Barangolások gyalogosan, bakancsban és túrakerékpáron

Bakancsban, két keréken

Bakancsban, két keréken

Túrakerékpárral Tatáról Budapestre a legöregebb „egyes úton”

Hogyan lehet bicajjal könnyen, gyorsan, kisforgalmú utakon és kerékpárutakon eljutni Tatától egészen Budapestig?

2024. július 01. - horvabe

cimkep-t117.jpg

Az Öreg-tó partján pihen a bringa még a túra legelején

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

Megtett távolság a kitérőkkel együtt: 74,29 km (kerékpár computerrel mérve)
- Szintemelkedés/lejtés a kitérőkkel együtt: 593/610 m
- Nehézség: 6/10 (Egész napos kerékpártúra az átlagosnál kevesebb, nem túl meredek szintemelkedésekkel) 
- Kilátások: 7/10 (Tekerés a tatai Öreg-tó partján, a Vértes látképe a Tata-Tatabánya kerékpáros útról, a Gerecse és a Budai-hegység látképe az öreg országútról, kilátás a biatorbágyi viaduktokról).
- Jelzettség a túra időpontjában: A túra útvonala a Tata-Tatabánya és a Biatorbágy-Kamaraerdő szakaszokon kívül nincs jelezve. Az említett a szakaszokon a jelzettség megfelelő (8/10).

A megtett távolság és szintadatok a kerékpár computer és a túra során felvett GPS track kiértékeléséből származnak. A többi adat abszolút szubjektív. 

Megjegyzés:

Tulajdonképpen ha az autónkat Kelenföldön hagyjuk a vasútállomás hatalmas P+R parkolójában, ahol egész napra csupán egyetlen BKV vonaljegy árát kell kifizetnünk a várakozásért, akkor vonattal az útvonal több pontjára is eljuthatunk. Kisebb kirándulást tehetünk a BuBán Biatorbágytól vissza Kelenföldre, de ha többet szeretnénk tekerni, indulhatunk Herceghalomról, Bicskéről, vagy akár Tatabányáról is. A Tata és Tatabánya közötti kerékpárút külön is teljesíthető.

TÚRALEÍRÁS

Egy kis kitérővel kezdem most ezt a posztot, szeretném ugyanis röviden leírni, hogyan is jött létre az a most már főként csak kerékpárosok által használt útvonal, amelyen az utam nagyjából felét megteszem majd. Mindenki ismeri a Budapestről nyugat felé induló M1-es autópályát, de vajon milyen utat használtak korábban az autósok, ha el akartak jutni a fővárosból Tatabányára, Győrbe, vagy akár Bécsbe? Még a motorizáció kezdete előtt kialakult egy útvonal a települések között, amely gyöngysorként fűzte fel azokat nyugat felé haladva. Budapestről indulva Budaörsön, Biatorbágyon (akkoriban még Bián és Torbágyon), Herceghalmon, Bicskén és Óbarokon keresztül érte el a régi út Tatabányát, majd indult tovább Tatán keresztül nyugat felé.

Az 1960-as évek elejére azonban a gépkocsik növekvő száma miatt már állandó dugók alakultak ki a településeken átvezető szakaszain, ezért teljesen új nyomvonalon épült meg a régi úttal párhuzamosan (persze azt többször is keresztezve) az új útvonal, amely már elkerülte a települések központjait. Ezt az utat ismerjük most 1-es főútként. Aztán az 1980-as évek elejére elkészült az M1-es autópálya, amelynek megint csak önálló nyomvonala lett, persze többször is keresztezve a régebbi utakat. Gyorsan kialakult a mostanra is jellemző forgalmi rend: a tranzit döntő része az autópályán zajlik, az 1-es út inkább a települések közötti forgalmat bonyolítja le, míg a régi út (amely most a 8101 számot viseli) szinte elfeledve tekereg a dombok között. És pont ez teszi alkalmassá a kerékpáros túrázásra! Most a Tatabányától Biatorbágyig vezető körülbelül 34 km-es szakaszán tekerek majd végig.

