Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Egy négynapos bakancsos, sátras kalandozás az őszi Bakonyban IV.

Negyedik nap: A Király-kaputól a régi kisvasút vonalán, a Vörös János-séd völgyén és a Kőris-hegyen keresztül Vinyéig (2021. október 21.)

2021. november 15. - horvabe

cimkep_t038.JPG

Szerpentinező aszfaltúton a Kőris-hegy csúcsa felé

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

38.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérők nélkül: 25,55 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérők nélkül: 851/993 m (GPS)
- Nehézség: 9/10 (Teljes napos gyalogtúra sok szinttel)
- Kilátások: 7/10 (Kilátás a Kőris-hegy csúcsán álló Vajda Péter kilátóból)
- Épített látnivalók: 2/10 (Radarállomás a Kőris-hegyen)
- Jelzettség a túra időpontjában: A piros sáv jelzés a teljes leírt útvonalon közepesnél kicsit jobb, figyelmesen haladva követhető (6/10), kivétel a Kőris-hegy északi oldala a csúcstól Fenyőfőig, ahol gyenge, eltévedés nélkül nehezen követhető (3/10)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Mint a mormota, úgy aludhattam a sátramban ezen az éjszakán, ugyanis csak fél hat után ébredtem fel, de ekkor viszont már egy pillanat alatt kiment az álom a szememből! Persze, sietnem egyáltalán nem kellett, hiszen a késői napkelte miatt fél nyolc előtt most sem indulhattam volna útnak, így aztán a szokásos kényelmes tempómban kezdtem meg a készülődést. Megreggeliztem, aztán megborotválkoztam és gyors macskamosdást tartottam, végül berámoltam a holmim a hátizsákomba. Maradt még vagy félliternyi vizem, ez ki fog tartani az Odvaskő panzióig, de ott mindenképpen vízhez kell majd jutnom, ugyanis onnantól egészen a túranap végéig, Vinyéig nem fogok lakott helyet érinteni!

Szokás szerint most is negyed nyolcra bontottam le a sátrat, aztán miközben arra vártam, hogy a GPS hidegindítással meghatározza pozíciómat, felhívtam a nejem és megnyugtattam, hogy ezt az erdőben töltött éjszakát is túléltem! Végül fél nyolc felé kanyarítottam a hátamra a nyolcvannyolc literes Adventurer hátizsákom és vágtam bele a napi menetbe. Az utam első része egyáltalán nem ígérkezett nehéznek, hiszen a Király-kapunál a erdei aszfaltútról a Közép-dunántúli Piros túra piros sáv jelzéseit követve ráfordultam a völgyben futó, már évtizedekkel ezelőtt felszámolt keskenynyomtávú kisvasút töltésére és ezen haladtam gyakorlatilag szintben.

A bakonyi keskenynyomtávú vasút kiépítése még 1910-ben kezdődött és 1957-ig folyamatosan bővült a hálózata. A vonalak egy részét nem csak az erdőben kitermelt faanyag szállítására használták, pár szakaszán személyforgalmat is lebonyolított az erdei vasút. A vágányhálózat hossza a teljes kiépítésekor meghaladta a 36 kilométert! Aztán persze erről a vasútról is kimutatták, hogy gazdaságtalan, a MÁV megszüntette a városlődi rakodót, ahol a kisvasút a Székesfehérvár-Szombathely vasútvonalhoz kapcsolódott, és mivel folyamatosan haladt a bakonyi erdei úthálózat fejlesztése is, a síneket 1969-ben elkezdték felszedni. Mára már szinte nyomtalanul eltűnt a kisvasút, csak a volt pályatest kanyarog hosszan az erdőben, sok helyen erdőgazdasági gerincutak futnak rajta. Jelen pillanatban az Országos Kéktúra és a Közép-dunántúli Piros túra is több kilométeren keresztül a vasút volt nyomvonalán halad. A kisvasútról bővebben itt olvashattok!

