Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Gyalogtúra az őszi Börzsönyben Kóspallagtól Nagymarosig

Csavargás az őszülő lombú börzsönyi erdőkben, párás, kicsit ködös kilátásokkal a Békás-rétről és a Julianus kilátótól (2022. november 12.)

2022. november 21. - horvabe

cimkep-t076.JPG

Túrázók a Julianus torony  kilátóteraszán

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

76.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,96 km (GPS)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 599/786 m (GPS)
- Lépések száma: 29267 (Mobiltelefon)
- Nehézség: 6/10 (Egész napos gyalogtúra átlagnál kevesebb szintemelkedéssel)
- Kilátások: 5/10 (Szép kilátás a Békás-rétről és a Julianus kilátóból)
- Épített látnivalók: 3/10 (Törökmező turistaház, Julianus kilátó, Nagymaros)
- Jelzettség a túra időpontjában: 10/10 Ahogy gyakorlott turisták mondani szokták, az Országos Kéktúra jelzettsége mostanra már hülyebiztos, tehát különösebb tájékozódási ismeretek nélkül is végig lehet járni eltévedés nélkül az útvonalát csupán a jelzéseket követve!

A távolság- és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A lépésszám a telefonom lépésszámlálójából. A többi adat abszolút szubjektív.

Természetesen nem kell mindegyik látnivalót egyetlen túrán felkeresni, a posztban csupán tippeket próbálok adni egy-egy rövidebb kiránduláshoz! Persze az egész útvonalat végigjárni csodálatos élmény!

TÚRALEÍRÁS

Egészen a túrám előtti péntekig nem tudtam eldönteni, hogy ezen a szombaton hová is induljak, végül az időjárástól tettem függővé a választásom. Arra gondoltam, hogy ha valamennyire is tiszta lesz az idő, akkor visszatérek a Börzsönybe, hiszen a korábbi utam folytatva a Hegyes-tető csúcsáról, a Julianus kilátótól nagyon szép panoráma nyílik a Dunakanyarra, ha viszont az egész hétre jellemző köd megmarad szombaton is, akkor pedig a Gerecse erdőit fogom ez alkalommal is járni. Azonban végighallgatva a péntek esti meteorológiai jelentéseket és áttallózva a kedvenc időjós oldalaimat sem lettem sokkal okosabb, hiszen csak helyenként felszakadozó felhőzetet ígértek, több helyen egész napra megmaradó ködmezőkkel. Így aztán találomra a Börzsönyt választottam és eldöntöttem, hogy folytatom a pár nappal korábban Kóspallagon megszakított túrámat!

A menetrendeket áttanulmányozva láttam, nem érdemes nagyon korán indulnom, hiszen az első reggeli busz csak nyolc előtt pár perccel indul Kismarosról a hegyek közé, ehhez terveztem hát az otthoni indulásomat. Háromnegyed hatkor lépve ki a lakásunk ajtaján leballagtam a dombról Budafok központjába, és mivel a vágányrekonstrukció miatt még mindig nem járnak mifelénk tuják, megint csak busszal bumliztam be a városba. Háromnegyed hétre már a Nyugatiban voltam, megvettem a már nyitva lévő pénztárban egy perc alatt a jegyeim oda-vissza, aztán még elnézelődtem a vonatom indulásáig a már szinte teljesen felújított pályaudvaron.

Ráfért már a rekonstrukció az öreg épületre, jórészt teljesen újjáépítették a csarnok tetőszerkezetét, a falakról pedig lepucolták a több mint egy évszázad alatt rárakódott patinát, amit kevésbé előkelően talán mocsoknak lehetne mondani. Percekig csak álltam és forgattam a fejem az indulási csarnokban, hiszen olyan részletek tárultak most a szemem elé, amelyekről eddig fogalmam sem volt! Elbóklásztam a vágányok között, aztán meglátogattam a Márványcsarnokot is, amelyről épp a minap olvastam, hogy felújítva azt is átadták a forgalomnak. Persze fényképeztem is rengeteget, de a végén már kapkodnom kellett a bakancsaim, hogy el ne induljon a vonat nélkülem! Még pár hónap és teljesen elkészül a Nyugati, akkor pedig végig szeretném majd járni és talán még egy posztot is írok majd róla ide a blogra!

