Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Dobogókőtől Budapest határáig a Pilis erdein keresztül

Túra Dobogókőről a Zsivány-sziklák, a Szurdok, a Kevély-nyereg, az Egri vár és a Teve-szikla érintésével a Bécsi útig (2022. március 13.)

2022. március 21. - horvabe

cimkep_t050.JPG

Kilátás a Teve-sziklára  fennsík pereméről

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE
50.png

A túra útvonala a Google Earth-ön

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 24,75 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 581/1172 m (GPS)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra, átlagos szinttel.)
- Kilátások: 7/10 (Szép kilátás Dobogókőről, a Csobánkai-nyeregből és a Teve-szikla melletti fennsíkról)
- Épített látnivalók: 8/10 (Magyarország legöregebb menedékháza Dobogókőn, az Egri vár díszlete)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseinek felfestése az egész útvonalon kiváló (10/10)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

A túra két szakaszra bontható Csobánkánál!

TÚRALEÍRÁS

A négynapos ünnepi hétvégére nem voltak nagyobb túraterveim, némi céges munka mellett a családdal szerettem volna tölteni minél több időt, ugyanis rákövetkező hétvégén kezdődött az erőműves karbantartás, amire soha nem árt egy kicsit előre rápihenni. Aztán az időjárásjelentések vasárnapra ragyogó időt jósoltak, én pedig nem tudtam ellenállni a csábításnak, és egy napra kimenőt kérve az oldalbordától úgy döntöttem, folytatom a csupán egy hete elkezdett negyedik Országos Kéktúra bejárásomat.

Mivel az első túrámon Visegrádról kapaszkodtam fel Dobogókőre, azonnal adódott, hogy onnan kellene most továbbindulnom, és elballagni Budapest határáig, a Bécsi útig. A pecsételőfüzetem adatai szerint ez egy 22,8 kilométer hosszú túra lenne, ebben az irányban nagyjából ötszáz méter szintemelkedéssel, de jó lenne kitérőt tenni az Egri várhoz, meg a Teve-sziklát is megnézni közelebbről, hiszen a karácsonyi túrámon a ködtől nem láttam szinte semmit sem ezekből. Szóval a táv könnyűszerrel felhízhatott akár 24-25 kilométerre is, de ezen a túrán főképp lejtnek megyek majd, ami azért jócskán megkönnyíti a dolgom.

Így aztán a hajnal már a 41-es tuja megállójában talált, aztán eldöcögve vele a Batyiig átszálltam a HÉV-re. Kornyadozva, el-elbóbiskolva üldögéltem a szűk ülésen, amikor ismerős fazon szállt fel Aquincumnál pont az előttem lévő ajtón. Jé, ez a pofa pont úgy néz ki, mint régi túracimborám, Tibor – gondoltam – akivel tavaly ősszel együtt jártuk végig a Cuha-patak völgyét, de mit keresne ezen a kora reggeli HÉV-en, hiszen Kecskeméten lakik! Aztán persze amíg én vacilláltam, ő azonnal felismert, és miután üdvözöltük egymást, gyorsan kiderült, hogy szinte teljesen azonos túraszakaszra készülünk!

Így aztán együtt szálltunk le a HÉV-ről Pomázon és zötykölődtünk fel Dobogókőre a helyközi busszal is. Háromnegyed nyolc felé szálltunk le a buszról az autóparkoló végén kialakított kis peronon és egyedüli turistákként egyből megrohamoztuk a kilátót. Eléggé hűvös volt ez a kora reggel, fel is húztam az anorákom cipzárját a nyakamig, és ennek megfelelően rövidre szabtuk a nézelődést is a kilátóteraszon! Párás volt még az idő, nem sokat láttunk a távoli Magas-Börzsönyből, én pedig most is azzal vigasztaltam magam, hogy na, majd legközelebb talán tisztább lesz a levegő!