Tehát a Király-kapunál otthagytam a keskeny erdei aszfaltutat és rátértem a jelzéseket követve a kisvasút volt pályatestére. Egy kicsit tartottam attól, hogy már visszavette magának az erdő a volt nyomvonalat, de nem volt semmi gond: a pálya mindenféle nehézség nélkül járható volt mindenhol! Nagyjából háromnegyed órás gyaloglás után egy volt vasúti híd még álló pillérjeit értem el, de magát a hídszerkezetet már elbontották. Itt tartottam az első pihenőmet, bár a térképen úgy láttam, nem értem még az Odvaskő panzióhoz vezető utam feléhez. Megittam a maradék vizem, úgy saccoltam, egy óra múlva már a fogadónál lehetek, addig pedig csak kibírom folyadék nélkül!

Később kis erecske, a Vörös János-séd csatlakozott a völgy alján kanyargó vasúti pályatesthez (vajon kiről kaphatta ez az erecske a nevét?), aztán elértem a duzzasztott tavacskákat. A száraz, csapadékmentes nyár és ősz után szinte alig volt víz a tavakban, inkább csak mocsaras, szittyós, békalencsés mélyedéseknek tűntek a völgy alján. Itt a volt vasúti pályatestről a jelzéseket követve letértem és ösvényeken folytattam az utam. Hullámvasutazva, hol magasabbra felkapaszkodva, hol pedig a tavak mellé visszaereszkedve kanyargott alattam az alig kijárt gyalogút, aztán az utolsó kis zárógát túlfolyója mellett is elhaladva magam mögött hagytam ezt az erdei lápot.

A gyalogút a völgy alján kacskaringózott alattam, a jobb oldalon a volt vasúti pálya már több emeletnyi magasban vezetett felettem. A túra egyik legvadregényesebb szakasza kezdődött itt a Vörös János-séd kanyargós völgyében, többször is átkeltem a teljesen kiszáradt patak köves medrén, a magas aljnövényzettel is meg kellett néha küzdenem, bár a teljesen zárt ruhám miatt legalább a derékmagasságú csalánnal nem akadt sok problémám. Sajnos, a völgy vége felé egy erdei farakodó teherautók által alaposan széttaposott tisztására bukkantam, átvágtam a mély és kanyargós nyomok szövevényén, aztán amikor lassan erdei úttá rendeződtek, ezeket követtem a ritkás jelzéseket keresgélve.

Erdei pihenők mellett elsorjázva értem a Vörös János-séd völgyének végére, aztán egy réten átvágva kijutottam a Bakonybél és Bakonykoppány közötti országútra. Pár száz lépésnyit baktathattam az út bal szélén addig a pontig, ahol a piros sáv jelzések egy meredeken a hegyoldalba felkapaszkodó ösvényre fordítottak volna, de itt most egy rövid kitérőt kellett tennem, hogy pecsételhessek az Odvaskő panzió kertkapujánál lévő bélyegzővel! Átvágva a panzió parkolóján már egy perc alatt elértem a kaput, ott virított a bélyegző dobozkája a mellette álló fa törzsén! Gyorsan elvégeztem az adminisztrációt, aztán beléptem a kapun a panzió udvarára.

A ház bejárati ajtaján keresztül egyből a bárpultnál találtam magam, hangos köszönésemre egy magam korabeli úr tűnt fel pár pillanat múlva. Magát kelletően csillogott a pulton egy Sopronit kínáló sörcsap, én pedig nem tudtam ellenállni annak a kísértésnek, hogy kérjek egy korsónyit az aranysárga nedűből! Hiába, már vagy két napja magam mögött hagytam az eplényi sípálya büféjét, és azóta szinte vizet ittam csak! Minden kortyot alaposan kiélvezve gallér mögé küldtem korsónyi folyékony kenyeret, aztán megkérdeztem az úrtól, hogy hol tudnám feltölteni csapvízzel a palackjaimat? Az udvari csapot javasolta erre a célra, így aztán pár perc beszélgetés után (honnan jövök és merre tartok) el is búcsúztam tőle és a kerti csapnál újra feltankoltam magam vízzel. Csakúgy, mint egy napja Hárskúton, most is alaposan meglepődtem, milyen nehéz lett hirtelen a hátizsákom az öt liternyi víztől, de aztán megadva magam a sorsomnak tíz óra után pár perccel továbbindultam az utamon.

