Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Őszi túra a Gerecsében Tarjántól Csabdiig

Tizennyolc kilométeres csavargás a színpompás őszi erdőben, párás kilátással a Somlyóvári kulcsosház tisztásáról (2018. november 3.)

2023. augusztus 14. - horvabe

cimkep-k002.JPG

Erdei úton a Somlyó oldalában

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

k02.png

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

- Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 18,11 km (turista GPS-sel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 513/553 m (emelkedés/lejtés, GPS-sel mérve)
- Nehézség: 8/10 (Egész napos gyalogtúra átlagos szintemelkedéssel)
- Kilátások: 4/10 (Kilátás a Somlyóvári kulcsosháztól és a mezőkről)
- Jelzettség a túra időpontjában: A Közép-dunántúli Piros túra jelzettsége a leírt szakaszon a átlagos volt (5/10), a felfestett jelzések kopottak voltak, sokszor elbújtak a lombok mögött. Figyelmesen járva eltévedés nélkül követhetőek.

A megtett távolság és szintadatok a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív.

TÚRALEÍRÁS

Tíz nappal az első Közép-dunántúli Piros túrám után november első szombatján ismét útra készülődtem: most Tarjánból továbbindulva Csabdi volt a célom, ez a kicsi, Bicske mellett fekvő falucska. Erre a napra kissé párás, fátyolfelhős, de napos időt jósoltak a meteorológiai előrejelzések, tehát még mindig tartott a 2018-as évre jellemző hosszú, napos vénasszonyok nyara! A négynapos ünnepi hétvégén éppen a túrám előtt történt az óraátállítás, szóval most már figyelnem kellett arra is, nehogy rám sötétedjen majd menet közben, nem azért persze, mert félnék a sötétben, de akkor nem tudtam volna fényképezni a túraleírás számára!

Éppen ezért korai időpontra terveztem az indulásomat Tarjánból, de ehhez már a Kelenföldről 5:28-kor induló Flirttel le kellett utaznom Tatabányára. Ötre már le is zötykölődtem a 250-es busszal a pályaudvarra, de a pénztárak még nem voltak nyitva az aluljáróban, ezért kénytelen voltam a jegyemet egy automatából megvenni. Eddig mindig ódzkodtam a használatuktól, de most volt még fél órám a vonatom indulásáig, ráadásul sor sem állt ilyenkor kora reggel a hátam mögött, volt időm rájönni, hogyan is működik a dolog! Végül egészen jól elboldogultam a használatával, csak egy volt a hiba: a választott automata valamilyen rejtélyes okból nem fogadta el a bankkártyámat és kissé félve dugtam bele a vadiúj, még ropogós ötezresemet! De ezzel sem volt probléma, pontosan visszaadott a gép és a jegyen kívül még egy számlát is kaptam tőle!

k002-01a.JPG

A Kelenföldi vasútállomás vágányok közötti aluljárója kora reggel

Így aztán negyed hatkor már a tatabányai állomás peronján ballagtam a felüljáró lépcsősora felé és ráérősen átsétáltam rajta a vasútállomással szomszédos Vértes Center földszintjére, a buszpályaudvar állásaihoz. Sok éve járom már az országot turistaként, de nyugodtan elmondhatom, a tatabányai vasútállomás és a buszpályaudvarnak a bevásárlóközpont alá beszuszakolt része külön-külön és együttesen is olyan randa, hogy ha ebben a kategóriában versenyt indítanának, akkor biztosan dobogós helyet érnének el! Pedig amúgy az autóbuszállomás külső része eléggé impozáns, jól illik a modern környezetbe, ez különösen igaz volt most reggel, amikor még fényfüzérként ragyogott a peronok világítása is.

