Kilátás a Mogyorósbánya feletti Kőszikla ormáról

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Erre a hétvégére is hőségriasztás volt várható, ezért inkább péntekre tettem át a túrám időpontját, amikor egy gyenge hidegfront kicsit lehűti a levegőt, ráadásul a párát is elviszi magával, tehát szép kilátások várhatóak a hegytetőkről. Éppen ezért a gyalogtúra mellett döntöttem, mondván minek aszaljam magam a tűző napsütésben a forró aszfalton a kerékpárom nyergében, amikor bakancsban is járhatok egyet az árnyas erdőkben! Egy régóta bakancslistás cél mellett döntöttem: már többször is elmentem turistautakon a Bajóti Öreg-kő sziklái alatt, de most felkapaszkodok majd a csúcsaira, ráadásul belefér majd az időmbe a hegyoldalban nyíló Jankovich-barlang felkeresése is.

A hegy közelében fekvő települések közül Mogyorósbányára a legjobb Budapestről a tömegközlekedés, és bár innen kell a legtöbbet sétálnom a sziklás hegyoldalig, ezt választottam kiindulópontul a közelebbi Péliföldszentkereszt és Bajót helyett. Szokás szerint most is kora reggel indultam útnak otthonról egy órát adva magamnak, hogy beérjek a Nyugati pályaudvarra, de hétköznap lévén sűrűn járt a négyes metró és a körúti villamosok is, ezért aztán a célként kitűzött 5:51-kor induló esztergomi zónázó helyett még éppen megcsíptem a félórával korábbi vonatot. Már az emeletes Stadler Kissen üldögélve néztem meg, hogy van-e korábbi buszom Dorogról Mogyorósbányára és szerencsére volt olyan! Így esett, hogy háromnegyed hét felé már Mogyorósbánya kicsiny főterén cihelődtem le a helyközi buszról, hogy aztán az egyik padra letelepedve előkészüljek az indulásra.

Szokás szerint most is felfűztem a fényképezőgépem tokját az övemre, a korai reggeli kiegészítéseképpen még gyorsan gallér mögé toltam egy sajtos stanglit, bekapcsoltam a turista GPS-em, végül indítottam a mobilomon a Stravát és hét előtt pár perccel indultam el az utamra. Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit és a vele fonódó, jóval szórványosabban felfestett zöld sáv jelzéseket követve kapaszkodtam fel a Fő utcán a felső faluvégre, egy percre megállva megcsodáltam a távoli Börzsönyre nyíló szűk kilátást, aztán a keskeny aszfaltúton beléptem az erdőbe.

Régebben egy bokaficamítóan macskaköves út vezetett fel a Gyertyános nevű domb nyergébe, de pár éve leaszfaltozták és kinevezték kerékpárútnak. Kicsit kaján vigyorral pillantottam rá az út meredekségét jelző közlekedési táblára: a 15%-os emelkedő nem tréfadolog még gyalogosan sem, nem hogy bicajjal! A túrakerékpárosok ezen az emelkedőn csak tolással juthatnak túl. Mindenesetre így simára aszfaltozva sokkal könnyebben volt járható az út, mint a bakhátú macskaköveken, pár perc múlva már fenn álltam meg egy rövid pihenőre a nyeregben, ahol a keskeny erdei aszfaltút átbukott a gerincen.

A kéktúra útvonala itt tért jobbra egy gyalogútra, de én pár lépést még ballagtam az aszfalton, hogy elérjem a zöld sáv jelzések letérést is. Erdőben folytattam az ereszkedést, de aztán pár perc múlva kiértem egy óriási napraforgótábla peremére. Kinyílt előttem a panoráma, balra a már barnára száradt, fejlógatva szomorkodó napraforgótányérok felett ráláttam a Gerecse távolabbi dombjaira, aztán amikor a végére értem a jobb oldalon húzódó bokorsornak, feltűnt a Bajóti Öreg-kő kétpúpú sziklás homloka is. Alaposan megbámultam, hiszen ebből az irányból mutatja meg magát legszebben ez az alig ismert hegy, aztán folytattam az ereszkedést a füves keréknyomokon.

Lenn a völgyben a napraforgótábla sarkát elérve talán száz lépésnyit még ballagtam délnyugati oldalán is, aztán a zöld jelzések jobbra hívtak, be az erdőbe. Átvágtam ezen az erdőfolton is, aztán a túlsó peremén már kiértem a Péliföldszentkereszt előtti hullámzó mezőre. A füves keréknyomok kitartottak alattam, ahogy végigballagtam a Péli major hosszú kerítése mellett, csak a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont mellett kapott az út egy keskeny aszfaltozást. Nemrég épült fel a látogatóközpont, még soha nem jártam benne, letérve az útról besétáltam hát az épületek közé.

Háromnegyed nyolc felé járt az idő, még zárva volt a látogatóközpont, hétköznapokon amúgy is csak délutánonként nyit ki pár órára, de barátságos helynek nézett ki az árnyas pihenőasztalaival, székeivel. Kicsit elbóklásztam a kertjében is, de nem volt sok maradásom, hamarosan indultam tovább. A látogatóközpont parkolóján átvágva (aki esetleg autóval érkezve szeretne járni egyet a környéken, az nyugodtan itt hagyhatja a kocsiját) kiértem a kisforgalmú országútra, aztán pár lépés után, az idősek otthona előtt ráfordultam a zarándoktemplomhoz vezető keréknyomokra.

Felsétáltam a templomocskához és csodálkozva vettem észre, hogy nyitva van a kapuja. Micsoda szerencse! Már jártam erre a különböző túráimon van tucatnyiszor, de eddig mindig zárva találtam! Hangok szűrődtek ki, beléptem és láttam, hogy éppen szentmise folyik, a padok zsúfolásig voltak fiatalokkal. Gondoltam, készítek pár fényképet és már éppen emeltem a fotómasinát, amikor a fiatal pap észrevett és a prédikációt félbeszakítva mint megkésve érkezett hívet beljebb invitált. Nem volt most kedvem végigülni egy szentmisét, viszont éreztem, a fényképezésnek is lőttek. Keresztet vetettem és szó nélkül kihátráltam a kapun. Így hát továbbra sincs fényképem a templom belsejéről!

Péliföldszentkereszt jelentős zarándokhely. Hajdan a templomos lovagok éltek itt, templomjuk maradványai még a török kor végén is álltak, 1735-ben épült fel a helyén a jelenleg is álló zarándoktemplom, közel a szóbeszéd szerint csodatévő erővel bíró forráshoz. A hely neve addig csupán Péli-föld volt, viszont a kis templom legfőbb kincse Jézus keresztfájának itt őrzött szilánkja, melynek hitelességét XIV. Benedek pápa igazolta is (ő pedig csak tudja, nem igaz?). A zarándokhelyen éltek régebben nazarénusok, a pálosok is idetelepültek pár évre, de 1913-tól a Don Bosco szalézi társaság vette át a szent hely gondozását, iskolát is építettek ide. Aztán a szalézi rendet is feloszlatták 1950-ben, a rendházban és az iskolaépületben vájárképző iskola és internátus működött ezután. Egy időben még fogház is volt itt, az elítéltek a környékbeli szénbányákban dolgoztak. A szalézi rend csak 1992-ben kapta vissza az épületeit.

Péliföldszentkereszt kálváriája is megér egy kitérőt! A tizennégy stáció különféle stílusokban épült, éppen az ottjártamkor folyt a felújításuk. Végigsétálva a szerpentinező úton értem fel a dombtetőre, a hatalmas, árnyas tölgy alatt álló barokk keresztekhez. Megnéztem még a Don Bosco házat is, valószínűleg itt lehetett a szállása annak a sok fiatalnak, akiket a misén láttam. Egyébként itt tértem vissza az Országos Kéktúra útvonalára, amelyet még a Gyertyános nyergében hagytam ott, és most ismét a kék sáv jelzéseket követve indultam tovább a Szentkút felé.

Érdekes ám a forráshoz vezető út is, ugyanis mellette a Jézus Krisztus feltámadása utáni történések láthatóak a stációk kőfaragásain, tehát mintegy a kálvária folytatásának tekinthető. A Szentkút forrása most is bőven adta a kristálytiszta és jéghideg forrásvizet, eddig még soha nem láttam elapadva, még a legszárazabb nyarakon sem! Most is ittam a vizéből, aztán mivel már fél kilenc felé ballagott az idő, indultam tovább a kék sáv jelzéseket követve.

Egy kis völgyecske alján futó ösvényen értem ki a mezőkre, aztán egy erdőfolton átvágva ismét megpillantottam az Öreg-kőt, de most kicsit más nézőpontból. Innen jól látszott már, hogy csak a keleti oldala sziklás, a nyugati viszont erdős és viszonylag könnyen megmászható. Éppen feléje tartottam a tarlókon keresztül egyre kapaszkodva. Fenn az erdőhatáron megálltam és körbepillantottam. Itt már eléggé felkapaszkodtam a hegy oldalába, nagyszerű kilátás nyílt hát a Gerecse dombvilágára. Kár, hogy éppen szembe sütött a kora délelőtti, még alacsonyan járó nap, nem is sikerültek valami jól az innen készített képek.

A kék sáv jelzések egyenesen indultak tovább a fák között a hegy felé, de én még tenni szerettem volna egy kitérőt a közeli Bajót felé, hogy a hegyoldalból tekinthessek le a falura. Még évekkel ezelőtt olvastam a neten egy túraleírást arról, milyen szép az Öreg-kő nyugati oldalából a kilátás Bajótra, és hogy érdemes megnézni a község 800 éves templomát is. Szívesen linkelném a cikket, de sajnos mostanra már eltűnt, legalábbis én nem találtam már meg.

Így hát az erdőhatáron kanyargó, hullámvasutazó földúton balra indultam tovább és megkerültem rajta az Öreg-kő déli gerincélét. Feltűnt előttem a Kecske-kő és a Bersek-hegy kőbányája, a többi gerecsei bányához hasonlóan mészkövet, illetve márványszerű anyagot bányásznak itt már évszázadok óta. A márvány a mészkő átkristályosodásával keletkező metamorf kőzet, ez az átalakulás a föld mélyén történik nagy nyomáson és hőmérsékleten, azonban ez nem tudott a Gerecsében teljesen lejátszódni. Ennek ellenére a közeli Tardos bányájának köveit vörös márványkánt használták fel például Mátyás király visegrádi és budai palotáinak építésénél.

A nyugati hegyoldalba kiérve pillantottam meg az alattam, a völgyben megbújó Bajót házait és nyugodtan mondhatom, megéri ezért a kilátásért megtenni a kitérőt! Mint egy jól berendezett terepasztal, terült el alattam Bajót, innen fentről szinte beláttam minden ház udvarára. Meg-megállva szinte folyamatosan fényképeztem, aztán persze megpillantottam az öreg templomot is szinte pontosan előttem, a domboldalban. Az úton egyébként zöld kereszt jelzések is fel voltak festve, de olyan szórványosan, hogy talán tucatnyit láttam belőlük a több kilométeres utamon. Mindenesetre jelezve volt a zöld háromszög jelzés kiágazása, amely a Bajóti Öreg-kő magasabb csúcsára vezet, de én nem ebből az irányból akartam megmászni a hegyet!

Megcsodáltam persze az öreg templomot is, amelyet 800 évvel ezelőtt, 1223-ban kezdtek el építeni. Mivel a település a török korban elnéptelenedett, a templom is félig elpusztult, teteje beszakadt, a szentélye náddal lett befedve. Az 1700-as évek elején építették újjá, ekkor azonban befalazták a régi boltíves ablakokat, amelyeket csak a legutóbbi felújításakor, a XX. század második felében tártak fel újra.

A templomtól indult tovább a kék négyzet jelzés útvonala, erre tértem rá és lassan félig megkerülve az Öreg-kőt ekkor már az északi lábainál jártam. Sűrűn voltak festve a kék négyzet jelzések, azonban mégis benéztem azt a pontot, ahol azok letérve a földútról ösvényen indultak tovább. Csak a jelzések hiányára figyeltem fel pár perc után és figyelmetlenségemen mérgelődve ballagtam vissza az elágazásig! Az eleinte benőtt ösvény később kitisztult, kiszélesedett, aztán megérkeztem arra a pontjára, ahol a hegyre felkapaszkodó jelzetlen ösvényre kellett fordulnom.

Általában jelzett utakon szoktam túrázni, csak ritkán térek jelzetlenekre, de sajnos itt meg kellett tennem, hiszen az Öreg-kő kisebbik csúcsára, ahonnan a szebbik kilátás nyílik, nem vezet jelzett út! Persze több ösvényt is mutatott a hegyen a mobilomra telepített LocusMap, de tapasztalatból tudom, ezek sokszor olyanok, mint a kutya vacsorája, vagyis vagy vannak, vagy nincsenek a valóságban! Azonban a posztjaimban mindig megtalálható a megtett utam trekkje (nyomvonala) GPX formátumban, tehát ha szeretnéd bejárni az általam is megtett túrát, kedves Olvasóm, töltsd le és valamilyen mobilra telepíthető offline navigációs programmal (ilyen a LocusMap is) meg tudod jeleníteni. Ennek a mikéntjéről már írtam egy teljes posztot, ezen a linken megtalálhatod!

Tehát akkor kalandra fel! Sajnos, a Locus térképén jelzett, a hegytetőre vezető ösvény kezdetét nem találtam meg a valóságban, valószínűleg a ritka használat miatt benőhette már az erdő, de egy másikat, egy kicsit más irányba haladót igen, ezen kezdtem meg hát a meredekebb kapaszkodást. Az egyenes nyiladékban futó ösvény azonban félrevitt volna, ezért pár száz lépés után egy könnyen járható, avarral borított talajú tölgyesben balra tértem, hogy átvágjak a Locus által mutatott, a kilátópontokra vezető ösvényre és pár perc után, pontosan a térképen jelzett helyen rá is bukkantam! Azt, hogy hová tűnt a kezdete, máig nem tudom! De meglett az ösvény, és ez a lényeg.

A kapaszkodás persze folytatódott, de nem túl erősen és lassan kiértem a hegy meredeken leszakadó keleti peremére. Itt azonban még nem volt kilátás, a fák mindent eltakartak, az első kilátópontig pedig kellett még egy jó darabot kutyagolnom. Hirtelen értem ki a tisztásra és kinyílt előttem a panoráma. Észak felé alattam terült el Nyergesújfalu és a Duna, de a folyó mögött mélyen beláttam Szlovákia területére is. Bár mellettem az erdőshátú Muzslai-tető minden kilátást eltakart kelet felé, de délkeleti irányban megpillantottam Tátot és mögötte a Pilis vonulatát is. Megálltam itt pár percre, kicsit kifújtam magam, készítettem néhány képet, aztán indultam tovább.

Már gyorsan felértem a bokros, ligetes hegyoldalban a 351 méter magas tetőre, és persze itt is lecövekeltem egy időre. Innen már jól láttam az Öreg-kő magasabb, 374 méter magas csúcsát, a szikláitól balra megpillantottam az erdőben Péliföldszentkereszt templomtornyát is. Onnan jövök! A Muzslai-tető felett innen már látszott Esztergom, a távcsövem elővéve felfedeztem a távolban a Bazilika kupoláját is. Persze innen is látszott a Duna, Nyergesújfalu és az alacsonyabb csúcs sziklás oldala is. Ezért a kilátásért megérte feljönni ide!

A gyenge ösvény eltűnt alólam a sziklás hegytetőn, de meg kellett keresnem, hogy kijárt úton indulhassak tovább. Tettem hát egy félkört a tető déli oldalában az erdőhatáron, arra gondoltam, így csak rá kell akadnom, és úgy is lett! Már a fák között ereszkedtem le a két csúcs közötti nyeregbe, itt aztán megérkeztek Bajót felől a már látott zöld háromszög jelzések. Tehát ha valaki ki szeretné kihagyni a jelzetlen ösvényeken való kalandozást, az ezt az utat válassza inkább!

Innen már könnyű dolgom volt, csak követnem kellett a viszonylag korrekten felfestett jelzéseket a kanyargós ösvényen egészen a hegytetőig. Érdekes, de a magasabb csúcsról szűkebb kilátás nyílik, mind az alacsonyabbról, de persze ezt sem szabad kihagyni! Jó tíz percet elnézelődtem itt is, aztán az egyik kőre letelepedve megettem a korai ebédemet. Csak negyed tizenkettő felé indultam el visszafelé az utamon és megálltam a tető útelágazásában.

Még a LocusMap viszonylag friss térképén sem szereplő kék háromszög jelzés csábított arra, hogy nekiinduljak az Öreg-kő keleti oldala sziklás meredélyének, mindössze nyolcvan méteresre jelezve a Jankovich-barlang távolságát. Tapasztalatból tudom, ez inkább függőleges, mint vízszintes távot jelent, ugyanis egyszer már jó húsz évvel ezelőtt a fiammal felkapaszkodtunk ezen az ösvényen a barlangtól a hegytetőig, de a tájékoztató tábla is felhívta a meredek, sziklás lejtő veszélyeire a figyelmet. Így hát döntöttem: tartom magam az eredeti tervemhez és az Öreg-kő déli oldalát körvejárva és a lépcsősoron visszakapaszkodva látogatok el inkább a barlanghoz!

Elkezdtem hát ereszkedni a már egyszer bejárt úton a zöld háromszög jelzéseket követve, elhagytam azt az elágazást is, amelybe megérkeztem az alacsonyabb csúcs felől jövet a jelzetlen úton és addig ballagtam lefelé az erdős hegyoldalban, amíg el nem értem azt a pontot, ahol a jelzések egy útelágazásban élesen jobbra fordultak, Bajót felé. Én itt balra tértem, és egy jól kitaposott, de ismét csak jelzetlen úton eltalpaltam addig a pontig, ahol a kéktúra útvonala megérkezett Péliföldszentkereszt felől. Gyakorlatilag körbejártam az Öreg-kőt! Rátértem a kék sáv jelzések útvonalára és tíz perc alatt elértem a sziklák tövében az erdei pihenőt.

Itt az Országos Kéktúra útvonala egy hirtelen éles töréssel az addigi északi irányból délkeletire fordul, de érdemes megtenni a kitérőt az itt kezdődő kék ómega jelzéseket követve a hegy sziklás oldalába a Jankovich-barlanghoz! Neki is veselkedtem a jól kitaposott ösvénynek, amely egy idő után keskeny, betonozott lépcsősor formájában folytatódott. Lihegve kaptattam egyre feljebb, aztán a lépcsősor elágazásánál először a bal oldali ágon kapaszkodtam tovább. Meredek lépcsőzéssel a Baits-barlang szűk nyílását értem el hamarosan, de pár perces további kapaszkodás után már ott álltam a Jankovich-barlang hatalmas szája előtt.

A barlang a létrejöttét a mélyből feltörő vizek oldó hatásának köszönheti, amely aztán létrehozta ezt az óriási üreget a mészkősziklákban. A barlang húsz méter magas bejárati csarnoka egy, a tetején lévő beszakadáson keresztül kap megvilágítást, emiatt mélyen be lehet sétálni a járatba elemlámpa nélkül is. Régészeti kutatások is folytak itt korábban, a munka közben hordták el az alján felhalmozódott több méter vastag üledéket, ennek köszönhetően találtak rá a jégkorszakban itt élt neandervölgyi emberek eszközeire: cserépmaradványokra, jáspis lándzsahegyre és barlangi medve fogaiból készült szúró- és vágóeszközökre. A bejárati csarnok mérete lenyűgöző, és a beszakadáson keresztül beáramló fénynek köszönhetően hálás fotótéma is, tehát érdemes felkeresni!

Most hoztam magammal fejlámpát és egy kisebb LED-es kézilámpát is, gondoltam, teszek egy kis kitérőt a barlang beljebb fekvő termeibe is, azonban lefelé ereszkedve az egyre szűkebb járatban az átható pisiszag megállított. Tudom, hogy még a turistáknak is el kell végezniük a dolgukat valahol, de nem elég tágas az erdő, muszáj éppen itt, a szellőzetlen barlangban megtennie ezt? Megálltam egy pillanatra és elgondolkodtam. Megéri nekem ezt szagolgatnom, amíg a lenti járatokban tekergek? Amúgy sem vagyok egy szenvedélyes barlangász, jobban érzem magam fenn a napvilágon, gyerünk inkább vissza!

Még felmentem a lépcsősor jobb oldali ágának a tetejére is, ahol az 1. számú zsomboly bejárata található, persze egy erős vasráccsal lezárva. Régebben még szép volt a zsomboly előtti sziklapárkányról az Esztergom felé nyíló kilátás, de mára már megnőttek előtte a fák és ezek mindent eltakarnak. Kicsit csalódottan fordultam vissza és ereszkedtem le az erdei pihenő padjaihoz. Most már nem volt más dolgom, mint hogy az Országos Kéktúra útvonalán visszaballagjak a Gyertyános nyergébe és leereszkedjek a keskeny aszfaltúton Mogyorósbányára.

Éppen egy órára értem vissza a kiindulási pontomra, Mogyorósbánya főterére a buszfordulóba. Azt hittem, tovább tart majd a túrám! Még odahaza, amikor kigyűjtöttem a buszmenetrendből az innen Dorogra induló buszokat, a legelső, amelyet felírtam a kisokosomba, az a 14:33-kor induló járat volt. Bíztam abban, hogy csak lesz korábbi is, de a kirakott menetrend szerint most nem volt szerencsém. Itt szobrozni másfél órát nem volt kedvem, de mit lehet csinálni ennyi időn keresztül keresztül itt, ebben a kis faluban? Megvan, felkapaszkodom még a község melletti Kőszikla kilátópontjára is! Fél óra felfelé az út, fél órám lesz nézelődni odafenn a sziklákon és húsz perc alatt kényelmesen visszaereszkedem ide! Simán elérhetem még a buszt. Gyerünk hát!

Így hát tettem még egy kitérőt az Országos Kéktúra útvonalán fel a hegyre. Még az indulás után, Mogyorósbánya temetőjében feltöltöttem a palackom friss vízzel, ittam is a kút jéghideg vizéből, aztán felkaptattam az erdei úton a lapos, erdős hegytetőre és a kék háromszög jelzésű ösvényen kisétáltam a kilátópontra, a Kőszikla kelet felé meredeken leszakadó sziklás homlokára. Kora délutánra a nap már felszívott minden reggeli párát és a kilátás tényleg fantasztikus volt! Ezt nem is lehet szavakkal leírni, ezért inkább feltöltök ide egy panorámaképet, amelyet ott kaptam lencsevégre. Elnézelődtem itt is sokáig, megettem a korai ebédem maradékát, írtam a blog facebook oldalára, aztán fél háromra visszasétáltam Mogyorósbányára. Még pont elcsíptem a buszom, Dorogon negyed négykor szálltam vonatra és háromnegyed öt felé értem haza.

Panorámakép a Kőszikláról. A képre kattintva nyílik meg a 4400 pixel széles fotó.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!