Visszatérve a Közép-dunántúli Piros túra útvonalára egyből belevágtam eddigi utam legnagyobb kaptatójába, a Bakony legmagasabb csúcsára, a 709 méter magas Kőris-hegyre felvezető emelkedőbe! Azt már tudtam a térképről, hogy a következő hat kilométeren körülbelül ötszáz métert kell a csúcsig kapaszkodnom, de arra nem számítottam, hogy ilyen meredeken kezdi majd! Egy lépcsősor indult felfelé a Cser-bérc déli gerincélén, a fából tákolt lépcsőfokok azonban olyan magasak voltak, hogy alaposan megszenvedtem velük, mire pár emeletnyi kapaszkodás után elfogytak alólam és már egy ösvényen indulhattam tovább a kicsit megszelídült kaptatón. Hijnye, a betyár mindenségit! Ha ilyen az eleje, akkor milyen lesz a vége?

Persze, sejtéseim voltak róla, hiszen a Kőris-hegyet eddig már háromszor másztam meg, mindháromszor nagy hátizsákkal, többnapos túrák sokadik napján, bár mindig az Országos Kéktúra útvonalán. Abból az irányból is viszonylag erős kezdés után kicsit kisimult a kaptató a fennsíkon, hogy aztán a csúcsra vezető, szerpentinező aszfaltúton ismét nekilendüljön. Ahogy az ösvény meredeksége lassan csökkent, én is egyre könnyebben vettem a levegőt, már volt energiám kicsit körülnézni is. A Boroszlán tanösvény állomásai mellett baktattam el, a kihelyezett tájékoztató táblák a Bakony természeti értékeit mutatták be a látogatók számára. Rövid pihenőt tartottam az egyik állomás melletti pihenőpadokon, itt döntöttem el, hogy nem teszem meg a néhány száz lépésnyi kitérőt az Odvaskői-barlanghoz. Megyek még eleget ezen a napon, nem lesz a végén így se kilométerhiányom!

Az emelkedő csak ott enyhült meg számottevően, ahol rátértem a Rézbükki útra, vagyis a Kőris-hegy oldalában kanyargó kavicsos, murvás erdőgazdasági útra. Egy ideig ezen haladtam, és pár percre megültem egy óriási, kidőlt bükkön, amely keresztben feküdt az úton. Szemre nemrégiben fordulhatott ki gyökerestől a földből a ritkított bükkösnek ez a vén fája, még a lomjai sem kezdtek el fonnyadni! Hallottam is, hogy kutya bolond szél tombolhat odafenn, a magasban, csak úgy zúgott tőle az oszlopcsarnokszerű bükkös, bár a talajon ebből még nem sokat lehetett érezni. Mindenesetre már tegnap reggel is erős volt a szél a Papodon, és biztos nem csökkent azóta az ereje!

Még indulás előtt megnézve odahaza a középtávú előrejelzéseket tudtam, hogy erre a napra egy erős front érkezését jósolják, de sajnos azóta nem tudtam ezt ellenőrizni, mert sehol nem volt a hegyek között annyi térerő, hogy netezhettem volna a mobilomon. Akkor viszont el kell fogadnom, hogy ez az erős szél változást fog majd hozni az időjárásban, de hogy lesz-e eső, és ha igen, akkor mennyi, az még kérdéses.