A zónázó Stadler Kiss aztán alig több mint fél óra alatt lerohant Kismarosra, ahol volt még tíz percem arra, hogy lesétáljak a vasúti megállóból a közeli buszmegállóba. Alapvetően nem tévedtek a meteorológiai előrejelzések, tényleg felhőátvonulásos volt reggel, a köd is megült itt a Dunához közel a mélyebb helyeken, azt viszont reméltem, hogy azért legalább a hegyek között nem futok majd bele komolyabb ködbe! Érdekes, hogy az alig húszperces autóbuszos utazás végén Kóspallagra megérkezve is vékony köd ülte meg a települést, pedig azt vártam volna, hogy azért a Dunától vagy kétszáz métert feljebb kapaszkodva csak kiérek belőle! Azért sütött a nap, amikor épp a felhők között át tudott ragyogni, és csak abban bízhattam, hogy ez később sem fog változni!

Végigballagva a hosszú főutcán az égképet figyelgettem, szép, szálas cirruszfelhők lepték el mostanra az eget. Ez akár még egy érkező melegfrontot is jelezhet, mindenesetre ezen a túrámon biztos nem ér még ide az esőzónája, de úgy látszott, a nap folyamán egyre vastagabb felhőzettel kell majd számolnom.

Nem először járom végig ezt a túrautat, úgy emlékeztem, hogy Kóspallag határa után a márianosztrai útelágazásig az országút szélén vezetnek majd az Országos Kéktúra kék sáv jelzései, alaposan meglepődtem hát, hogy a focipálya melletti kanyarban úgy eltűntek az út mellől, mint az aranyóra! Tanácstalanul körülnéztem, végül mintha a távolban, a pálya erdő felőli végén láttam volna egyet egy villanyoszlopon. Megváltozott volna az útvonal? Rápislantottam a GPS-em kijelzőjére, szerinte is letértem a jelzett útról!

Végigbaktattam hát a füves pálya melletti keréknyomokon és aztán az északi sarka mellett ráfordultam az erdőszélen futó földútra. Tényleg azt követték most a jelzések! Az erdőszéli útelágazás után a fák közé belépve leereszkedtem a füves keréknyomokon a Korompa-patak völgyébe, aztán egy kicsit dagonyás gázlónál kereszteztem az éppen csak csordogáló erecskét. Csak pár méternyit kapaszkodva a túlsó oldalán egy kis dombhátra értem fel, azon ballagtam végig az aszfaltút elágazásáig.

A Kismarosról érkező országút itt ágazott ketté Kóspallag és Márianosztra felé, megülhettem volna pár percre az itteni erdei pihenő padjainál, de még nem voltam fáradt, hiszen alig fél órája indultam, ezért aztán átvágva az elágazás aszfaltos háromszögén egy ösvényen ismét nekiindultam az erdőnek. Itt már egy kicsit komolyabb kaptató következett fel a Piroska-hegy hátára egy túraösvényen és aztán hosszan ballagtam a gyalogúton az erdei utakat pár méter távolságban követve. Megmondom őszintén, nem hittem volna ezelőtt jó pár évvel, hogy bejön az erdőgazdaságnak és a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak ez a furcsa húzása, de úgy látszik, tévedtem!

A turisták sokat kritizálták régebben az erdőgazdaságot, hogy a téli munkák idején a nehézgépek kerekei gyakran méter mély árkokat taposnak a felázott talajba, és nem kellemes ilyenkor a tankcsapdányi gödrök és árkok között bukdácsolni, aztán az erdőgazdaság zseniálisan oldotta meg a kérdést. Kitisztított az utakkal párhuzamosan a fák között egy talán méter széles sávot és megkérte a jelzésfestőket, hogy oda fessék fel a jelzéseket! Nem hittem volna, hogy képesek lesznek a turistákat letéríteni ezzel az erdei utakról, de bejött a számításuk, a bakancsosok pár év alatt kitaposták a fák között kanyargó gyalogutat, és ezzel a problémák maguktól megoldódtak! Persze, a turisták nincsenek most sem kitiltva az erdei utakról, de mivel ők általában a jelzéseket követik, ezért aztán önként letértek a földutakról. Kolumbusz tojása!

