Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túra Piliscsabától Dorogig a Pilis gerince alatt

Kora reggeli kilátás a Jenga toronyból, Piliscsévről fel Klastrompusztára és séta a Fekete-hegy sziklái alatt a mezőn (2022. április 30.)

2022. május 02. - horvabe

cimkep-t054.JPG

Kilátás Dorogra és a Nagy-Getére a Fekete-hegy alatti mezőről

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

54.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 21,55 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 600/693 m (GPS)
- Nehézség: 7/10 (Egész napos gyalogtúra, átlagos szinttel)
- Kilátások: 8/10 (Szép kilátások a Dévényi Antal kilátóból, a Piliscsév feletti és a Kétágú-hegy alatti mezőkről)
- Épített látnivalók: 5/10 (Dévényi Antal kilátó, a pálos kolostor romjai Klastrompusztán és a Pálos Gyógynövénykert Kesztölc mellett)
- Jelzettség a túra időpontjában: Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseinek felfestése az egész útvonalon kiváló (10/10), a Nagy-Kopaszról levezető kék körtúra és kék kereszt jelzések felfestése nagyon gyenge, ritka)

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Ezen a szombati napon már egy kerékpártúrára szerettem volna indulni, azonban kedden hazafelé tartva a drótszamárral a munkából eltört a hátsó tengelye, így nem csak tolnom kellett kilométereken keresztül, de még valahogy be kellett szereznem az új tengelyt is, persze kompletten a kónuszokkal és csapágygolyókkal együtt. Bár csütörtökön meg tudtam venni munkából hazafelé az alkatrészeket, de időm már nem volt arra, hogy be is operáljam őket a kerékagyba. Így hát kénytelen voltam most is bakancsot húzni, de ez persze egyáltalán nem volt kényszer, sőt, még csak baj sem, így ugyanis be tudtam fejezni az Országos Kéktúra Budapest környéki hatalmas ómega hurokjának bejárását, melybe még március elején vágtam bele Visegrádon.

Háromnegyed hatkor indultam otthonról, és a napos szombat reggelen leballagtam Budafok központjába, ahol pont elértem egy 33-as buszt, a Bocskai útnál pedig röptében elkapva egy 4-es tuját fél hét után pár perccel már meg is érkeztem a Nyugati pályaudvar bejáratához! Hohó, ha sietek a jegyvásárlással, akkor még elkaphatom a 6:51-es gyorsított esztergomi személyt, vagyis a tervezettnél eggyel korábbi vonatot! Így aztán fürgén végigkocogtam az indulási csarnokon az állomásépület felújítása miatt egy konténerben székelő jegypénztárakig, kivárva a soromat megvettem az egyetlen nyitva tartó pénztárablaknál oda-vissza a jegyemet, végül a vágányok alatti aluljárón keresztben is átvágva a pályaudvaron az indulása előtt három perccel felszálltam a Stadler Flirtre. Mire elhelyezkedtem az ülésemen, már indult is a vonat! Ez gyors menet volt!

Fél nyolc felé érkeztem meg Piliscsabára, útközben pedig végiggondoltam, mit is kezdhetnék a megnyert fél órával? Végül arra jutottam, hogy az előre megtervezett utam előtt egy kis kitérővel megmászom Piliscsaba határában a Nagy-Kopaszt, hogy körülnézhessek a tetején épült Jenga toronyból! Tavaly kora tavasszal már jártam ott fenn, de akkor majdnem lefújt a viharos szél a kilátó tetőteraszáról, és annyira mozgott a kezemben a fényképezőgép, hogy még egy tisztességes panorámaképet sem tudtam összehozni vele! Kora reggel általában még párás szokott lenni a levegő, de most útközben a Pilis látványában gyönyörködve felmértem azt is, hogy eléggé tiszta a levegő ahhoz, hogy lássak is valamit odafentről!