Végül dél felé értem el a Kőris-hegy csúcsára vezető keskeny aszfaltutat és a szerpentinkanyarjait végigjárva fél egykor torpantam meg a közvetlenül a csúcs alatt álló radarállomás kapuja előtt. Felpillantottam az antenna fehér golflabdájára, innen nézve már jó nagynak tűnt, saccra lehetett vagy tíz-tizenkét méter is az átmérője, nem véletlenül lehet jól látni sok helyről a Bakony hegyei között! Ez a polgári repülést segítő egyik úgynevezett távolkörzeti radarállomás (a másik Püspökladány mellett található), a radarantennája belátja hazánk nagyobb részének légterét, a légiirányítók ennek a jelei alapján követik útjukon a repülőgépeket. Erről a radarállomásról bővebben itt olvashattok. Kicsit még elbámészkodtam itt, aztán már egy perc alatt felkapaszkodtam a köves hegytetőre, a Vajda Péter kilátó tövében álló pihenőpadokhoz és asztalokhoz. Lemálházva az egyik padra csak a távcsövemmel és a fényképezőgéppel felfegyverkezve másztam meg a favázas kilátó lépcsősorát.

Persze felérve azonnal körülnéztem és láttam, ezen a látogatásomon sincs sok szerencsém! Jártam már itt esőben, ködben, erősen párás levegőben, de igazán szép időben, amikor messze el lehetett volna látni, még sohasem! Ráadásul ahogy a kilátó körül álló fák egyre magasabbra nőnek, úgy veszik el egyre jobban a kilátást. Az már csak hab a tortán, hogy a kilátóterasz nyugati oldalára egy jó nagy perforált vaslemezt szereltek, állítólag azért, hogy védjék a látogatókat a radarállomás mikrohullámú sugárzásától, de szerintem inkább az lehet az ok, hogy ne lehessen fényképezni a radart és a kiszolgáló épületeket. Persze ezzel a vaslemezzel a kilátás egynegyed részét is elvették.

Mindenesetre jól lehetett látni a környező dombokat, hegyeket, a távolban pedig feltűnt a Pannonhalmi Apátság fehér épülete (a térkép szerint 28,5 km távolságra voltam tőle) és a Somló-hegy is (ettől pedig 33,2 km-re). Szóval nem kellene annyira fanyalognom, eddigi látogatásaim közül most a legtisztább a levegő! Viszont a szél az már viharos volt, szinte orkánerejű lökésekkel, jóval erősebb, mint előző nap reggelén a Papodon! Cibált is rendesen a kilátóteraszon állva, pár ott készült fényképem be is mozdult, elmosódott lett. Csak hazaérve olvastam, hogy ezen a napon rekorderejű széllökéseket mértek Budapesten! Ott is hagytam ezt a cúgos kilátást néhány perc múlva és inkább a jóval szélvédettebb pihenőpadoknál húztam meg magam. Mivel már egy óra felé járt az idő, megebédeltem, a végén megettem egy Balaton csúcscsokit is.

Negyed kettő felé indultam tovább, meredeken ereszkedő gyalogösvényen hagytam magam mögött a hegytetőt, aztán ott, ahol az Országos Kéktúra útvonala elágazott a piros sáv jelzésektől, a lejtés is megenyhült és rátértem egy jól kitaposott erdőgazdasági gyűjtőútra. A Kőris-hegy széles északi gerincén ereszkedett alattam a kijárt földút, egyik tetőről lendültem át a másikra rajta, csak a térképről tudom a neveiket: a nagyobbaknak Tűzkő-hegy és Kék-hegy a neve. Aztán egy erősebb ereszkedő kezdődött a Kék-hegy frissen ritkított bükkösében, itt a fákkal együtt sok jelzés is a favágók áldozatául esett. El is kevertem egy útelágazásban, amikor jelzések híján a kijártabb utat választottam! Csak percekkel később jöttem rá a jelzések tartós hiányából, hogy rossz úton járok!

