Megcsodáltam a kilátást és az ezüstösen csillogó fákat, ahogy ráfagyott az ágaikra az ónos eső. Errefelé már eléggé megritkultak a lábam alatt a nyomok, senkivel sem találkoztam, egyetlen magányos túrázó srác előzött csupán meg pihenés közben. Nyolcszáz méter felett már jócskán bokán felül ért a hó, a kérges teteje alatt jórészt porhó lapult, le egész a talajig. Próbáltam az előttem járó srác nyomaiba lépni, de szerencsétlenségemre nálam jóval nagyobbakat lépett, spárgába pedig mégsem akartam lemenni, hogy a bakancsai által ütött lukakba léphessek! Így aztán a saját nyomaimban törtettem felfelé a Csóványosra.

A csúcsra vezető utolsó kaptató nem ismert kegyelmet: meredek is volt, és a hóban is meg kellett küzdenem minden lépésért. Mire többszöri rövid megállás után felértem a csúcsra, a kilátó tövében álló pihenőpadokhoz, úgy kivoltam, mint a liba! Lezöttyentem az egyik padra és pár percig még mozdulni sem volt erőm! Nagyot mentem most, egy mindössze kilenc kilométeres úton felkapaszkodtam a 240 méteren fekvő diósjenői vasútállomásról a 938 méter magas Csóványosra! Ekkor már fél tizenkettő felé ballagott az idő, azt hittem, gyorsabban felérek ide, de nincs vész! Még csak sietnem sem kell a 15:37-kor, a Kisinóci turistaháztól induló buszhoz. Azért fejben kiszámoltam, hogy alig több, mint 2 km/óra volt ezen a szakaszon az átlagsebességem!

Szusszantam egyet, aztán összekaptam magam és felkapaszkodtam a torony tetőszintjére. Szép lett ez a kilátó, utoljára az építése alatt jártam itt 2014 kora tavaszán, akkor kezdték összehegeszteni az acélvázat! Egy régi, hengeres geodéziai mérőtorony köré épült, azt használva fel merevítésként és a belsejében vezet most fel a csigalépcső a kilátószintekre. Ugyanis abból van négy is, de csak a legfelsőről nyílik körpanoráma a mellette álló magas bükkök miatt. Már csak emiatt is érdemes felkapaszkodni ide, ugyanis csodálatos kilátás nyílik az egész Börzsönyre! A Börzsöny egy igazi szigethegység, tiszta idő esetén innen, a legmagasabb, központi csúcsáról belátható az egész, síkságokkal és a Dunával körbevett tömbje!

Kissé párás maradt az idő még délre is, de azért nem volt okom a panaszra! Bár a Tátra most sem tűnt fel az északi horizonton, de jól lehetett látni az egész hegységet. Persze engem legjobban a Nagy-Hideg-hegyre átvezető gerinc érdekelt, hiszen arra indulok majd tovább! Eléggé hepehupásnak tűnt arrafelé a terep, de ez már csak kismiska volt az eddigi kapaszkodáshoz képest! Elnézelődtem fenn sokáig, és csak az éles északkeleti szél kergetett le a toronyból, pedig az már csak a halvány árnyéka volt annak, amely pár nappal ezelőtt a hideget hozta! A pára és az alacsonyan járó nap miatt nem készítettem panorámaképet, de egy nyári panorámafotó megtekinthető a honlapomon.

Szerencsére innen már az Országos Kéktúra alaposan kijárt útján indulhattam tovább. Keskeny, de jól kitaposott csapás vezetett végig a hóban a hullámvasutazó gerincen, számtalanszor ki kellett lépnem belőle a szembejövő csapatok miatt. Pár perc alatt leereszkedtem a Csóványosról a Korona-követ érintve a Szabó-kövekhez – innen a kopár gerincről szép volt a rálátás a Csóványos tetején álló toronyra –, aztán felkaptattam az Égés-tetőre, ahonnan pedig meredeken, egy szinte gatyafékes lejtőn vezetett le az ösvény a Rakodó széles nyergébe. Itt is megültem egy farönkön pár percre, aztán belevágtam az utolsó komolyabb emelkedőbe, fel a Nagy-Hideg-hegyre. Emberesen elfáradtam most is, mire egy óra után pár perccel felértem a 865 méter magas hegytető alatt álló turistaházhoz.

A Nagyhideghegyi turistaház építését 1936-ban kezdte meg a Természet Imádók Társasága, de csak évekkel később készült el az újpesti természetjárók segítségével. Helyben bányászott terméskőből épült, akkoriban az egyik legjobban felszerelt turistaház volt villanyvilágítással és folyó vízzel. 10 szobájában összesen 52 főt lehet elhelyezni, de a földszinti társalgó vendéglőként is működik. A környező sípályákat csak a II. Világháború után alakították ki, jelenleg már több, sífelvonóval felszerelt pálya is található itt. Persze a koronavírusjárvány miatt most a ház szállásként nem üzemelhet, csak a teraszon működik egy kis büfé.