Így hát leszállás után nem a kéktúra útvonalán indultam Dorog felé, hanem a kék háromszög jelzéseket kezdtem el követni a Széchenyi utca gyönyörű fenyves fasorában! A meredek kaptató már a házak között elkezdődött, a keskeny, aszfaltos utca pedig egyre jobban belelendült az emelkedésbe, lihegve értem fel Piliscsaba legmagasabban fekvő házaihoz. Az erdőben sem enyhült a meredekség, de a városi zajok helyett itt már legalább madárfüttyös csend vett körül, aztán egy idő után a kaptató is megenyhült, ahogy a gerinc alatt szintezővé vált a jól kitaposott erdei gyalogút. Végül kelet felől rohamozta meg a kék háromszög jelzések útvonala a hegytetőt, aztán felkapaszkodva a Nagy-Kopasz széles hátára már csak egy kényelmes séta volt az utolsó pár száz lépés. Negyed kilencre már fenn álltam a Jenga torony, hivatalos nevén Dévényi Antal kilátó tövében. Ez gyors menet volt!

Persze azonnal megmásztam a tornyot, aztán fentről körbepillantva egyből láttam, érdemes volt a kora reggeli időpont ellenére felkapaszkodni ide! Persze még párás volt egy kicsit a levegő, de egyáltalán nem zavaróan, inkább csak távlatot adott a messzeségnek! Alaposan körbenézve minden irányban még a vasútállomás épületét is felfedeztem a hegy tövében, aztán készítettem egy háromnegyed körpanorámát, ugyanis délkeleten még olyan alacsonyan állt a nap, hogy az kizárt bármilyen fényképezést abban az irányban! Szerencsére északnyugat felé semmi sem zavarta a kilátást, szépen látszott a Pilis hosszan elnyúló gerince és a Dorogi-medence is a kisebb-nagyobb településekkel. Szinte a túrám teljes útvonalát végig tudtam tekinteni Piliscsabától egészen Dorogig!

jenga-torony-k.jpg

Kilátás a Jenga toronyból. A 8000 pixel széles panorámakép megnyitásához kattints a képre!

Egy ideig még elnézelődtem odafent, aztán a toronyból leereszkedve elgondolkodtam a továbbiakon. Megtehetném, hogy az egyszer már megtett úton visszaballagok Piliscsabára és az állomástól indulok tovább az Országos Kéktúra útvonalán, vagy pedig egy másik úton kutyagolok le a hegyről és Piliscsaba és Piliscsév között nagyjából feleúton csatlakozom bele a kéktúrába. Ezzel a második útvonallal nyerhetek vagy két kilométert, ami nem túl sok, de legalább félórányi út és annyival is előrébb leszek! Gyerünk hát arra!

A telefonomra feltöltött turistatérkép szerint a kék körtúra, aztán később a kék kereszt jelzések visznek vissza a kéktúra útvonalára, hát, mindkét jelzés eléggé ritkásan volt felfestve, ezzel pedig élesen elütöttek a felfelé követett kék háromszög jelzések szinte „hülyebiztos” festésétől! Viszont a turistautak jól ki voltak taposva, esély nem volt az eltévedésre, kilenc előtt pár perccel pedig már ott álltam a Nagy-Kopasz és a Nagy-Somlyó közötti széles nyeregben, ahová a kéktúra egy homokos földúton kapaszkodik fel Piliscsabáról. Készítettem egy utolsó képet egy tarvágáson keresztül visszatekintve a hegytetőn álló Dévényi kilátóra, aztán elindultam a homokos úton Piliscsév felé.

A meredek ösvények után kész felüdülés volt a csak enyhén lejtő erdei út, ki is léptem rajta, így aztán fél tízkor már Piliscsév központjában álltam a szovjet katonai temető és egy játszótér szomszédságában. Rövid kitérőt téve lefényképeztem a kis parkban álló, durván faragott sziklát, amely a település háromszáz éves fennállásának állít emléket, aztán a hosszú Béke úton elballagtam a római katolikus templomig. Most is felkapaszkodtam a templom lépcsőin, hogy megnézzem az onnan nyíló kilátást, de az évek hosszú sora alatt már annyira megnőttek a fák, hogy szinte semmilyen kilátás nem nyílik onnan! Így aztán továbbindulva negyedóra múlva már magam mögött is hagytam a települést.