Na de akkor hol teszem meg az utam másik felét? Tatabánya és Tata között a régi út lett – persze alaposan kiszélesítve – az 1-es főút, viszont pár éve megépült a két várost összekötő kerékpárút, amely szép kialakítása miatt 2020-ban az év kerékpárútja lett, tehát azon a szakaszon azt használom majd. Biatorbágytól Budapest határáig pedig a Budapest-Balaton kerékpárútra térek majd rá, mivel azon a szakaszon is a régi útból alakították ki az 1-es utat. Persze ezeken az útszakaszokon sem tilos a kerékpározás, azonban a nagy forgalom miatt mégis a kerékpárutakat ajánlom a bicajos közlekedésre. No, ennyi felvezetés után következzen akkor a kerékpártúra leírása!

A szokásos szombati túranap helyett most vasárnap reggel indultam útnak és a 7-es főút nagy hajtűkanyarján lezúdulva háromnegyed hétkor már a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában toltam a drótszamarat a 14-es vágány melletti peron feljárójáig. Úriasan a mozgólépcsővel cipeltettem fel a bicajt a peronra, aztán egy padon dekkoltam a 7:02-es győri személyvonat érkezéséig. Nyolc előtt pár perccel cihelődtem le a Flirtről a tatai vasútállomáson, aztán a sínek feletti gyalogos felüljárón átcígölve a kerékpárt, majd a turista GPS-em indítva nem is sokat szöszmötöltem már, azon melegében belevágtam a hazáig vezető kerékpártúrába!

117-01.JPG

A Kelenföldi pályaudvar aluljárójában várakozik a bringa

Szokás szerint most is kitekertem a vasútállomás előtti kis terecskéről a Gesztenye fasoron át az 1-es út városon átvezető szakaszára, a Bacsó Béla utcára, majd az Almási utcára fordulva és a körforgalom surranósávján átgurulva már el is értem a Május 1. úton a várhoz vezető letérést. Kivárva a zöld jelzést áttoltam a bicajt a zebrán, aztán az Által-ér kikövezett medre mellett vezető aszfaltos gyalogúton már meg is érkeztem a vár elé. Feltoltam a bringát a kastélyhoz, majd megkerülve azt meg sem álltam az Öreg-tó partjáig. Elkészítettem az ilyenkor szokásos képeket a tóról és a várkastélyról, aztán felkapva a bringára megkerültem a tó északi csücskét és a parti sétányon tekertem tovább ráérősen.

Most is megcsodáltam a már évekkel ezelőtt kirakott táblákat, melyeket összeolvasva és némi logikát is latba vetve adódik a jelentésük: a sétány ezen szakaszán tilos a kerékpározás május 1-től szeptember 30-ig pénteken, szombaton és vasárnap 10:00 és 20:00 óra között. Kiírhatták volna szövegesen is, de talán úgy gondolták, hadd járassa a bicajos egy kicsit az agyának kerekeit is! Miután elkönyveltem magamban, hogy így reggel negyed kilenc felé még nincs tiltva a kerékpározás, nekiindultam a ritkás kutyasétáltatókat és kocogókat kerülgetve a széles, aszfaltozott sétánynak és közben a kilátásban gyönyörködtem.

Felhős volt az ég – ez volt különben a jellemző szinte az egész napra – de tiszta volt az idő, jól lehetett látni a túlparti Eötvös gimnázium fák fölé magasodó épületét és a Nagytemplom tornyait is. A presszók, büfék épp akkor készülődtek nyitáshoz, egy pillanatra megfordult a fejemben, megállok egy pihenőre az egyiknél, de sem fáradt, sem pedig szomjas nem voltam még, ezért megállás nélkül továbbgurultam, aztán egy kijárónál otthagytam a tópartot és röviden feltekertem a Vértes utca mellett futó kerékpárútra. Az 1-es főút ezen a forgalmas úton hagyja el Tatát, de nekem nem kellett sokáig mellette gurulnom, hamarosan otthagytam, hogy az Öreg-tavat övező erdő fái között induljak tovább a kerékpárúton.