Miközben az útkereséssel bajlódtam, vettem csak észre, hogy elállt a szél! Eddig ott zúgott a fák koronái között, de egyszerre csak süket csend vett körül! Egy pillanatra azt hittem, átkeveredtem a hegy szélvédett oldalára, de nem. Tényleg elült pár perc alatt a szélvihar! Kicsit tanácstalanul néztem körül és az égre felpillantva vettem észre a környék fölé becsúszó, egyre vastagabb melegfronti rétegfelhőzetet. Ahá, itt a megoldás! Akkor viszont kapkodnom kellene bakancsaim, mert előbb-utóbb itt esni is fog!

Egyre ereszkedve hagytam magam mögött a bükköst, már egy tölgyes-gyertyánosban kanyargott alattam az út, amikor felfigyeltem arra, hogy jelzések errefelé sem sűrűbbek a hegyoldal bükkösénél. Szemre itt nem volt az utóbbi években erdőritkítás, egyszerűen csak ilyen volt a jelzések felfestése! Végül is ott voltak azok mindenhol, ahol kellett, például útelágazásokban egyértelműen mutatták a továbbvezető utat, viszont ahol nem volt szükség a sűrű jelzésre, oda nem is festettek. Azt hiszem, az utóbbi évek jelzésfestési kampányai kicsit elkényelmesítették a túrázókat, hiszen egyre több helyen már szinte „hülyebiztos” a jelzések felfestése, pedig néhány évtizeddel ezelőtt még az itteni állapot volt a természetes. És akkoriban még GPS-ek sem voltak, hogy bárhol megmondják, éppen hol is járunk!

A Csárda-tető útelágazásából ereszkedtem le a Dancs-árok völgyébe, innen aztán az ismét megsűrűsödő jelzések az ebből kiágazó Hálóvető-árokba hívtak. Ekkor még csak fél három felé járt az idő, de szinte alkonyati félhomály borult a mély völgyre! A fák koronái összeborultak a fejem felett, önkéntelenül is gyorsítottam a lépteimen, nehogy a fák között kapjon el a sötétedés! Aztán leértem a völgy Fenyőfő feletti alsó szakaszának rétjeire, itt megint világosabb lett, én pedig leültem egy pihenőre az egyik kis rét füvére, hogy pihenjek egy sort.

A térképet elővéve a hátizsákból láttam, hogy már csak alig másfél órányira lehetek Vinyétől, fél ötre simán a község határában található Kőpince-barlangnál lehetek, a kiszemelt sátorhelyemen! Már éppen kezdtem elégedett lenni magammal, amikor elkezdett cseperészni az eső! Akkor pedig gyerünk tovább – gondoltam –, mert melegfront esetében ez az eső csak egyre rosszabb lesz! Továbbindulva itt a réteken utat is tévesztettem, ráadásul úgy, hogy sokáig még csak észre sem vettem! Jó öt-hatszáz lépést is elballaghattam, mire felfigyeltem a jelzések hiányára egy útelágazásban és megnéztem a GPS-em gyufásdoboznyi kijelzőjét. Hát szerinte is egy jelzetlen úton álltam, jó messze a KDP útvonalától!

A visszafordulásnak ekkor már nem volt érdeme, pláne úgy, hogy láttam a GPS-en, hogy a jobbra induló keréknyomok visszavisznek majd a jelzett útra! Aztán elindulva azonnal rájöttem, miért keverhettem el: lenn maradtam a völgy alján futó, jól kitaposott keréknyomokon, pedig a réteken kellett volna valamilyen kevésbé kijárt útra fordulnom! Közben persze hallottam, hogy az eső egyre magasabb fokozatba kapcsol, és egyre erősebben veri felettem a fák lombjait, de a talajra még nem ért le a csapadék. Pár perc alatt visszaértem a jelzett útra, de aztán kénytelen voltam hamarosan az erdőszélen megállni. Itt véget ért a zárt, fejem felett összeboruló lombú öreg erdő, egy régebbi irtásfolton növekvő embermagas, kefesűrűségű fiatalos húzódott előttem.