Amikor nyáron az Országos Kerékpáros Körtúrán tekerve azt láttam, felújítás miatt lezárták a vasútállomás épületét, örültem, hogy most talán lefestik valamilyen vidámabb színre, esetleg újjá is építik egyes lepusztultabb részeit, de most azt láttam, hogy semmi sem változott a korábbi állapotokhoz képest! A buszpályaudvar pedig hozta a szokásos formáját. Én elismerem, hogy a Vértes Center alá épített peronoknál meg kellett oldani a folyamatos szellőztetést és a világítást, meg zajszigetelni kellett a falakat is, de az itt alkalmazott minden szépség nélküli egyszerű funkcionalitás olyan igénytelenre sikerült, hogy azt már mutogatni kéne! Le is fényképeztem hát és a képet felteszem ide!

k002-01.JPG

A helyközi buszok peronja a Vértes Center alagsorában. A kijelzőn már ott van a buszom indulási ideje. Van még addig fél órám...

Aztán hét előtt pár perccel, némi késéssel beállt a busz, mi pedig páran utasok felcihelődtünk rá. Több túrázó is utazott ezen a járaton, egy pár leszállt rögtön Tatabánya után, a Fagyűjtőtelep bejárati útnál, ahonnan a Koldusszállási vadászházhoz, az Országos Kéktúra pecsételőhelyére lehet felsétálni negyed óra alatt. Azon gondolkodtam, hogy ha a Somlyó felé indulnak el, akkor még találkozhatunk is valahol a hegyen a kulcsosház közelében! Aztán én is leszálltam Tarjánban, de két nagy hátizsákos srác még továbbutazott a busszal talán Tardosig, ahonnan a kéktúra útvonalán fekvő Bányahegyi erdészházhoz lehet felsétálni. Szóval ezen a szombati napon is többen indultunk neki a dél-gerecsei turistautaknak!

Kissé még borongós volt a reggel, amikor leszálltam Tarján központjában és előkészültem a túrára. Szokás szerint felfűztem a nadrágszíjamra a fényképezőgépem tokját, aztán a GPS-t bekapcsolva elballagtam a Fekete Kő vendéglőhöz. Most is zárva volt, hasonlóan ahhoz, amikor a jó múltkor megérkeztem ide Piszke felől, nyomtam hát egyet a külső falán elhelyezett bélyegzővel a pecsételőfüzetembe, aztán nekiindultam a Csabdiig vezető nagyjából húsz kilométernek!

Újra elsorjáztam a templom mellett, aztán a német nemzetiségi tájház mellett a piros sáv jelzések letérítettek a Rákóczi útról a Szent István út szép, már vöröslő levelű platánsorára. Egy játszótér és a focipálya mellett elballagva értem el a település újtelepi részét, aztán végigbaktatva a Csalogány utca szép családi házai között jutottam el a faluvégre. Jobbra irányítottak itt a piros sáv jelzések, elvonultam a szélső házsor mellett is, aztán az utolsó házak után kiértem a megművelt földek közé. Előttem magasodtak a Somlyót körülölelő dombok, végignézve a dombtetők hosszú során nem is tudtam eldönteni, melyik a csúcs, vagyis a legmagasabb közülük! Hátratekintve a falu házai felett feltűnt a távoli Gerecse-tető is, de aztán hamar véget vetettem a nézelődésnek, és nekiindultam a hullámzó mezőkön átvezető földútnak.

Pár perces menettel megérkeztem az erdő szélére, a földút átvágott egy rozzant kerítés nyitott kapuján, és balra indult tovább a mezők peremén, a drótkerítés mögötti erdőhatáron. A jobb oldali kerítésoszlopra festett kopott piros jelzés balra küldött engem is, tovább a keréknyomokon, de innen aztán úgy eltűntek a jelzések, mint az aranyóra, a következő kilométeren, amit a kerítés erdő felőli oldalán futó úton tettem meg, egyet sem láttam! De gond egy szál sem volt, hiszen a GPS szerint itt haladt a Közép-dunántúli Piros Túra útvonala, és a térkép sem mutatott mást! Az erdőszélre kitett kaptárak mellett elhaladva vagy ezer lépés után értem el egy útelágazást, itt a jobbra, az erdőbe beforduló úton tűntek fel ismét a piros sáv jelzések!