Tulajdonképpen itt kezdődik a már korábban is emlegetett 2020-as év kerékpárútja és őszintén meg kell mondanom, rá is szolgált erre a díjra! Az erdei szakasza is nagyon szép, azonban később az út kiér a mezők közé, ahonnan szépen látni lehet a Gerecse déli lejtőjét is, ahogy hosszan húzódik Tata és Tatabánya között. Ha ezen a szakaszon jobbra pillantunk, kis házikókat vehetünk észre a fák között, itt-ott megcsillan egy tó víztükre is. Érdemes kitérőt tennünk a különösen fantáziadús nevű Által-éri-ülepítő-tó partján álló kis horgászkalyibákig, ugyanis nagyon szép a rálátás a tavacskára a házak között.

Továbbindulva már hamar elmaradtak mögöttem a tavak, a kerékpárút pedig az Által-ér mellé szegődve tette meg a két város közötti táv maradékát. Nagyjából félúton értem el a patak felett átvezető öreg kőhidat és a mellette kialakított kerékpáros pihenőt. Itt is csak pár fénykép kedvéért álltam meg, hiszen még mindig csak kilenc óra felé járt az idő, ráadásul a sok nézelődés és a ráérős tekerés miatt fáradt sem voltam. Aztán további, körülbelül két kilométeres út végén megpillantottam magam előtt az Által-éren átvezető bakhátú hidacskát, ugyanis itt a kerékpárút oldalt váltva átfordul a patak másik partjára. Már az út vége felé tekertem át az M1-es autópálya alatt, aztán elértem a kerékpárút végén a körforgalmat. Ennyi tehát a Tata és Tatabánya közötti kerékpárút.

A körforgalom után még maradtam egy kicsit az Által-ér mellett, viszont visszatérve a bal partjára, aztán az aszfaltcsík beletorkollott az Erdész utcába, ezen tekertem végig a vasútállomás mögött. Az utca végén balra fordultam az elágazásban, kereszteztem a felüljárón a vasúti síneket – innen szép volt a rálátás a Kő-hegy sziklás ormán álló Turul szoborra –, aztán legurulva a hídról a széles Köztársaság útjára hosszan tekertem a szélén a kerékpárúton. Ez eléggé sokáig kitartott alattam, csak az Ifjúság útjánál ért véget, innen már kénytelen voltam újra az úttesten tekerni.

A kereszteződésben balra térve átvágtam a Sárberki lakótelepen, aztán visszatértem a széles Köztársaság útjára, amelynek errefelé már Összekötő út volt a neve. Egy darabig itt is kitartott alattam egy újabb kerékpárút, de aztán a Spar parkolója után vége lett ennek is, mint a botnak, maradt hát a kisforgalmú úttest. Felkaptattam rajta a dombhátra a következő lakótelepre, és elgurultam az úton egészen a lakott terület végén lévő útelágazásig. Itt balra térve a Baross Gábor útra legurultam a lejtőjén az 1-es főútig, áttekertem felette a felüljárón és egyből jobbra fordultam a kínálkozó Szent István útra. Tulajdonképpen itt értem el a legrégebbi egyes utat, amelyről le sem tértem aztán egészen Biatorbágyig. Biztosan szebb úton is át lehet vágni a nagyra nőtt Tatabányán, én mindenesetre ezt néztem ki előzetesen magamnak a kedvenc kerékpáros útvonaltervezőmön.

Egy buszforduló után ért véget alattam ez az út, a végét már senki sem használja, mivel zsákutcának van kialakítva, a forgalmat pedig elviszi a tőle csak pár lépésre haladó zajos 1-es út. De sebaj, csak ötven lépést kell tolni a bringát egy gyalogúton, aztán átemelni azt egy térdig érő terelőkorláton, és máris újra fenn vagyunk a régi úton, méghozzá az 1-es útba való beletorkollásánál. Itt aztán ismét nyeregbe pattanhatunk és folytathatjuk az utunkat!

Egy darabig még szorosan a főút mellett vezetett az alig használt aszfaltcsík, aztán lassan eltávolodva tőle elkezdődött végre az élménykerékpározás. Tökéletes minőségű aszfalton gurultam elenyésző forgalom mellett, a váltókkal beállítottam egy viszonylag könnyen tekerhető sebességet valahol a 20-22 km/óra tartományban és élveztem az alig érzékelhető lejtőn való suhanást. Nagyobb országúti kerékpáros csapat húzott el bolyozva mellettem, de olyan sebességgel, amely az én túragépemmel haladva valahová az álmok kategóriájába tartozik, aztán feltűntek az út szélén Szárliget szélső házai.