A szakadó esőben nem volt kedvem továbbindulni a fiatalosban, itt ugyanis telibe kaptam volna a csapadékot, sejtettem, hogy a Vinyére vezető országúton is szabadon hullana a fejemre az áldás, ráadásul a kiszemelt táborhelyem sem ismertem. Itt még sátrat tudok most verni, a fák felfogják egyelőre az esőt, de a szabadban, mire a belső sátorra ráhúznám a vízhatlan külső réteget, tönkre ázna a fekhelyem! Tehát itt maradok az erdőszélen! A sátrat gyorsan felállítva azonnal bedobáltam a holmim és én is utánuk másztam. Ekkor még csak fél négy volt. Hát, nem ilyen rövidre terveztem ezt a túranapot!

38-33.JPG

Sátorverés után a vegyes erdőben. A hátizsák már benn van a sátorban, az apróságok még arra várnak, hogy bedobáljam őket.

A mobilom elővéve megnéztem rajta, mennyi itt a térerő, hát, telefonálni itt is tudtam, viszont netezéshez már nem volt elegendő! Attilával kezdtem el SMS-csetelni, ő nézte meg az időjárást is és írta, hogy nem várható hamarosan az eső vége! Akkor pedig befejezem a túrám holnap reggel Vinyén, ugyanis esőben, rossz időben nem fogok a Cuha-völgyén, a mostani túrám leglátványosabb, legszebb szakaszán végigcaplatni! Felhívtam régi túratársam, Tibit is – aki korábban már jelezte, hogy az utolsó túranapomon csatlakozik, ha lesz erre ideje –, hogy ne jöjjön, mert reggel hazautazom. Ő aztán megnyugtatott, hogy úgy néz ki, nem is tudott volna szabit kivenni erre péntekre, így aztán benne lenne a közös túránk elhalasztásában!

Kínomban megkértem Attilát, nézzen utána, hogy Vinyéről mikor indulnak vonatok Győr, vagy Veszprém irányába, hamarosan meg is jött a válasz SMS-ben az indulási időpontokkal! Ezekből aztán látszott, hogy a reggel 8:38-as vonat lenne a legjobb megoldás az elutazásra, ehhez ugyanis lesz csatlakozásom Veszprémben és negyed tizenkettőre pedig már Budapesten lehetek! Mivel nagyjából egy órányira verhettem sátrat Vinyétől, tehát elég lesz honlap reggel negyed nyolc felé indulnom, így is kényelmesen elérhetem majd a vonatot!

Gyorsan hazaszóltam még, hogy holnap ebédre már otthon leszek, aztán megnéztem a GPS-en, mennyit mentem ezen a túranapon. 25,16 km-t mutatott a számlálója 887 méter szintemelkedéssel, de ugye belemérte a kütyü ebbe a távba a többszöri úttévesztésemet is! Nem hinném, hogy a Közép-dunántúli Piros túra jelzett útvonalán megtett táv több lenne 22 km-nél! Na mindegy, ez most így alakult! Ezután már csak olvasgattam, zenét hallgattam a mobilomon egész délután, miközben azt figyelgettem, hogy a lassan átnedvesedő lombok alatt egyre erősebben veri az eső a sátorponyvát.

Másnap, pénteken reggel aztán már korán fenn voltam, és miközben az esőcseppek kopogását hallgattam a sátoron, összepakoltam az útra, negyed nyolcra már a sátrat is lebontottam és rászíjaztam a hátizsákra. Csak a félhomályos erdő fái közül kilépve láttam, hogy derült az égbolt, egy fia felhő sincsen rajta, a korábban a sátoron kopogó vízcseppek csak a fák leveleiről hullottak le. Kínomban elröhögtem magam: na, most mit csináljak? Szervezzek mindent vissza, szóljak haza, hogy mégis végigjárom a túrám utolsó napját, és csak estefelé érek haza? Na nem, Tiborral is egy későbbi időpontban állapodtam meg, otthon is várnak ebéddel, szóval akkor hazamegyek!