A falu határából még megcsodáltam a Pilis-gerincre nyíló kilátást, aztán a turistaút belefutott egy eróziós árokba és annak az alján kanyargott egy darabig. Most még jól járható volt ez a szakasz, de azon a júliusi túrán, amikor a fiammal először jártam erre vagy húsz éve, már olyan nagyra megnőtt a csalán az árokban nyár közepére, hogy erősen gondolkodnunk kellett azon, hogyan is vágjuk át a csalántengeren! Akkor végül feláldoztam magam és nadrágot cseréltem vele (én farmerban voltam, Gábor pedig sortban), de most, április utolsó napján ilyen manőverre nem lett volna szükség, hiszen az alig arasznyira megnőtt csalánhajtások még csak éppen virágoztak.

Pár száz lépés után aztán a jelzett út kikapaszkodott az árokból a mezők szélére, és ahogy egyre feljebb kaptattam a domboldalban, úgy nyílt ki mögöttem a panoráma. Egy percre megállva kifújtam magam és megcsodáltam a völgyben fekvő Piliscsévre és a mögötte álló Nagy-Somlyó erdős oldalára nyíló kilátást, aztán hamarosan ismét elnyelt az erdő. Megálltam a Szent Péter-fánál is, elkészítettem a szokásos fotót a göcsörtös törzsű és ágú faóriásról, és most alaposan megnéztem a közelében álló másik famatuzsálemet, egy bükköt is. Ez utóbbi pont a mélyút partfalának peremén áll és kétségbeesetten kapaszkodik a löszös, agyagos talajba, hogy ki ne dőljön. Szinte éreztem az erőlködését, ahogy karvastagságú, kanyargós gyökereivel tartani igyekszik magát és csak remélni tudtam, hogy ez még jó sokáig sikerülni fog neki!

Innen már pár perc alatt megérkeztem a Klastrompuszta határában álló volt pálos kolostor romjaihoz. Bár az, hogy állnak a romok, az nem jó kifejezés, ugyanis már csak az alapjai vannak meg a tatárjárás után épült első pálos kolostornak és templomnak. Boldog Özséb esztergomi kanonok gyűjtötte össze a pilisi remetéket és építették fel itt, a Pilis-gerinc tövében a kolostorukat, amely aztán úgy elpusztult a török időkben, hogy teljesen feledésbe merült az emléke. Elkészítettem itt is a „szabványos” képet a romokról és a mögöttük álló Klastrom-szirtekről, aztán a pihenőpadnál pecsételtem az igazolófüzetembe a kéktúra bélyegzővel és letelepedtem a méhdögicséléses, virágzó meggyfa alá egy hosszabb pihenőre.

Ekkor már tizenegy felé járt az idő, úgy gondoltam, itt fogok majd találkozni az első kéktúrázókkal, akik ezt a szakaszt velem szemben, Dorogról indulva teljesítik, és jól is számítottam! Egyre-másra érkeztek a turisták, magányosan és csoportokban is, legtöbbjük stemplizett is a füzetébe. Én pedig nem győztem csodálkozni, milyen népszerű lett ez a túramozgalom az elmúlt évtizedekben! Visszagondolva az eltelt húsz évre, 2003 nyarán, amikor a fiammal először jártunk errefelé, még eléggé ritkásak voltak a turistajelzések (többször el is tévedtünk), tájékoztató táblák egyáltalán nem voltak, és csak nagyon ritkán találkoztunk turistákkal az útvonalon.

2006-ban, amikor az Országos Kéktúrát végigjárva átvettük a jelvényeinket a turista szövetségben, rajtunk kívül mindössze 116 fő teljesítette abban az évben, tavaly viszont már 584-en, vagyis ötször annyian! És hol vannak még azok, akik csak most járják ezt a csodálatos útvonalat, amelyen én is az utolsó öt túrámat megtettem! Már többször is leírtam itt a blogon, de most is megismétlem: a gyalogtúrázás a reneszánszát éli mostanában Magyarországon! És hogy ez jó-e nekünk, öreg bakancsosoknak? Egy dolog biztos, ha erdei csendre vágyom, akkor már egyre inkább kerülnöm kell a jelzett útvonalakat! Azonban a negyedik Országos Kéktúra bejárásomat épp a legnépszerűbb szakaszokkal kezdtem Budapest közelében, és őszintén kíváncsi vagyok, vajon hány turistával futok majd össze a Borsodi-dombságban, vagy mondjuk a Kisalföldön!