Valahogy a dobogókői kilátással soha nincs szerencsém, már jártam fenn turistaként vagy harmincszor, de soha nem volt olyan a fentről nyíló panoráma, hogy elismerően csettinthettem volna, hogy ez igen! Persze megvan ennek az oka, hiszen vagy kora reggel nézek körül a teraszról egy túrám kezdetén, vagy késő délután érkezem ide egy túrám végén, amikor már kezd az alkonyat ráborulni a tájra és ismét párás a levegő! Legközelebb talán délre kéne egy érkezésem időzíteni!

Gyorsan elintéztem a pecsételést az igazolófüzetembe, ugyanis ezt a múltkori érkezésemkor idő hiányában elsinkófáltam, aztán megálltunk még pár percre az autóparkoló melletti Matyi büfénél is egy sör erejéig. Csak negyed kilenc felé kerekedtünk fel, és hagytuk magunk mögött a még néptelen hegytetőt, de akkor már a lovak közé csaptunk, hiszen mindketten úgy terveztük, hogy fél négy felé érkezünk majd a túránk végére!

A dobogókői víkendtelkes övezet szélén ereszkedtünk le a telep déli végére, aztán az utolsó házak után tértünk túraösvényre a murvás utakról. Bükkösben ereszkedtünk le a Kanyargós-patak völgyébe, ahol az útjaink egy rövid időre különváltak. Tibor a kéktúra régi útvonalainak a kutatója, ezért ő a patakot követő kék kereszt jelzésen indult tovább régi kék sáv jelzéseket kutatva (vagy harminc éve még arra ment a kéktúra), és a völgyben vezető római kori hadiút romjait is meg akarta keresni. Én viszont a kék sáv jelzéseken indultam tovább, hogy megnézhessem a Zsivány-sziklákat és úgy beszéltük meg, hogy valahol Pilisszentkereszt környékén találkozunk majd.

Így aztán magamban maradtam a kéktúra útvonalán, aztán átvágva egy pár éves erdőpusztulás övezetén (az ágakra fagyott ónos eső terhelése miatt dőltek itt ki az öreg, oszlopcsarnokszerű bükkös fái) pár perc alatt elértem a Hideg-lyuk zsombolyának száját. Belepislogtam a sötét és mélynek tűnő üregbe, aztán meg sem álltam már a közeli Zsivány-sziklákig. Felkapaszkodtam hozzájuk a turistaútról, végigpillantottam a sziklák hosszú során, ahogy a gerincen sorakoztak, de most nem mentem be közéjük, csak pár képet készítettem az andezittufa szirtekről.

Az ösvény a sziklasor mellett ereszkedett tovább, pár percig még látni lehetett a fogazott sziklasort a fák között, aztán a turistaút elfordulva tőlük egy vízmosásban indult tovább. Itt kicsit kiléptem, nem akartam elkésni a Tiborral megbeszélt randevúról, aztán ott, ahol a kéktúra útvonala keresztezte Pilisszentkereszt felett az országutat, felhívtam, hogy merre jár most? Mint kiderült, ő még fent nézelődött a római úton, ezért aztán Pilisszentkereszt központjába beszéltük meg a találkozót a pecsételőhelynél.

Most már komótosabb tempóban ereszkedve tovább fél tíz felé értem el a Fő utcán azt a kis italdiszkontot, ahol az ablakrácsra fel van szerelve a kéktúra bélyegző saválló lemezből hajtogatott dobozkája. Épp végeztem az adminisztrációval, amikor Tibor befutott. Gyorsan elpakoltam a hátizsákomba a pecsételőfüzetet és bélyegzőpárnát, aztán már indultunk is tovább. Mellékutcákon ereszkedtünk tovább, aztán egy kis hídon keresztezve a Dera-patakot már meg is érkeztünk a Szurdok felső végére.