Óriási tömeg fogadott itt, több százan jöhettek a fel a szép idő miatt Királyrétről a hegyre! A teraszra ki sem mentem, ugyanis szemre ott voltak a legtöbben, pihenni sem akartam, hiszen a Rakodónál azt is megtettem, így aztán csak pár képet készítettem és elindultam lefelé innen is. Kisebb emelkedők még voltak kezdetben, de főként lefelé vezetett már az utam, aztán a Nagy-Inóc csúcsa alatt rátértem a Luczenbacher-útra, ahol az utolsó emelkedő is elfogyott a lábam alól! Megkezdődött hát a Kisinóci turistaházhoz levezető hosszú lejtő! Pár percig még kanyargott alattam a havas erdei földút, aztán befordult a nyílegyenes Inóci-vágás nyiladékába.

Megálltam pár percre a Barna Ferenc emléktáblánál és kőkeresztnél (egy 1955-ben itt elhunyt egyetemista síelő emlékére emelték turista egyesületének tagjai), megültem mellette egy farönkön, aztán egy órával a buszom indulása előtt belevágtam az utam utolsó két kilométerébe. Az emberek azt hiszik sokszor, hogy erős lejtőn könnyebb menni, mint egy ugyanakkora emelkedőn, de ez nem teljesen igaz! Lejtőn állandóan fékeznünk kell magunkat, és ez a „fékezőizmaink” használatát követeli meg, vagyis olyan izmok működését, melyeket a normál járásnál nem használunk. Ráadásul ahogy egyre lejjebb ereszkedtem, az út is egyre csúszósabb lett, úgy néz ki, errefelé dél felé olvadt egy kicsit, de mire odaértem háromnegyed háromra, már visszafagyott.

Egy ideig a kitaposott nyomokból kilépve a hóban ereszkedtem tovább, de 400 méter alatt már korcsolyapálya volt az egész út! A seggreülést sikerült elkerülnöm, de azért bemutattam egy pár száz méteres szakaszon néhány piruettet és leszúrt Rittbergert, mire leértem a Pokol-völgyi-patakhoz. A reggeli Kemence-patakos történet miatt gondoltam, hogy itt sem lesz könnyű dolgom, de látszatra itt minden rendben volt. Itt is jégnyelvek nyújtóztak be a patak két partjáról, de az előttem járók a lábnyomokból ítélve besétáltak rajtuk és átléptek a túlsó partról benyúló nyelvre középen.

Hát akkor nincs itt probléma egy szál sem – gondoltam –, csak éppen két dologról megfeledkeztem! Az egyik, hogy a hegyre felfelé tartók még a reggeli hidegben jártak erre, másrészt, hogy a súlyom a menetfelszereléssel együtt azért felül volt a mázsán! Amikor ugyanis ballal ráléptem a jégre, az még megtartott, de amikor jobbal beljebb léptem és rákészültem az ugrásra, beszakadt alattam a jég! Egy pillanat alatt lábszárközépig elmerültem a vízben, és bár egy bakugrással kijutottam a túlsó partra, éreztem, hogy jutott egy kis víz a bakancsomba is! Nem sok víz folyhatott be, mert ugye a kamáslik a lábamon voltak, azok is szigeteltek egy kicsit, de a vizes zoknitól gyorsan meg kellett szabadulnom, mert az veszélyes tud lenni egy téli túrán!

Szerencsére a pataktól már csak pár száz lépés volt a turistaház. Megültem a mellette lévő (és most a tél és a járvány miatt zárva tartó) szabadtéri vendéglő egyik padján, aztán egy pillanat alatt lerántottam a jobb bakancsomat. A zokni tényleg eléggé vizes volt (fázott is a lábam piszokul), aztán elővettem a zsákból a tartalék zoknimat, amit azért a magas hóra és a patakokra való tekintettel magammal hoztam. Alaposan kifacsartam a vizes fuszeklit, aztán próbáltam felitatni vele a vizet a bakancsom béléséből is. Végül felvettem mindkét tartalék zoknit a jobb lábamra, aztán vissza a bakancsot. Száraz, komfortos érzés töltött el, habár a zokni mégsem szárnyasbetét, aztán mire befejeztem ezt a manővert, láttam hogy a buszom is megjött már, és az öreg turistaház előtt várakozik a hurokfordulóban!

Kisinóci turistaházat a Turisták Inóci Társasága építette már több mind 90 évvel ezelőtt. A kastélyszerű főépületet azóta több lépcsőben is bővítették, mostanra már egy komoly szálláskomplexum alakult ki, szobáiban 160 fő találhat magának szállást. Persze a járvány miatt most ez is zárva van, de hétvégén elvitelre azért adnak italokat és szendvicseket. A házhoz aszfaltút vezet Kóspallagról, sokan idáig feljönnek autóval és innen kezdik a túrájukat. Hétvégenként néhány helyközi busz feljön a házhoz a közeli faluból, érdemes utánanézni, mikor érkeznek, illetve indulnak ezek a járatok!