Csak tizenegy után indultam az utamra a romoktól és feltekintettem a falu feletti hegyoldalba, a Klastrom-szirtek közötti Kémény-sziklára. Alig három hónapja a tetejéről tekintettem le ide, Klastrompusztára, de most inkább kihagyom az oda való felkapaszkodást! Időm viszont van akkor rengeteg, így aztán beültem egy Sopronira a volt kolostortól csupán pár száz lépésnyire álló Tölgyfa büfébe! Itt is volt egy kéktúra bélyegző a bejárati kapura felszerelve, és bizony ezt is sűrűn használták az érkezők! Végül negyed tizenkettő felé untam meg a lebzselést és csaptam a lovak közé, ugyanis Dorogon jó lenne még elérni a 14:14-es vonatot!

Egy darabig Klastrompuszta üdülőtelepének gyengén lejtő aszfaltos bekötőútján baktattam – ezt egy számomra ismeretlen logika alapján úgy újították fel, hogy a már sok éve gidres-gödrös útnak csak bizonyos szakaszait aszfaltozták újra, de máshol viszont még egymást érték a tankcsapdányi kátyúk! Nagyjából kilométernyi menet után tértem le erről az útról egy masszív, fekete-fehérre festett fémsorompónál. Itt aztán véget ért az eddig tartó kényelmes menet: erős kaptató kezdődött fel a Fekete-hegy hosszan elnyúló gerincének oldalába. Kapaszkodtam vagy egy gellérthegynyit, mire elértem az utam legmagasabb pontját, aztán az erdőt magam mögött hagyva kiértem a bokros-ligetes hegyoldalba.

ketagu-hegy-k_1.jpg

Panoráma a Fekete-hegy oldalából. A 7000 pixel széles panorámakép megnyitásához kattints a képre!

Újra megnyílt előttem a panoráma, fentről leláttam a Dorogi-medencébe, feltűnt közvetlenül alattam Kesztölc, kissé távolabb pedig Dorog is. De nem csak a messzeségben volt látnivaló, a fűben vadvirágok garmadája nőtt, szinte percenként megállva fényképek tucatjait lőttem róluk! Végül már szinte erőszakot kellett tennem magamon, hogy visszarakjam a fényképezőgépet a tokjába, és folytassam az utam! Ekkor viszont a Kétágú-hegy szikláiról elrajtoló siklóernyősök tűntek fel az égen, aztán egyre szaporodott a számuk, én pedig ismét előkapva a gépet most azokat fényképezgettem! A patvarba, így soha nem érek Dorogra! Végül annyiban maradtam magammal, hogy széles ívben teszek a negyed hármas vonatra, hiszen még hétvégente is félóránként járnak, elmegyek majd a következővel!

Így aztán percekig elgyönyörködtem a siklóernyősök manővereiben, aztán hogy el ne gémberedjen a nyakam a sok felfelé nézéstől, folytattam a virágfényképezést is. Lassan, nézelődve ballagtam el a Kétágú-hegy „ágai” közötti útelágazásig, itt aztán balra fordulva Kesztölc felé vettem az irányt. Persze pár perc után a Pálos Gyógy- és fűszerkert megint megállásra csábított! Mindössze hét éve alapították meg a kertet, és a legfontosabb, hogy bekerítetlenül áll! A kert melletti ismertetőtábla szerint a pálosok híresek voltak a gyógynövény-termesztésükről, ezt a hagyományt szeretnék itt feleleveníteni! Azt már csak én gondolom, hogy pont azért nincs bekerítve a terület, hogy az itt járó látogatók igenis tépjenek maguknak a növényekből és próbálják ki azokat odahaza! Dicséretes kezdeményezés, az pedig külön öröm a számomra, hogy még nem lopták szerteszét az itteni növényeket!