Rengeteg pataknak van szurdokvölgye kis hazánkban, ezeket általában vagy úgy hívjuk, hogy az őket létrehozó patak neve után biggyesztjük a „szurdok” szót, vagy külön nevet kapnak, mint például Rám-szakadék, vagy Holdvilág-árok, egyedül a pilisszentkereszti Dera-patak völgye a Szurdok. Így, nagy „Sz” betűvel. Ezen a néven jelzik a térképek is, és nem tévedünk sokat, ha azt gondoljuk, hogy ez a szurdok valamilyen különlegességet rejthet magában, hogy kiérdemelte ezt a nevet! Valójában a Szurdok az egész Pilis és Visegrádi-hegység talán legismertebb és leglátogatottabb helye, ehhez persze az is hozzájárul, hogy autóval is könnyen megközelíthető! Siettünk is, hogy még megelőzzük a nézelődő tömeget!

A mély völgyet a Dera-patak vájta az itteni mészkősziklákba, a felső vége felől indulva először csak egy közönséges patakvölgynek tűnik, de ahogy haladunk benne, új mélyül és lesz egyre sziklásabb. Az ösvény ott halad a völgyben, ahol éppen tud, többször is kereszteznünk kell a patakot kis fahidakon. Aztán feltűnnek a patakmederben az egyre nagyobb kövek, később sziklák, és alig tudjuk elképzelni, hogy a csendesen csordogáló patak hogyan sodorhatta ezeket a sziklatömböket idáig! Pedig ő volt a tettes, ráadásul a hidacskákat is rendszeresen pótolni kell, mert egy-egy hevesebb esőzés során a megduzzadó patak egyszerűen elsodorja, összetöri őket, és ilyenkor bizony a sziklák is mocorognak, egy-két métert arrébbgurulnak a mederben!

Most szerencsénk volt a viszonylag korai időponttal, még néptelen volt a völgy nagyobbik része, csak az alsó vége felé tűntek fel az első sétálgatók. Pár percre megültünk a lassan benépesülő autóparkoló-mező szélén az erdei pihenő egyik padján, ettünk, ittunk egy keveset, aztán a réten átvágva még egyszer, utoljára kereszteztük egy kis hídon a Dera-patakot! Tőlünk pár lépésnyire egy kikövezett gázlón ment át az erdei út a túlsó partra és itt pár percre megálltunk a megdöbbenéstől! Méternyi mély keréknyomok indultak tovább az erdei úton, Tibor le is fényképezett, ahogy szinte elveszek az egyik árokszerű keréknyomban!

Hosszú évek óta vágják, újítják fel a Hosszú-hegy keleti oldalának vegyes tölgyes-gyertyánosát, akárhányszor járok errefelé, mindig más állapotokat találok. Beszélgetve baktattunk tovább a széles nyomokban, aztán pár száz lépésnyire meg is találtuk azokat a hosszú farakásokat, melyeket az erdei munkások építettek pár hónappal ezelőtt, a téli favágások, erdőritkítások során. Eddig tartottak a mély nyomok is, innen már egy közönséges erdei úton baktattunk tovább.

A következő pár kilométer eléggé eseménytelenül telt, az erdei út enyhén hullámvasutazva kanyargott végig a Hosszú-hegy lábainál, jó órás út végén értünk ki az erdőből és tűnt fel előttünk a Kevélyek kétpúpú tevéhez hasonló vonulata. Eléggé magasnak tűnt a két csúcs, és még oda fel is kell kapaszkodnunk, igaz, csak a csúcsok közötti nyeregbe! Élesen jobbra tört az utunk a szántók melletti kis réten, és megindultunk felfelé a Hosszú-hegy oldalában, hogy aztán pár perc múlva felérjünk a Szentkút kápolnájához.