A község után az út lazán felkapaszkodott a Halyagos-tető erdős oldalába és épp lejtőbe fordult újra, amikor elsuhantam a Kőrösi Csoma-forrás szépen rendberakott foglalata mellett. Erre a helyre terveztem az első pihenőmet és épp kapóra jöttek a foglalat melletti erdei pihenő padjai, ezért csikorgó fékekkel megálltam és visszatoltam a bringát a forrásig. Sok évig állt elapadva a forrás, foglalatának medencéjét teledobálták szeméttel és mivel errefelé vezetett régebben az Országos Kéktúra, gyakran megbámultam ezt az elhagyatott helyet. Még 2014-ben olvastam valahol, hogy helyreállították a forrást, viszont röviddel utána elterelték innen az országjáró gyalogos túramozgalom útvonalát. Kár, hogy a bakancsos turisták már nem élvezhetik a hideg forrásvizet, nekem viszont most épp kapóra jött!

Még tele volt a hátizsákomban a palack cukormentes limonádéval, de nem abból ittam, hanem rövid arc- és kézmosás után csak úgy a kifolyó mellett leguggolva a markomba csurgó vizéből szürcsöltem egy jót. Tökéletes pihenőpont lenne ez a hely, csak éppen alig ötvenlépésnyire dübörög tőle az M1-es autópálya óriási forgalma! Bár az erdő fái egy kicsit megszűrik a zajt, hosszabb távon azért fárasztó tud lenni! Nem is üldögéltem itt sokáig, tizenegy felé továbbindultam innen is.

Kisebb falucskák jöttek sorban, áttekertem a csöppnyi Nagyegyházán – az Országos Kéktúra most itt keresztezte az utam – és megálltam pár fénykép kedvéért a község fa haranglábánál. A szinte nulla forgalmú úton gurulva már Óbarok felé közeledtem, amikor feltűnt mellettem a Lófingató-hegy hosszú, sziklás oldala és a gerincét lezáró utolsó nagyobb sziklaorom, az Öreg-kőszikla-tető. Óbarok völgyét egy hídon keresztezi az autópálya, átgurulva alatta kapaszkodni kezdett alattam az öreg országút, egy komolyabb hegymenettel értem fel a Bicske előtti szántóföldek szélére.

Itt viszont az 1-es utat kellett kereszteznem, egy rövid forgalmi szünetet kihasználva ezt meg is tettem, aztán a hosszú, enyhe lejtőn begurultam Bicskére. A városka főutcáján, a Szent István úton vannak felfestett kerékpáros sávok az úttest mindkét oldalán, de csapnivaló minőségű aszfaltozással, ezért inkább egy picit beljebb, a simább forgalmi sáv szélén tekerve értem el a központot, ahol aztán véget is ért ez a küllőgyilkos kialakítás.

Néha azért elgondolkodom azon, miért is alkotnak ilyen, már a készítésükkor is rossz dolgokat a településeken, hiszen csakis akkor érdemes leválasztani az úttest szélét kerékpáros sávnak, ha ott is elfogadható az aszfaltozás minősége. Azonban épp az úttestek szélén szokott – ahogy itt, úgy sok másik helyen is – töredezett, a nehéz járművek által bordákba préselt lenni az aszfaltozás, tehát először ki kellene javítani az úthibákat, aztán kijelölni rajtuk a kerékpáros sávokat. Igaz, az viszont pénzbe kerülne, amelyből soha nincs elég a települések kasszájában. Pár liter sárga festék azonban csak akad valahol, azt fel is lehet festeni az úttest szélére és aztán melldöngetve mondhatja a polgármester és képviselő testület, ők tettek valamit a kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséért! Na, elég a puffogásból, nem ezért írom ezt a posztot sem!