A növendék erdőn keresztül hamar kiértem a Fenyőfő és Vinye közötti keskeny országútra, ezen pedig már alig háromnegyed óra alatt elballagtam a kicsiny Vinyére. Benyomtam az utolsó pecsétet a Vinye.hu büfé teraszán a KDP bélyegzővel a füzetembe, aztán visszasétáltam a vasúti megállóba. A vonat jött is pontosan, aztán már csak az ablakán keresztül nézegettem a reggeli napfényben fürdő Cuha-patak kanyargós völgyét. Sebességkorlátozások miatt pár perc késést összeszedve érkezett a vonat Veszprémbe, de még így is bőven elértem a Szombathelyről Budapestre tartó Intercityt. Menetrend szerint perces pontossággal, 11:19-kor értem fel vele Kelenföldre, dél előtt pár perccel léptem be a lakásunk ajtaján.

Nem így terveztem a túrám végét, de visszatérek még hamarosan Vinyére, hogy befejezhessen a még hátra lévő 15 kilométerrel a Közép-dunántúli Piros túra teljesítését!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr1416754872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.11.15. 08:03:08

Pedig akkor jó a túra, amikor jól esik...

olahtamas- 2021.11.15. 08:32:47

Az Odvas-kői barlanghoz elég meredek a kitérő, viszont érdemes megnézni.
Esetleg a nagy hátizsákot fent hagyva valahol, mert a nagy zsákkal már elég nagy kihívás.
www.mapillary.com/app/?lat=47.28825535289499&lng=17.716099894131958&z=17.90732131042802&pKey=303027561394390&focus=photo
A Kőris-hegyre vezető aszfalt kanyarjánál az épp nem útvonalkövető mozgalmat teljesítők számára
választható a rövidebb kék "tornapálya" vagy a hosszabb piros aszfalt.
Itt mindig kíváncsian nézem, hogy ki melyiket választja.
Az esőben való sátorverés és bontás nem egy lélekemelő művelet, lehet én már este hazamentem volna :)

olahtamas- 2021.11.15. 08:34:10

@gigabursch: Legalább nem poros az út :)

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.11.15. 10:14:45

@olahtamas-: Igen, minden rosszban van valami jó! Utólag már elmondhatom, hogy jobban jártam, hogy akkor reggel hazautaztam és két héttel később, ragyogó napsütésben, kis hátizsákkal mentem végig a Cuha-patak völgyén! Na, ez egy kis reklám a következő posztnak! :-D

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.11.15. 10:15:27

@gigabursch: Igen, és nincs rossz idő, csak kényes turista... :-D

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.11.15. 10:17:20

@gigabursch: Ja, és a mostani őszi lombos háttérkép is ott készült, a Cuha-patak völgyében!

Smith W. 2021.11.15. 18:34:08

Milyen fényképezőgépet használsz? Egy ideje már bennem van ez a kérdés, olvasgatva a posztjaidat. Nagyon jók a képek, főleg az utolsó három. Emlékeim szerint régen a honlapodon írtál a fényképezőgépedről is, de most ott nem találtam erre vonatkozóan információt.

Drag 2021.11.15. 19:32:03

Nagyon jó olvasni az írásokat, olyan, mintha ott lennék...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.11.15. 19:56:53

@Smith W.: Egy Panasonic Lumix DMC-FZ200-ast nyúzok már negyedik éve. Itt a blogon írtam róla kicsit bővebben egy korábbi posztban:
bakancsban-ket-kereken.blog.hu/2021/03/22/fotozas_a_turan_mobillal_vagy_fenykepezogeppel

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.11.15. 19:58:07

@Drag: Pont ez az egyik célom az írogatással! Örülök, hogy átment valamennyire az élmény!
süti beállítások módosítása