Már több túrázó társaság is pihent a templom melletti padokon, Tibor is leült, de én leszaladtam a lépcsőkön a kápolna alatti Szentkúthoz. Ez tényleg egy kút, úgy kell egy kézikarral felpumpálnunk a jéghideg vizet, de most nem működött a rendszer, hiányzott a kar, száraz volt a kifolyó is. Azért fényképeztem párat, aztán a padokhoz visszakapaszkodva pihentem pár percet én is. Nem is árt szusszanni egyet itt, ugyanis a kápolna felett keményít be igazából a Hosszú-hegy gerincére vezető emelkedő!

Egy tarvágáson keresztül másztuk meg a Hosszú-hegyet, meg-megállva elgyönyörködtünk a mögöttünk kinyíló panorámában, aztán csak felértünk a hegyhát tetejére és ismét körülvett bennünket az erdő. Innen már könnyebb dolgunk volt, a szélesre taposott gerincúton leballagtunk a Csobánkai-nyeregbe, közben alaposan megnéztük a mezőkön keresztül a Csobánkára és a mögötte álló Oszolyra nyíló kilátást.

Itt már óriásinak tűnt előttünk a Kis-Kevély erdős oldala, pedig mögötte éppen takarásban volt a Nagy-Kevély magasabb, 534 méter magas csúcsa. Aztán persze az erdőt elérve megkezdődött a kapaszkodó is, egy darabig bírtam Tibor tempóját (mégiscsak fiatalabb nálam vagy tizenhat évvel), de egy idő után kénytelen voltam egy kis pihenőt kérni, mert már a fülemen keresztül is levegő után kapkodtam! Kicsit visszafogva a tempón már felértünk a nyereg rétjére pár perc alatt, ott aztán lerogytam az egyik padra, hogy kicsit kifújjam magam. Túratársam megsajnált és elballagva a kéktúra pecsétig beütötte azt füzetembe. Örök hálám! Akkor mozdulni sem volt kedvem.

Már többször is elsírtam a bánatom itt a blogon annak kapcsán, hogy a szocializmus ideje alatt hagyták lepusztulni, tönkremenni a Budapest környéki turistaházak jó részét, hasonlóan alakult az itt, a nyeregben álló ház sorsa is, de egy különös kis csavarral! A turistaház az 1920-as években épült, a turisták a hátizsákjaikban hordták fel téglánként az építési anyagot ide, a Kevély-nyeregbe! 1928 pünkösdjén avatták fel a házat, hatvan vendég találhatott magának szállást a falai között. A II. Világháború után a turistaházakat is államosították, elvették az őket építő és addig kezelő turista egyesületektől és innen kezdve a Turistaházakat Kezelő Vállalat üzemeltette azokat.

Persze pénz nem volt a házak karbantartására, esetleges felújítására, így azok szépen, csendben lepusztultak, aztán bezárták és eldózerolták azokat. Ez a ház azonban a közeli zsíroshegyi és a nagy-szénási turistaházakkal ellentétben túlélte a szocializmust, a rendszerváltást követően a Pilisi Parkerdő vette át egy időre a kezelését, majd 1992-ben pályázatot írtak ki az üzemeltetésére, melyet a Budapesti Természetbarát Szövetség nyert el. Azonban 1992. szeptember 29-én, egy nappal azelőtt, hogy a természetbarátok átvehették volna a házat, az leégett. Állítólag valaki felgyújtotta. A romok sokáig itt szomorkodtak a tisztáson, végül a maradványokat 2000-ben bontották el.

Egy kis frissítés után erőt vettem magamon és továbbindultunk. Még megbámultuk a régi, festett pecsétesdobozkát is – ezeket pár évvel ezelőtt cserélte le a Magyar Természetjáró Szövetség a bélyegzőkkel együtt a mostani saválló lemezből hajtogatott dobozokra –, aztán megindultunk lefelé a nyeregből. A gerinc délnyugati oldalának csenevész bozótosa felett elnézve feltűntek a még távoli óbudai lakótelepek, mi pedig a szélesre járt, köves turistaúton gyorsan leszaladtunk a Kevély lábáig.