Ezeken a csupán pár éve kitaposott ösvényeken vágtam át az erdőn, csupán a Békás-rét előtt nem sokkal térve vissza az erdei útra. A Békás-rét tulajdonképpen már nem igazán rét, hiszen egy jó részét szántóföldi művelés alá vonták, tehát találóbb lenne már rá a Békás-mező név, de nagy úr a megszokás. Elballagtam rajta a magányosan álló fáig, ott aztán egy rövid pihenőt tartottam. Egyrészt elgyönyörködtem a környező hegyek-dombok látványában, figyelgettem a közülük felszálló párafelhőket, aztán a bágyadt napsütésben sziesztázgattam egy darabig. Amikor meguntam a semmittevést, a fényképezőgépem késleltetett önkioldójával eljátszogatva készítettem pár képet magamról, ahogy a füves keréknyomokon ballagok és csak háromnegyed tíz felé indultam tovább.

Az erdőbe ismét belépve az utam először csak lassan, aztán később egyre jobban belelendülve leereszkedett a Malom-völgyi-patakhoz, aztán a partján rövid kitérőt tettem a Halastóig. Ha errefelé járok, mindig megteszem ezt a néhány perces utat, hogy aztán a dombok közé zárt tavacska partján pár percre letelepedve élvezzem az erdei csendet. Most is elballagtam hát az ősöreg tölgy alatt és letelepedtem a tavat délről elrekesztő gát füves hátán. Minden évszakban szép ez a tavacska, ez alól az ősz sem kivétel! Csak negyed tizenegy felé indultam tovább és kikapaszkodva a mély völgyből meg sem álltam a Törökmező turistaházig.

Megültem a ház előtti egyik napos pihenőpadnál, megtízóraiztam a hazaiból, pecsételtem az itteni kéktúra bélyegzővel az igazolófüzetembe, végül rövid felfedezőútra indultam a mini állatkert karámjai között. Csak a szurikáták udvara előtt cövekeltem le hosszabb időre azt figyelgetve, ahogy az őrnek kiállított egyik jó húsban lévő egyed hogyan méreget kitartóan azt eldöntendő, hogy veszélyt jelentek-e a csipet-csapatra, avagy sem. Hálás fotótémának bizonyult, szerintem még élvezte is, hogy a figyelmem középpontjába került. Végül csak tizenegy előtt pár perccel indultam tovább.

A turistaház fennsíkja után újabb mély völgy állta az utam, a Vizes-árok. Leereszkedve a mélyére kereszteztem a völgy nevével ellentétben teljesen kiszáradt patakot, aztán meredeken kikapaszkodtam a déli oldalán és megálltam a Csapás-rét déli végén, a fennsík peremén. Szép innen a kilátás visszafelé, a Központi-Börzsöny 800-900 méter magas csúcsaira, a két héttel ezelőtti ködös-napos túrámon vágtam át közöttük. Van egy kis tábla is ezen a ponton, a képe alapján könnyen azonosíthatóak a csúcsok. Kár, hogy az egyre jobban felnövekvő fák egyre több kilátást vesznek el az amúgy sem túl tág panorámából!

A Csapás-rét hosszú nyiladékában indultam tovább, amelyet még a középkorban alakítottak ki a környéken élők legeltetésre, állatterelésre. Ez a több kilométer hosszan elnyúló füves, hagyásfás mező része volt a Magyarországról Nyugat-Európába vezető hosszú marhahajtó útnak, itt a gulyák megpihenhettek, legelhettek a hosszú út során. A nemzeti park és az erdészet nagyjából tíz éve állította helyre eredeti állapotában a Csapás-rétet, tisztíttatta ki a rétek helyén időközben kialakult bozótost.

A hosszú nyiladékban ballagva egy idő után mellém társult a kóspallagi útból kiágazó és a Köves-mezőre tartó keskeny, kopott aszfaltút, ezzel együtt értem el az út végén az autóparkoló lebetonozott és most éppen töküres négyszögét. Kisétáltam rajta átvágva a Köves-mező keleti peremére, a kilátópontra és elgyönyörködtem volna az innen nyíló panorámában, de az bizony évről-évre egyre szűkebb! Tudom, hogy nagyon fontos a természetvédelem, de ha egyszer létrehoztunk, kiépítettünk egy kilátópontot, akkor az ahhoz tartozó kilátást éppúgy karban kellene tartani, mint a pihenőpadokat és asztalokat, különben ott ette meg a fene az egészet! Tehát ezeken a helyeken igenis, vissza kellene metszeni, vagy uram bocsá’ kivágni az egyre jobban terjengő bozótost, amely elveszi például innen is a Visegrádra nyíló, amúgy csodálatos panorámát!

És most egy kicsit távolabbra tekintve: nagyjából tíz éve százmillióért építettek magasabb kilátót a Badacsony platóján, hét éve hasonló összegből magasították meg a Galyatetőn álló kilátótornyot, hogy kinyúljanak a hegytetők lombkoronaszintje fölé. És mi lesz később? Tovább magasítják őket, mintegy versenyt futva az egyre növekvő fákkal? Akkor, amikor a KSH adatai szerint egy év alatt 7.576.000 köbméter fát vágnak ki hazánkban? Ebből a sok-sok millióból nem lehetne pár százat olyan célból feláldozni, hogy a kilátópontok kilátásait megőrizzük? Na, most már nem puffogok tovább, egyrészt ugyanis nem ezért indultam túrázni, meg Ti sem ezért olvassátok ezt a blogot!

Szinte néptelen turistautakon ballagtam egészen eddig a pontig, itt azonban mintha egy népünnepélybe csöppentem volna, olyan volt a forgalom a Hegyes-tető csúcsára vezető erdei úton! Lépten-nyomon kiránduló csoportokba botlottam, ők csakis azért indultak útnak, hogy meglátogassák a Hegyes-tető csúcsán álló Julianus kilátót. Nagymarosról indulva két úton érdemes felkeresni a tornyot: vagy a Köves-mező felől, ahonnan most én is megyek, vagy pedig a Templom-völgyön keresztül – arrafelé fogok majd a tetőről továbbindulni.

A Köves-mezőről egy kényelmes séta csupán a Világos-tér, vagyis a Hegyes-tető csúcsa alatti tisztás, onnan viszont egy nagyon kemény kaptató visz fel a kilátóhoz. Nagyjából annyit kell kapaszkodnunk a réttől, mintha a Gellért térről kapaszkodnánk fel a Szabadság szoborhoz. A meredekség is hasonló, de itt nem lépcsőkön és sétányokon tesszük meg az utat, hanem egy jól kitaposott, viszont sáros időben nagyon csúszós gyalogúton! Szóval nem egy kellemes délutáni séta, pláne úgy, hogy már a lábamban volt vagy tizenöt kilométer, de azért megvolt a kondícióm ahhoz, hogy pár lihegve kaptató kirándulócsoportot beelőzve egyszuszra felérjek a torony tövébe!

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem a Julianus kilátó mindig egy sakk-készlet bástyájára emlékeztet, ahogy ott áll a henger alakú torony a kőcsipkés teraszával a hegytető csenevész tölgyei között. Persze egyből felkapaszkodtam a meredek külső lépcsősoron a teraszra és onnan is körülnéztem. Bár a Hegyes-tető a Dunakanyar középpontjában áll, mégsem látjuk be a folyó teljes ívét, ugyanis egy részét a szomszédos Szent Mihály-hegy kitakarja, de persze így is egyedülálló kilátás nyílik a teraszról. Persze a párás idő próbált ezen rontani, de azért még így is élvezhető maradt!