Bicskét is gyorsan magam mögött hagytam, egy kisebb kaptatón felkapaszkodtam az 1-es főúthoz, ezt keresztezve folytatódott ugyanis a régi országút. A széles dombhátra feltekerve kinyílt előttem a panoráma: a szőlők felett feltűnt a távolban a Budai-hegység gerince, tisztán látszott a Nagy-szénás és a Nagy-Kopasz erdős háta, de balra még a valóban távoli Pilis-tető is kivehető volt. A forgalom ezen a szakaszon is a nullával volt egyenlő, viszont itt az aszfaltozás minősége is kicsit leromlott. Nem volt egyáltalán kátyús az út, nem is ezzel volt a probléma, viszont az út legfelső, pár milliméter vastag kopórétege már kezdett felválni, szóval kicsit rücskös volt errefelé az út felülete. Egy ballonosabb kerékkel ez nem is érzékelhető, én viszont a tömör Tannus gumikon megéreztem minden kicsi egyenetlenségét.

Nagyjából Bicske és Herceghalom között félúton ismét keresztezte az utam az 1-es főutat, itt külön alagutat készítettek a kerékpárosok számára. Egyébként ezen a szakaszon kilométereken keresztül sokszor alig pár méter választotta el a régi utat a mostani főúttól! Eltekertem Herceghalom vasútállomása mellett, aztán a sínek alatt egy aluljárón átbújva kikanyarodott az aszfaltcsík a Biai halastavak partjára. Sajnos, a tavakból semmit sem lehet látni innen, a kilátást elveszi az út melletti fa és bokorsor, azonban Biatorbágyot elérve érdemes jobbra térni a legszélső utcán, a Kölcsey Ferenc utcán. A zsákutca vége egy pihenőpadnál és asztalnál van, ahonnan nagyon szép a rálátás a náddal szegélyezett tóra! Egy hosszabb pihenőre megültem az árnyas padon és mivel már egy óra felé ballagott az idő, meg is ebédeltem.

Csak negyed kettő felé kaptam ismét nyeregbe, de akkor már azzal a feltett szándékkal, hogy Budapest határáig már meg sem állok! Visszatérve a városkán áthaladó öreg országútra hamarosan észrevettem az azt keresztező Budapest-Balaton kerékpárút (BuBa) táblázását, balra tértem hát a Holczer köz kerékpárútjára, aztán a Hunyadi János utcán és a Petőfi utcán felkaptattam a tóparti Biáról a dombon fekvő Torbágyra. Itt tértem rá a vasút régi nyomvonalára és értem el a viaduktokat.

Még az 1970-es évek közepén, a vasútvonal korszerűsítésekor helyezték át a vágányokat, levágva pár kanyarral együtt a településen átvezető szakaszt is, ekkortól állnak magukra hagyottan Biatorbágy központjában a vasúti viaduktok. Le akarták bontani az öreg hidakat, de műszaki műemlékké nyilvánítva azokat fennmaradhattak, azonban senki sem tartotta őket karban, még csak fel sem volt szabad mászni rájuk! 2021-ben újították fel a kettő közül az északi hidat, amikor átvezették rajta a BuBa útvonalát, de a másik híd még most sem látogatható.

Megálltam most is a hídpályán, késztettem pár képet a szomszédos viaduktról – korábban a két közvetlenül egymás mellett álló hídon futott végig a két vágány –, aztán folytattam az utam a pár éve kitűnő minőségben megépített kerékpárúton. Gyorsan átértem rajta Törökbálintra, egy felüljárón kereszteztem a bevásárlóközpont mellett az M0-ás autóutat, majd pár perccel később egy gyalogos és kerékpáros hídon az M7-es autópályát is. Megcsodáltam a hídról a budai hegyekre nyíló panorámát, aztán a BuBa útvonalán már alig negyedóra alatt elértem a Kamaraerdőnél Budapest határát.

Beültem egy korsó alkoholmentes sörre a Hacienda sörkertbe és étterembe, de itt már nem volt sok maradásom, negyed három felé tovább is indultam. A megszokott útvonalon tekertem be a Kelenföldi pályaudvarhoz: a Kamaraerdei utat keresztezve a Susulyka utcán kerültem meg az ifjúsági park bekerített telkét, áttekerve a 41-es tuja sínjein elsuhantam a volt Vasvári laktanya épületei mellett és a vasút keresztezés után már a Budaörsi repülőtér sarkán álltam. Most is megcsodáltam a már lassan száz éves és folyamatosan pusztuló központi épület még most is modernnek számító vonalvezetését, aztán a füves repülőtér mellett eltekerve a kiállított katonai járművek állítottak meg pár percre.