Az Országos Kéktúra kék sáv jelzései rátértek itt a Kevélyek tövében futó földútra, de mi egy rövid kitérőt tettünk Eger várához! Persze nem az igazihoz, csak ahhoz a díszletvárhoz, amelyet az Egri csillagok forgatására építettek. Várkonyi Zoltán 1967-ben forgatott filmet Gárdonyi Géza regényéből, ezt a művárat ostromolta meg a statisztákból álló török had és ezt a várat védte velük szemben a Sinkovits Imre által alakított Dobó István maroknyi seregével. A forgatás után a részben lerombolt és felgyújtott romokat magukra hagyták, de a vasbetonnal erősített falak ellenálltak az idő vasfogának és még most is állnak, félig-meddig már bozóttal benőve a Nagy-Kevély lábainál!

Érdemes végigkószálni a megmaradt romok között, és én azt javaslom, látogatásunk előtt nézzük meg a filmet is, legalábbis azt a részét, amely az ostromot mutatja! Izgalmas dolog a valóságban is felismerni a mozifilmen is látható részleteket, falakat! Egyébként, ha valaki már látta az igazi várat Egerben, az általában elcsodálkozik azon, hogy ezek a díszletromok mennyire aprónak tűnnek az eredetihez képest, sőt, nem is hasonlítanak rájuk! Nyilván nem volt elég pénz arra, hogy a forgatás előtt megépíthessék az egri vár pontos mását, viszont néhány jelenetet – amelyek persze nem jártak rombolással – felvehettek az igazi helyszínen is.

A várkapu előtt búcsúztam el Tibortól, ő egy jelzetlen úton a közeli Solymár felé indult tovább, én pedig folytattam a kéktúrámat. Nem tértem azonban vissza a kék sáv jelzésekre, inkább a bokros mezőn átvágva elsétáltam a Teve-szikláig.

A szikla melletti tájékoztató tábla szerint az itteni kőzetet alkotó dolomit mintegy 220 millió éve képződött, és nagyjából 30 millió éve kovás forróvizes oldatok járták át, melyektől néhány helyen a kőzet keménysége, ellenállóképessége megnőtt. Ezek a részek lettek a Teve-szikla tűi és púpjai, mivel a körülöttük lévő kisebb keménységű kőzetek az eltelt idő alatt elaprózódtak, erodálódtak. A Teve-szikla mellett húzódó sziklafalból bányászták is a kavicsokká töredező dolomitot, vagyis a murvát, ennek a tevékenységnek a nyomai máig felfedezhetőek.

Először megnéztem a sziklát alulról, aztán a földúton továbbindulva felkapaszkodtam a sziklafal tetejére, vagyis a fennsík peremére. Visszasétáltam a szélén a szikláig, onnan is készítettem pár felvételt, aztán folytattam az utam, itt már ismét az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit követve. Negyedórás séta végén értem el Pilisborosjenő szélső házait, közben elballagtam a Vendel-hegy csúcsára felvezető kálvária tövében is. Végiggyalogoltam a földúton a házak mellett, röviden be is tértem közéjük, de pár perc múlva az Erdő utca végén valóban elértem a Köves-bérc erdejének peremét.

Kanyargósan átvágtam a sziklás, köves tetejű Köves-bérc satnya tölgyesén, megcsodáltam a Hármashatár-hegyre és a Csúcs-hegyre nyíló panorámát a kilátópontról, aztán megkezdtem az ereszkedést róla. A lejtő vége felé a sziklás ösvény beletorkollott a meredek Kövesbérci útba, ennek a vége pedig már a forgalmas Külső Bécsi útnál volt. Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva átkocogtam az aszfaltcsíkon, aztán a széles völgy alján futó Aranyhegyi-patakot keresztezve elballagtam a vasúti sínekig. Az ezeket követő ösvényen tettem meg a túrám utolsó kilométerét a téglagyár bejárati kapujáig. Benyomtam a túrám befejező bélyegzését a pecsételőfüzetembe, aztán a gyár bekötőútján elindultam ki a Bécsi útra.