Kelet felé letekintve alattam terült el Nagymaros, innen szinte be lehetett látni az udvarokba is. A Duna túlsó partján feltűnt Visegrád, a Fellegvár is jól látszott a hegytetőn. Ebben az irányban egy szürke fal terpeszkedett a látóhatáron, tehát Vác és az Alföld eltűnt már a talajmenti ködben. Észak felé fordulva a Központi-Börzsöny csúcsai is éppen csak sejthetőek voltak a párában, innen úgy látszott, a reggeli vékony köd arrafelé is keményen tartja magát. Nyugati irányban Zebegény és Szob volt látható a Duna-parton, de a már Szlovákiában álló Helemba-hegység mögött köd ülte meg a síkságot.

Persze itt is eltöltöttem vagy tíz percet, mire minden érdekes témát lefényképeztem, aztán még megültem a kilátó tövében az egyik pihenőpadon, és mivel már egy óra felé ballagott az idő, meg is ebédeltem. Csak negyed kettő után vettem a sátorfámat és indultam tovább a Julianus kilátótól. Az Ürmös-réten keresztül ballagtam el a gerincen a Szent Mihály-hegy előtti nyeregig, út közben érintve a régi kutatóaknák bekerített telkeit. Érdekes ezeknek az aknáknak a története, még a múlt század közepén ásták ki őket, amikor geológiai felméréseket végeztek egy esetlegesen itt építendő vízerőmű felső víztárolója számára. Az erőműből végül semmi sem lett, pedig a rendszerváltás előtt bele is vágtak az építésébe – igaz, akkor már a Prédikálószék mögé tervezve a felső tavat –, ennek a nyomait még mindig látni lehet a Duna két partján.

A nyeregben kezdődött aztán az a hosszú lejtő, amely levezetett Nagymarosra. Egy darabig a gerinc déli oldalában kanyargott a jól kitaposott ösvény a hegyoldalban, aztán ha nem vétjük el, akkor egy pontról visszatekinthetünk a Julianus toronyra is. Persze ez a kilátás csak késő ősztől kora tavaszig élvezhető a lombtalan fák között, éppúgy, mint az erről az útszakaszról a Dunára nyíló kilátás is! Később a turistaút befordult egy rövidebb sík szakasz után a Templom-völgy bükkösébe, itt pedig már a fák vöröslő lombjai jelentik ilyenkor ősszel a látnivalót. Kényelmes lejtéssel értem el Nagymaros legfelsőbb házait, közöttük ereszkedtem a Diófa utcán a központig.

Megálltam egy percre a római katolikus templom előtt és megcsodáltam az északi fal ablakait. A templom falai a XIV. században épültek, azonban a szép gótikus ablakait az 1771-72 közötti átalakításkor befalazták, hogy tágasabbakat vághassanak a falba. No, ezeket a régebbi ablakokat szerencsére feltárták, így most szinte eredeti pompájukban csodálhatóak meg újra, és el lehet gondolkodni azon is, hogy vajon kell-e változtatni olyan dolgokon, amelyek szépek is, meg jók is, méghozzá úgy, hogy csak csúnyábbakat és rosszabbakat tudunk helyettük létrehozni!

Leballagtam a kék sáv jelzéseket követve egészen a kompkikötőig. Az utolsó jelzés a komphoz levezető rámpa falára van felpingálva és a következő csak a Duna túlsó partján, Visegrádon van felfestve. Az Országos Kéktúrát teljesítők egyik megszokott szlogenje az, hogy „én végigjártam az országot!” Ilyenkor szép szerényen vissza kell kérdezni: „Tényleg? Aztán Visegrád és Nagymaros között átúsztad a Dunát, vagy egyszerűen csak vízenjártál?” Erre általában döbbent hallgatás a válasz, ugyanis az útvonal a két folyóparti település között egyszerűen megszakad!