Kaptató kezdődött, nem túl meredek, de azért sokáig kitartott alattam, egészen egy pár éves tarvágás alsó pereméig. Itt megenyhült az emelkedés, ki tudtam fújni magam egy kicsit, aztán egy rövid kóválygást követően (a piros jelzések meglehetően ritkásak voltak az összefonódó-elágazó erdei utak szövevényében) rátértem egy jól kitaposott köves útra, ami lejteni kezdett a hegyoldalban! Kis megütközéssel indultam el rajta, hiszen nekem meg kellene másznom a Somlyót, nem pedig leereszkednem róla, de nem volt kétséges: a szórványosan felfestett jelzések is erre vezettek tovább, meg a GPS szerint is erre kellett folytatni az utam! A jelzések errefelé sem voltak sűrűek, azok is meglehetősen öregek, kopottak voltak már, de ezt az utat sokáig nem is kellett otthagynom! Aztán a lejtés kicsit később véget ért, ahogy megkerültem a Baglyas-hegy északi oldalát és némi megnyugvással vettem tudomásul, hogy az út végre kapaszkodni kezdett a Baglyas-hegy és a Somlyó közötti széles nyeregbe!

Kényelmes menettel háromnegyed tízre értem fel a szénégető boksák tisztására. Régebben bármikor jöttem errefelé, mindig itt találtam a szénégetőket, akiknek egy rozzant cirkuszos lakókocsiban volt az otthonuk, a tisztáson pedig füstölögtek a halmok, de most csak egy gaztól felvert üres tisztás tárult a szemem elé! Itt érkeztek meg szemből az Országos Kéktúra kék sáv jelzései Koldusszállás felől, aztán a piros és a kék jelzés együtt folytatta az útját fel a Somlyóra. Egy rövid, de húzós kaptatóval értem fel a hegy vállára, innen indult a tetőre a kék háromszög jelzésű ösvény. Egy pillanatra megállva elgondolkodtam azon, hogy még egy kis kapaszkodással felmegyek a lapos tetőre, megnézni a kilátást, de eléggé párás volt még az idő, meg jártam már ott néhányszor a kéktúrát járva, így aztán kihagytam most ezt a rövid kitérőt!

Innen már lejtett az utam – tulajdonképpen itt értem el a mostani túrám legmagasabb pontját a GPS szerint 424 méter magasan –, és pár perc alatt leszaladtam a kis vállról a Somlyóvári kulcsosház rétjére. Azt hittem, egymagamban leszek a kisháznál, de egy, a füves mezőcskén felvert sátorból pont az érkezésemkor bújt elő két álmos képű srác. Nem akartam őket zavarni, ezért aztán kigyalogoltam a rét észak felé meredeken leszakadó szélére, megnézni a kilátást. Tényleg eléggé párás volt a levegő, bár Tarjánt még jól lehetett látni a hegyek közötti medencében, de a Gerecse-hegy már éppen csak kivehető volt a település mögött a távolban. A messzelátót elő sem véve a hátizsákomból visszaballagtam a házhoz és letelepedtem az egyik pihenőpadra.

Megettem egy otthon készített szalámis szendvicset, ittam rá egy keveset a vizemből, aztán nyomtam egy stemplit a kulcsosház ajtófélfájára felszerelt kéktúra pecséttel az igazolófüzetembe. Kicsit még üldögéltem a padon, süttettem magam a kora délelőtti fátyolos napsütésben, aztán fél tizenegy felé vettem a sátorfámat és továbbindultam az utamon. Épp, amikor a tisztásról beléptem az erdőbe, akkor érkezett meg a buszon reggel már látott pár a másik irányból a kulcsosházhoz. Hallottam, ahogy köszöntek a reggelizni készülő fiúknak, én még visszaintettem nekik, aztán pár lépés után már nem láttam őket a fáktól.