Épp azon morfondíroztam, mikor jön vajon a 218-as busz (otthon lusta voltam megnézni az időpontokat az indulásom előtt), amikor elhúzott egy kék autóbusz talán száz méterrel előttem a főúton! Azannya! Ezt épp lekéstem! Ahhoz, hogy rástartoljak, még messze voltam a megállótól, amúgy is, elveim szerint buszok és nők után sohasem futok, így aztán kényelmesen kisétáltam a megállóig, aztán megnéztem a táblán, hogy mikor jön a következő. Ugye pont kiment előttem a négyórás busz, a következő pedig csak fél ötre volt várható, ráadásul helyközi járat sem jött addig!

Időm tehát volt rengeteg, így aztán szép komótosan elpakoltam mindent, aztán már csak várakoznom kellett. Egy helyközi busz jött hamarabb, bezötykölődtem vele a Vörösvári útig, itt viszont kiderült, hogy vágányzár miatt nem jár a 41-es tuja ezen a szakaszon, így aztán egy pótlóbusszal utaztam tovább a Margit hídig. Budafokon persze megint éppen lekéstem a dombra felmenő 250-est, tehát ott is dekkoltam egy ideig, de fél hétre már otthon voltam így is.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr9517785216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bratya 2022.03.21. 09:30:27

Szuper volt ismét!

gigabursch 2022.03.21. 18:01:21

Klassz!

Arról nem tettél fel képet, hogy a kétszer érintett aznapi pecsételési vég/csomópontot hogyan pecsételed.

A régi turistaházak vízellátását hogy oldották meg? Volt ciszterna?

Drag 2022.03.21. 19:15:43

@gigabursch:
Szerintem, amit többször láttam az alapján a források közelébe építették a túrista szállásokat.
Sajna a források kiapadtak, így emiatt feltöltötték a medrüket, vagy a természet vette birtokba őket...

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.03.22. 10:56:01

@gigabursch: Azt ugye írtam, hogy Dobogókőn most pecsételtem, a túrám kezdőpontján, mivel múltkor, amikor felértem oda Visegrád felől, akkor nem tettem meg idő hiányában. A régi, fekete-fehér térképes füzetekbe kétszer kellett volna stemplizni a két túrán, de az új, színes füzetekbe már elegendő egy bélyegzés a szakaszhatárokon, de két dátumot kell melléírni, azt a két időpontot, amikor érintetted a pontot.

Füllentettem egy kicsit, amikor az írtam az Visegrád-Dobogókő részben, hogy pecsétszűz füzettel kezdtem bele a negyedik kéktúrámba, ugyanis egy szakaszt még 2017 decemberében megtettem, és igazoltam benne, méghozzá a Hűvösvölgy-Rozália téglagyár szakaszt, hogy aztán a honlapomon a pecsételésről szóló résznél az erről az oldalról készült képet beszerkeszthessem. Így tehát most, hogy megérkeztem a túra végén a téglagyárhoz, valójában nem kellett már pecsételnem, hiszen a bélyegzés már ott volt, 2017. december 17-es dátummal, ahogy a képen is látható. Most elegendő odaírni a második dátumot, amely természetesen a mostani túrám időpontja.

A Kevély-nyergi turistaháznál soha nem volt tudomásom szerint forrás, egy félig-meddig karsztos, dolomitos-mészkőhegységben, mint amilyen a Pilis is, ritkák a magasan fakadó források, a víznyelők és barlangok miatt azok inkább a hegyek lábánál fakadnak, vagy valamilyen vízzáró réteg határán. Tehát itt inkább ciszterna lehetett.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.03.22. 10:57:25

@Drag: Az Ágasvár th. most is forrásból kapja a vizet.
süti beállítások módosítása