Aki ezt az extra szakaszt is teljesíteni szeretné, annak nem elég kompra szállni és így átkelni a folyón, hiszen ezt a túramozgalmat gyalogosan kell végigjárni, viszont a bakancsban való teljesítésre is van lehetőség, igaz, csak évente egy alkalommal, amikor megnyitják a folyó alatti közműalagutat az érdeklődők számára! Túrázó barátaimmal egyszer végigjártuk ezt az utat (méghozzá oda-vissza), én tehát elmondhatom, hogy ténylegesen végiggyalogoltam már az Írott-kő és Hollóháza közötti teljes útvonalat!

Volt még vagy fél órám a vonatom indulásáig, így aztán kiültem a Rév büfé teraszára egy korsó Sopronival, onnan gyönyörködtem a Fellegvárra nyíló kilátásban. Végül visszaballagva a vasútállomásra pecsételtem a füzetembe a peronon felszerelt kéktúra bélyegzővel, aztán már nem volt más dolgom, mint hogy megvárjam a 15:12-kor érkező zónázót.

Már a vonaton ülve hívtam fel a nejem, hogy várhatóan mikor érkezem, a hangján pedig hallottam, hogy elkapta valamilyen influenzaszerű nyavalya. Lediktált pár dolgot, hogy egy szombaton is nyitva lévő patikában szerezzem be azokat, így aztán gyorsan megnéztem a mobilomon, melyek esnek majd útba hazafelé. Mivel én magam is köhécselni kezdtem a vonaton, szó nélkül megvettem a felírt Neocitránt és egyéb bogyókat, aztán hazabuszoztam.

Vasárnap reggel tört ki rajtam is a nyavalya, aztán mivel eléggé földhöz verte az egész családot, teszteltettük is magunkat. Kiderült, hogy elkaptuk a koronavírust! Úgy néz ki, most hétvégére én már ki is lábaltam belőle, de a fiam és a feleségem még mindig benne dagonyázik!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr7217983356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bratya 2022.11.21. 08:01:07

Ismét egy szuper írás! Hétfő reggel mindíg ezzel kezdek a munkahelyen. Gyakorlatilag úgy érzem, mintha én is túráztam volna a hétvégén, amire egyébként nem nagyon van lehetőségem. Gratulálok!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.11.21. 08:31:00

@bratya: Tulajdonképpen pont azért raktam hétfő reggel 6 órára a posztok élesítését, hogy segítsen túllendülni az olvasóknak a hétfő reggelekre jellemző levertségen és egy kis motivációt adjon! Örülök, hogy tetszik!

gigabursch 2022.11.21. 09:24:41

Szép túra.

Ismereteim szerint a cirrusok (hajfonatok) hidegfrontot 'előlegeznek meg'.
A bárányfelhők már egy másik kérdés...

Ez a tető Nagymaros felett csuda érdekes.
A fentről.hu-n lehet látni totál lecsupaszított sávokat, rengeteg aknát (mint a fotón) lehet találni, amik kapcsán nekem egy idős erdész még 1997-ben azt mesélte, hogy itt akarták az ötvenes években egy rakétabázist csinálni, hasonlót a Veszprémi Sziklához.
Hogy ebből mi és hogyan igaz, azt nem tudom.
De ha valaki tudja, az ne tartsa vissza magát!

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2022.11.21. 10:21:29

@gigabursch: A melegfront mindig magassági melegedéssel és felhősödéssel kezdődik, tehát azt a cirruszok jelzik legelőször.
hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A9gk%C3%B6ri_front

A kutatóaknákról most olvastam pár nappal ezelőtt, te linkelted be a Foltán kereszttel kapcsolatban a hiúzház blogot, na, ők írtak az aknákról is:
hiuzhaz.blog.hu/2020/08/31/a_hegyes-tetoi_zsombolyok_titka

gigabursch 2022.11.21. 10:58:54

@horvabe:
Háááát, ebből a wikis cikkből inkább nem hivatkoznék, a saját kerezsthivatkozási is zagyvák...
Van benne bőven vitatnivaló...
De semmi gond, előveszem az Ég és Föld című könyvet és átnézem.

Belinkelt cikk.
Ezt még nem is olvastam, köszi!
süti beállítások módosítása