De innen már nem volt megállás: a Kőérberki út melletti feledhető minőségű kerékpárúton kitekertem egészen a Budaörsi útig, aztán a mellette futó bringaútra fordulva Kelenföld felé vettem az irányt. Most nem tekertem be a volt Osztapenkóig, a Gazdagréti út folytatásán bújtam át az M1-M7 autópályák közös szakasza alatt, aztán a Neszmélyi utcán érkeztem ki az Őrmezei lakótelephez, majd a kerékpárúton a Budapest One irodaház mellett legurultam a pályaudvarhoz. Itt szálltam vonatra kora reggel, ide érkeztem vissza a túra végén. Innen már nem volt más dolgom, mint hazatekerni.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakancsban-ket-kereken.blog.hu/api/trackback/id/tr8718437983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.07.02. 10:31:00

Új cikk!

(Remélem minden rendben otthon!)

Klassz túra.
Okos, hogy azért mégiscsak az uralkodó szél szempontjából hátszéllel tervezted a menetet.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.07.02. 17:01:25

@gigabursch: Igen, minden rendben, csak szabadidőm van kevés! :-/

Egyébként eltaláltad, tényleg a szél miatt tekertem nyugatról keletre és nem fordítva! Aznap egy gyenge hidegfront jött (az tolta előttem kelet felé a felhőket) és kapóra jött az enyhe, de folyamatos nyugati légáramlás.

AttHunter 2024.07.04. 07:17:16

Hát az a régi 1-es út. Azt nem lehet feledni. Lavírozgatva a teherautók és kamionok között a települések sokaságán. Előzni lehetetlen, csak totyogtunk.
No a mostani M1-es sem sokkal jobb, csak több autó fér el rajta (vagy benne, mármint a gödreiben). :)

Ezt a 8101-est ki fogom próbálni. Nagyon jól hangzik.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.07.04. 13:49:34

@AttHunter: Érdemes kipróbálni. Akár bicajjal, akár autóval!

Adani 2024.07.05. 12:12:14

Biatorbágy után az 1-es vasútvonal régi nyomvonalán megy a kerékpárút Törökbálintig. Mikor még csak épült még voltak ott oszlop csonkok is.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.07.05. 18:47:43

@Adani: Szerintem még most is ott vannak az aszfaltozott útpálya mellett felsővezeték tartó oszlopok csonkjai. Na, majd ha legközelebb arra járok, egyet lefényképezek! A Budai-hegység turistatérképén még jelölve is van a vasút régi nyomvonala "Régi vasút" néven. Hát, elég sok kanyart levágtak belőle a 70-es években!

Adani 2024.07.11. 07:57:46

@horvabe: Tatabányától Biatorbágyig több nyoma is van a régi nyomvonalnak, végigjártam gyalog. Átereszek, hidak, maradtak meg, néhol alépítmény is. Óbaroknál őrház is. Jártam Biatorbágy után a vonalon mikor még csak a murva volt leterítve s még épült a kerékpárút akkor még voltak átereszek és oszlop csonkok dögivel, később mikor már kész volt kevesebb, átereszeket felhasználták, de a csonkok nagy részét kiszedték, útban volt a bicikliútnak. Biatorbágyon a régi vasútállomás épülete most a faluház

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2024.07.11. 18:25:31

@Adani: A Budai-hegység turistatérképén szoktam nézegetni a volt vasúti nyomvonalat. Az eléggé pontosan mutatja Kelenföldtől majdnem Herceghalomig. Az első komolyabb változás rögtön Kelenföld után van. Érdekes, de Vértesszőlős állomásnál is szemmel látszik, hogy pár méterrel arrébb kerültek a vágányok a régi pályatesthez képest. Tényleg jóval kanyargósabb volt a nyomvonal régebben!
süti beállítások módosítása