 Még volt tíz perc az indulásig, de a sofőr intett, hogy felszállhatok. Visszaintettem, hogy nyugi, aztán még készítettem pár felvételt az öreg turistaházról. Furcsa módon én voltam az egyetlen utas a buszon, ez azért meglepett, ugyanis régebben nagyon sok turista használta ezt a hétvégi járatot akár reggel idefelé, akár délután lefelé a hegyekből. Aztán eszembe jutott, hogy több tucatnyi autó is parkolt az erdőszélen, a turistaház mellett, és arra jutottam, hogy a modern turista már nem használ tömegközlekedési eszközt, csak a hozzám hasonló kriptaszökevény vén trotylik úgy hatvan és a halál között.

Aztán persze Kóspallagon még felszálltak páran, de így is gyorsan leértünk Kismarosra. Volt még negyed órám a vonat indulásáig, ezért elsétáltam az állomásépülethez, megnézni, hogy tényleg zárva van-e a pénztár, de a kalauznő igazat mondott reggel: hétvégén nincs jegypénztár ebben a megállóban! Aztán pár perc késéssel megjött a zónázó és ötre már a Nyugatiban voltam. Gyors átszállásokkal onnan már egy óra alatt hazaértem. A GPS szerint alig 18,5 km-es volt ez a túra, de csak otthon éreztem, hogy a hó és a szintemelkedés rengeteg energiát kivett belőlem! Belecsobbantam egy kád forró vízbe és sokáig nem volt kedvem kimászni belőle! Azt csak a tükörbe nézve vettem észre, hogy alaposan lekapta az arcom a nap és a hóról visszaverődő fény ezen túrán!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr5616427138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi Hungaria 2021.02.15. 19:39:21

Huuu ez szép kis menet lehetett! Rövid (épp egy év) "túristáskodásom" alatt már háromszor jártam a Magas-Börzsöny csúcsain (Csóványos, Nagy-Hideg hegy), de most irigyellek amilyen látványban lehetett részed. Egyet viszont megjegyeztem az "öreg rókáktól" a Börzsöny nem viccel! Első túrám a Börzsönyben egy Kemence-Csóványos-Nagy-hideg hegy - Salgóvár - Kemence volt és ott meg is tapasztaltam hogy a zöld sáv "másik fele" se piskóta. A másodikon az OKT nyomvonalát jártam be, majd harmadjára Kóspallagról a sárga sáv-kék négyzet útvonal vezetett fel a csúcsra.
Azért ezen a hétvégén én is odavágtam egy 35 km-t nekem jegenye völgy félig befagyot patakja (vízesése) és a havas nagy szénás jutott élményül a végén Szomornál a kakuk hegy már csak hab volt a tortán, de az már csak az akarat erőmet tesztelte...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.16. 06:19:32

Hát, a Börzsöny tényleg nem viccel! Pláne havasan! A túra előtt otthon szoroztam, osztottam, és az jött ki, hogy erre a 18 km-es havas túrára kell minimum 7 óra, de inkább 7 és fél! Aztán be is jött. A zöld nyugati felével is szemeztem már, de Kemencére valamivel nehezebb eljutni, mint Diósjenőre! De egyszer biztos végigjárom azt is! Meg a börzsönyi kéket is (ami nem ugyanaz, mint az OKT börzsönyi szakasza).

Sanyi Hungaria 2021.02.16. 18:20:38

@horvabe: A Börzsönyi kékkel én is szemezek, de egyenlőre azt kéne befejeznem (OKT, PMP) amibe bele kezdtem.

Sanyi Hungaria 2021.02.17. 14:43:59

Úgy érzem rendszeres látogatója vagyok az oldalaidnak és olvasója a beszámolóidnak. Sok esetben olyan hangulata van egy egy beszámolódnak mind ha olvasóként én is ott lennék. Lenne egy olyan kérdésem, hogy alkalom adtán meg lehetne téged ismerni személyesen is egy túra alkalmával?

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.17. 20:56:45

@Sanyi Hungaria: Tudod Sanyi, már több mint 15 éve csiszolgatom a stílusom a honlapomon, hogy meglegyen benne a "hangulat". Úgy fejben összeszámolva írtam oda már vagy 250 hasonló hosszú leírást a túráimról, tehát van már gyakorlatom benne. Ami pedig a közös túrát illeti... aludjunk még rá néhányat. Tudod, én egy nagyon magamnak való ember vagyok. Amikor a fiammal közösen túráztunk, mi voltunk a "székely emberek", akik a túrán csak annyit szóltak egymáshoz, mint a viccbeli székelyek.

Fráter Attila 2021.02.19. 11:06:19

...a Tátrához rossz helyen voltál. Az köztudomásúlag a Papodról látszik a legjobban. :DDD

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.02.19. 12:12:38

Igen, a Papod a világ köldöke... :-DD
süti beállítások módosítása