A kulcsosháztól pár száz lépésnyire elválik egymástól a kék és piros sáv jelzés, én balra tértem az elágazásban a Közép-dunántúli Piros Túra útvonalát követve egy másik földútra, aztán néhány perc múlva azt vettem észre, hogy elmaradtak mellőlem a jelzések! A GPS kijelzőjére pillantva valahol a semmi közepén álltam, nem volt mit tenni, elindultam hát visszafelé! Pedig megesküdtem volna, hogy erre küldtek tovább a jelzések! Már újra feltűnt előttem a piros-kék elágazásban felállított útirányjelzőtábla oszlopa, amikor észrevettem, hogy bár az elágazásban valóban erre az útra térnek a piros jelzések, de rögtön ott is hagyják jobbra, kevésbé kijárt keréknyomokra fordulva! Ezt az elágazást bizony csúnyán benéztem!

Ráfordultam hát a megfelelő útra, aztán hamarosan megkezdődött a Somlyóról levezető hosszú ereszkedés. Végig az erdőben lejtettek a keréknyomok először egy kisebb völgy alján, aztán egy keskeny gerincen vezetett tovább a földút. A jelzések itt sem voltak sűrűn felfestve, de azért jól követhetőek voltak, így aztán volt időm az őszi erdő színpompájában gyönyörködni! Szerencsém volt az idővel, ebben az évben sikerült kifognom azt a pár hetes időszakot, amikor a legszebbek az őszi erdő lombjai!

Aztán egy idő után a lejtő megenyhült, később pedig teljesen el is tűnt, itt már a Somlyó lábai körül elterülő erdőségben jártam. Hamarosan feltűntek az út mellett az első megművelt táblák, aztán az erdő szélét elérve az út egy nyílegyenes akácos fasorban indult tovább a szántóföldek között. Ezen az útszakaszon szaladtam le a Vértes-Gerecse túraatlaszom gerecsei lapjairól, a vértesi oldalakra pedig majd csak a legközelebbi túrámon, Óbarok környékén fogok megérkezni, a most következő nagyjából húsz kilométeres közbülső szakaszon kénytelen voltam az igazolófüzetem színes útvonalvázlataira hagyatkozni! Szerencsére azonban a GPS itt is pontosan mutatta a követendő utat, tehát nem nagyon izgattam magam.

Fél tizenkettő után pár perccel értem el a nyílegyenes allé végén Tükröspuszta bekerített gazdasági udvarát, előtte az útelágazásban balra küldtek tovább a jelzések. Megálltam itt egy percre kifújni magam, visszatekintve a megtett útra jól látszott már a háttérben a Somlyó erdős oldala. Kicsit elbámészkodtam a puszta körül elterülő hullámzó mezők látványán, aztán pár perc múlva továbbindultam. Egy széles földútra vezettek ki a keréknyomokon a piros sáv jelzések, egy vénséges nyárfára festett, mostanra már eléggé megkopott nyilazott jelzés fordított rá jobbra erre a jól kitaposott mezei útra.

Legelőnek, kaszálónak használt rétek között kanyargott ez az út egy széles völgy alján, itt álltam meg a következő pihenőmre, letelepedve a napsütötte mezőn. Látva, hogy idővel nagyon jól állok, végigfeküdtem a fűben és élveztem a késő őszi, még délfelé is bágyadt napsütést. Heverésztem egy darabig, aztán megettem az utolsó, otthonról elhozott szendvicsemet, ittam rá egy keveset a maradék vizemből, végül jó húszpercnyi szieszta után erőt véve a lustaságomon folytattam az utam.