Régi, már sok éve felszámolódott zártkerti övezeten vágtam át, már csak pár kalyiba romjai és az elvadult kertek emlékeztetnek a régebbi szép időkre. Itt ismét elmorfondíroztam: pár évtizede, a rendszerváltás előtt még nagy értéknek számított egy-egy hobbitelek, akkoriban az emberek még pihenésből, szórakozásból is művelték ezeket a kerteket, aztán amit termeltek, el is fogyasztották odahaza. Hogy aztán mi vetett véget ennek? A hipermarketek árubősége, vagy az utazás szabadsága? Talán az újfajta szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek létrejötte a wellnesstől a számítógépekig és playstationökig? Esetleg megszokta már a mostani generáció, hogy készen kap mindent? A fene sem tudja, talán egy szociológus tudná erre a választ!

Kesztölcnek éppen csak a szélét, egy újtelepi részt érintve átvágtam a falun, aztán a forgalmas, Dorogot elkerülő 117-es utat keresztezve megálltam egy percre a réten. Innen visszatekintve már távolinak tetszett a Pilis-gerinc, bár a Kétágú-hegy két ága még jól látszott Kesztölc háztetői felett. Kis pöttyök köröztek a hegyek előtt, a távcsövem elővéve és alaposabban megnézve azokat láttam, hogy az utóbbi egy órában még tovább nőtt a siklóernyőzők száma! Az is szép hobbi lehet, és éppúgy hozzátartozik a hegymászás, mint a turistáskodáshoz, hiszen általában nem vezet mozgólépcső a jó indulási pontokhoz!

Dorogot Kesztölctől egy jellegzetes városszéli akácos választja el, egy földúton indulva, aztán gyalogútra térve vágtam át rajta és érkeztem meg fél kettő felé Dorog határába. A helyi lőtér és a kutyakiképző kerítései között baktattam végig egy ösvényen, egy kis hídon kereszteztem a Dorogi-medence fő vízgyűjtőjét, a Kenyérmezői-patakot, aztán pár lépéssel elértem Dorog első utcáját, a Kesztölci utat. A volt Homokvasút töltése fordult az utca mellé, kezdetben több emelet magas volt a füves oldala, de aztán a koronája egyre ereszkedve egy idő után leért az aszfaltcsík mellé. Megálltam egy percre és végigtekintettem a befüvesített töltésen.

A Dorogi homokvasút (Sátorkői homokvasút néven is ismert) egy keskeny nyomközű, villamosított gazdasági vasút volt, amely homokot szállított Dorogról, Esztergomból és a környező falvakból a dorogi szénbányákba tömedékanyagnak. Az itteni homokkitermelésnek köszönhető többek között az esztergomiak kedvenc strandja, a Palatinus-tó, de a kicsit vicces nevű horgásztó, a Lóga-tó kialakulása is. A vasút hossza a teljes kiépítése után 13 kilométer volt, napi 700 m3 homokot volt képes szállítani, teljes fennállása alatt pedig 2.000.000 m3 homokot szállított el! A szénbányászat megszűnése után egy gyermekvasutat álmodtak a helyére, de ez nem valósult meg, a síneket és talpfákat felszedték, a hidakat és átereszeket elbontották. Mára már csak a nyomvonal maradt meg pár alagúttal. Érdekesség, hogy a vasútról több filmrészlet is készült Az öreg bánya titka című 1973-as ifjúsági filmsorozatba. A Homokvasútról többet a Wikipédián olvashattok!

Az órámra pillantva láttam, nem reménytelen még a 14:14-es személyvonat elérése, így hát egy kicsit fokozva a tempómon indultam tovább. A református templom mellett elbaktatva átvágtam a családi házak között, aztán elértem a vasúti síneket, de innen még messze volt az állomás! Pár perc múlva érkeztem meg a városi stadionhoz, és bizony nagy időket élt meg ez az öreg focipálya! A szénbánya komolyan támogatta a bezárásáig a sportot, NB1-es focicsapata volt a városnak, sőt: a legendás Aranycsapat két tagja, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is itt rúgta, illetve kapkodta a bőrt az ötvenes években! Most az NB2-ben játszik a csapat, de ide már az NB3-ból kerültek fel. Sic transit gloria mundi…

A focipálya után már gyorsan elértem a vasútállomás vágányai alatt átvezető keskeny, sötét, visszhangzó gyalogos aluljárót és átballagtam rajta az állomásépülethez. Egy éve, tavaly tavasszal már egyszer alaposan meglepődtem, amikor ideértem, de most is leírom: Dorog egy csodálatos gyöngyszemmel gazdagodott pár évvel ezelőtt! Hosszú évtizedekig volt a lepusztult állomásépület a nagyvasúti vágányok és iparvágányok közé bezárva, de pár éve az esztergomi vasútvonal felújításakor felszámolták a kihasználatlanul álló iparvasutat és a helyén egy kis terecskét hoztak létre. A vasútállomást szépen felújították, új peronok épültek, egy parkot is kialakítottak pihenőpadokkal és itt helyezték el a szénbányászatnak emléket állító vájár szobrát is. Kellemes egy helyet hoztak létre, és ez a lényeg!

De itt már csak pár fényképet volt időm készíteni, gyorsan stempliztem még az igazolófüzetembe, aztán a peronok felé vettem az irányt, mivel már bemondta a hangosbeszélő a vonatom érkezését! Áldottam az eszem, hogy még a Nyugatiban megvettem visszafelé útra is a jegyem, így nem kellett megbirkóznom a jegyautomatával! Szinte töküres Flirt érkezett a szomszédos Esztergomból, ez aztán lassan benépesült, ahogy végigkanyargott a Pilis tövében. Piliscsabán pár ismerős arc is álldogált a felszállók között a peronon, velük az utam során futottam össze, ahogy szembejöttek velem. A Nyugatiban aztán fürgén átvágva a csarnokon pont elkaptam egy 6-os tuját, erről a Morzsin átszállva egy 47-esre éppen csak lekéstem Budafokon a dombra induló buszomat, és mivel már nem volt kedvem húsz percet hegymenetben gyalogolni, inkább megvártam a fél óra múlva érkező következőt. Így is hazaértem fél ötre.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr2117821157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bratya 2022.05.02. 08:23:33

Szuper blogbejegyzés!

Azon viszont meglepődtem, hogy a hobbikerteket arrafelé sem nagyon művelik. Azt hittem, hogy arra több egészség és/vagy környezettudatos értelmiségi van, akik számára ez a fenntarthatóság fontos.

Vagy lehet a kerttulajdonosok nem adják ki bérbe művelésre? Vagy nem is tudnak róla a helyiek, hogy vannak ilyen - esetleg - művelhető kertek?

Mifelénk ingyen lehet művelésre kertet szerezni dögivel.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.05.02. 11:08:18

Ez a terület már húsz éve is elhanyagolt volt, amikor először jártunk arra, csak még jobb állapotban. Mivel az egész terület egyszerre pusztult le, úgy gondolom, egyszerűen visszavonták az engedélyt az önkormányzatnál.

Drag 2022.05.02. 16:48:40

@bratya: Erről a témáról(hobbikert) lehetne rengeteget írni.
Tömören:
-Felénk sok olyan kertes hát van, ahol egyetlen gyümölcsfa sincs telepítve, pedig elférne bőven.
-Sokaknak egyszerűen nincsen energiájuk kerttel foglalkozni, több -folyamatos- műszak mellett...
-Nem feltétlenül éri meg: A szárazság, és az újnál újabb behurcolt betegségek, károkozók elleni védelem nem olcsó. (általam használt gombaölő permet 5 liter vízhez 2000Ft, amiből kettő kell alkalmanként a kertemben(5-8 alkalom/év), segédanyagok, trágya, ágdaráltatás, stb...
-Kényelem
-Stb...

Ismerős mondta nem régen, hogy inkább bemegy havi egy szombatot melózni, amiből bőven megveszi a szükségleteiket a termelőknél, mint a kertet túrja...
Részben igazat adok neki, mert a kertezéshez nem elég heti 1-2 óra...
süti beállítások módosítása