Keskeny aszfaltútra vezettek ki a földúton a piros jelzések, ezeket követve fordultam rá balra az aszfaltcsíkra, de néhány száz lépés után jobbra le kellett térnem róla, hogy viszonylag meredeken felkapaszkodjak egy dombhátra. Üzemek épületei és egy magas gyárkémény közelébe érkeztem fel, a füzetem térképe szerint ezek a rég bezárt szénbányákhoz tartoztak valamikor. A tetőre felkutyagolva onnan is jól látszott a távolban a Somlyó, szusszantam a kilátásban gyönyörködve egyet, aztán az úton egy erdőfoltot megkerülve kiértem újra a hullámzó szántók közé. Kanyarogva vágtam át a keréknyomokon a megművelt földeken, aztán egy kis kaptató végén elértem a Csabdiba levezető aszfaltutat. Nem volt forgalom rajta, ugyanis az igazolófüzetem térképe szerint csupán arról a bányatelepről indult, amit az imént láttam fenn a dombgerincen!

Most már nem volt más dolgom, mint ráállni erre a faluba leszaladó aszfaltcsíkra. Pár perc alatt elérve rajta a szélső házakat rátértem balra a Béke utcára, ezen folytattam tovább az ereszkedést. Közben persze figyeltem a házszámozást, ugyanis nekem a Béke utca 62. szám alatt található Gero Café falán lévő pecséttel kell majd bélyegeznem az igazolófüzetembe azt bizonyítandó, hogy itt is jártam! Csak az utca bal oldalán álltak házak, ezek mind páratlan számúak voltak, és a házszámok monoton csökkentek, ahogy lefelé haladtam. Aztán elértem a 63-as számot, majd elhagytam a 61-et is, na de hol van akkor a páros oldal? Itt egy domboldalban futott az aszfaltcsík, lenn a lejtő alján egy vele párhuzamos utca haladt, ott viszont csak a jobb oldalon álltak házak. Azért pár perc alatt csak leesett a tantusz, hogy annak kell lennie a páros oldalnak!

A két aszfaltcsíkot összekötő rövid úton leszaladva pont a Gero Café elé érkeztem! A még otthon az internetes menetrendből kigyűjtött buszindulások listájában a legelső járat, ami innen indul majd Bicskére, az a 15:30-as lesz, de mivel a buszmegálló alig pár lépésnyire volt a presszó teraszától, elballagtam odáig, hogy megnézzem, lesz-e korábbi busz, hiszen még csak alig fél kettőre járt az idő! A kitett táblát böngészve szinte azonnal észrevettem, hogy szombati napra jelez egy buszt 14:28-as indulással, de ez a hétvége a Halottak napja miatti munkanap áthelyezésekkel eléggé meg lett kutyulva, és habár a naptár szerint most szombati nap volt, na de hogy gondolja ezt a busztársaság?

Ezen morfondírozva léptem be a nyitva tartó kávézóba, ahol aztán megkérdeztem a tulajt is erről. Ő sem tudta a választ, de mondta, hogy van itt wifi, megadja a jelszót és nézzem meg a neten! Köszönetképpen kértem egy hideg Sopronit, aztán annak a társaságában kiültem a teraszra megnézni az internetes menetrendet! Tényleg megvolt ott is erre a napra a busz, így most már némileg megnyugodva intéztem el a pecsételést a terasz falán található bélyegzővel és üldögéltem még egy darabig az egyik széken a sörömet kortyolgatva.

A busz pontosan érkezett, és felszállva rá néhány perc alatt átértem vele a szomszédos Bicskére. A járat végállomása a vasútállomás épülete előtt volt, kicsit megmacskásodott lábakkal lekászálódva róla pár lépéssel már a váróteremben voltam. Megvettem a jegyem Kelenföldig a személyvonatra, aztán átballagva a vágányok alatti aluljárón a peronra pár perc múlva jött is Déli pályaudvarra tartó Flirt. Fél óra alatt Kelenföldön voltam vele, itt aztán megvártam egy hazafelé induló 250-es buszt, amivel fél öt felé már haza is értem.

<< Ugrás az előző túrára

Ugrás a következő túrára >>

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr6718192361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása