Letekintés az Oszoly sziklás ormáról Csobánkára

A TÚRA ÚTVONALÁNAK SZINTMETSZETE

A túra útvonala a Google Térképen

A túra útvonala GPX formátumban

A TÚRA JELLEMZŐI

TÚRALEÍRÁS

Esős, hideg időt jósoltak a múlt hét második felére, úgy tűnt, hogy a keddi nap lesz az utolsó, amelyen még tiszta, napos idő várható, ezért kénytelen voltam erre a napra időzíteni a következő túrámat. Igazából ez nem is volt nevezhető túrának, legfeljebb csak egy hosszabb kirándulásnak, hiszen Budapest szomszédságában szerettem volna egyet csavarogni a Kevélyek körül, persze megmászva a kilátások miatt az útba eső csúcsokat. Túratervezőm minden kitérővel együtt is csak 17 kilométeresre saccolta a távot, azonban a csúcsok megmászásával akár 700 méter is lehetett szerinte a legyőzendő szintemelkedés.

Mivel most nem utaztam messzire, csak fél hét felé indultam el otthonról, szokás szerint egy 250-es busszal döcögtem le a dombról a Kelenföldi pályaudvarhoz, ott aztán a négyes metróra, a Kálvin téren pedig a hármasra váltva negyed nyolckor már az Árpád híd pesti hídfőjénél lebzseltem a helyközi buszok végállomásán. Pár perc várakozás után már indult is egy csuklós busz Pilisborosjenőre, végül nyolc után pár perccel szálltam le róla a másik végállomásán, a pilisborosjenői buszfordulóban. Az esővédő házikó padjára letelepedve indítottam a turista GPS-em, fűztem fel az övemre a fényképezőgépem tokját, aztán gyorsan bele is vágtam a túrába.

A keddi nap végett úgy gondoltam, egymagamban indulok majd útnak a hegyek felé, de a Dózsa György úton a település széle felé ballagva úgy láttam, eléggé sok autó parkol most az út szélén és kisgyerekes csoportok, családok készülődnek éppen kirándulásra. El is indultak rögtön utánam, ahogy elsorjáztam mellettük, a gyerekzsivaj pedig sikeresen űzte el a kora reggeli csendet. Megálltam egy percre Pilisborosjenő határában a levendulamezőnél, készítettem pár képet a katonás sorokba ültetett levendulásról és a háttérben álló kétpúpú Kevélyről, közben hagytam, hogy a társaság beérjen és elhaladjon mellettem. Csak akkor indultam utánuk, amikor már eltávolodtak annyira, hogy háttérzajként érjen el hozzám a lármás gyerekhad hangja.

Elvileg jelzett úton ballagtam, a térképem szerint a kék kerékpáros útvonal halad azon a széles, kicsit kavicsos földúton, amelyen magam mögött hagytam Pilisborosjenőt, de egyetlen jelzést sem láttam felfestve, mindenesetre kirakott táblák mutatták még a házak között, hogy jó irányba megyek a Teve-szikla felé. Enyhe, de folyamatos kaptatón ballagtam vagy ötszáz lépésnyit a levendulás után, mire elértem a balra kiágazó keskenyebb földutat. Mivel a gyerekcsapat egyenesen ment tovább az Egri vár irányába, gondolkodás nélkül letértem a széles földútról a Teve-szikla felé!

Egy bozótoson átvágva hamarosan elértem a fennsík peremét és a földút átbukva rajta meredeken ereszkedni kezdett. Itt tértem le róla jobbra egy gyalogútra és indultam tovább a fennsík szélén álló feketefenyők csoportja felé. A fák után pillantottam meg mélyen alattam a Teve-szikla jellegzetes formájú szirtjét.

Az itteni kőzetet alkotó dolomit mintegy 220 millió éve képződött, és nagyjából 30 millió esztendővel ezelőtt kovás forróvizes oldatok járták át, melyektől néhány helyen a kőzet keménysége, ellenállóképessége megnőtt. Ezek a részek lettek a Teve-szikla tűi és púpjai, mivel a körülöttük lévő kisebb keménységű kőzetek az eltelt idő alatt elaprózódtak, erodálódtak. A Teve-szikla mellett húzódó sziklafalból (amelynek most éppen a tetején álltam) bányászták is a kavicsokká töredező dolomitot, vagyis a murvát, ennek a tevékenységnek a nyomai máig felfedezhetőek. Alaposan megbámultam a némi fantáziával és bizonyos irányokból akár még tevéhez is hasonlító sziklaalakzatot, és persze fényképeztem is ezerrel. Szerencsém volt az időjárással: hétágra tűzött már a kora reggeli nap is, szép, kontrasztos képeket sikerült lőnöm szinte az egész túrán!

Aztán persze visszaballagtam az ösvényen a fennsíkról leereszkedő földútig és elsétáltam rajta egészen a Teve-szikláig. Szemre középiskolásnak tűnő diákcsapatba botlottam a szikla tövében, nagy igyekezettel köteleket feszítettek ki a fák közé, hogy valamilyen egyszerű akadálypályát építsenek ki. Na kérem, micsoda forgalomba botlottam itt kedden reggel, pedig azt hittem, egyedül járom majd az erdőket ezen a napon! Kikerülve őket felkapaszkodtam egy ösvényen a Teve-szikla oldalába, innen is készítettem pár képet, aztán megnéztem azt a lyukat is, amelyen át lehet bújni magán a sziklán is.

Csak háromnegyed kilenc felé indultam tovább a közeli Egri vár romjaihoz. Alig ezer lépésnyire találhatóak a romok a Teve-sziklától és az a földút vezet a várromhoz is, amelyen épp az imént ereszkedtem le a fennsík széléről. Ezen az úton is középiskolásokba botlottam, itt is akadálypályát építettek éppen, és megkérdeztem, átbújhatok-e az úton keresztbe kifeszített kötelek között? Itt derült ki, hogy ők éppen azokat a kisiskolásokat várják, akikkel együtt indultam Pilisborosjenőről! Persze megengedték, hogy átbújjak a kötelek között, így aztán pár perc után már az Egri vár kapujában álltam.

Persze nem az igazihoz érkeztem most, csak ahhoz a díszletvárhoz, amelyet az Egri csillagok forgatására építettek. Várkonyi Zoltán 1967-ben rendezett filmet Gárdonyi Géza regényéből, ezt a művárat ostromolta meg az akkoriban a Magyar Honvédség sorállományából idevezényelt és török gúnyákba öltöztetett honvédek alkotta török had és ezt a várat védte velük szemben a Sinkovits Imre által alakított Dobó István maroknyi seregével. A forgatás végeztével az ostrom során részben lerombolt és felgyújtott romokat magukra hagyták, de a vasbetonnal erősített falak ellenálltak az idő vasfogának és még most is állnak, félig-meddig már bozóttal benőve a Nagy-Kevély lábainál! A filmforgatást a benne szereplők történeteivel felidéző riportfilm erre a linkre kattintva tekinthető meg. A teljes film jelenleg fenn van a filmy.hu-n.

Érdemes végigkószálni a megmaradt romok között és én azt javaslom, látogatásunk előtt nézzük meg a filmet is, legalábbis azt a részét, amely az ostromot mutatja! Izgalmas dolog a valóságban felismerni a mozifilmen is látható részleteket, falakat! Egyébként, ha valaki már látta az igazi várat Egerben, az általában elcsodálkozik azon, hogy ezek a díszletromok mennyire aprónak tűnnek az eredetihez képest, sőt, nem is hasonlítanak rájuk! Nyilván nem volt elég pénz arra, hogy a forgatás előtt megépíthessék az egri vár pontos mását, viszont néhány jelenetet – amelyek persze nem jártak rombolással – felvehettek az igazi helyszínen is.

Általában a túráimon csak elhaladok a romok mellett, de most volt időm alaposan bejárni ezt a réginek tűnő romvárat, még az egyik bástyára is felkapaszkodtam. Tulajdonképpen nem is teljes a vár, csak a völgy felőli oldalát építették meg, a falak mögött csak a vasbeton templomtorony áll magában. Itt gyülekeztek a gyerekek is a kísérőikkel, átvágtam közöttük, aztán a jól kitaposott gyalogúton elindultam felfelé a bokros-bozótos hegyoldalban.

Na, nem ballagtam sokáig, csak amíg el nem értem az öreg erdő peremét. Széles földútra értem ki, jobbra térve rajta néhány lépés után útelágazásba jutottam. Tulajdonképpen most érkeztem vissza arra a széles útra, amelyen nekiindultam a túrának Pilisborosjenőről. Újra rátérve erre a jól kijárt földútra a következőkben végigoldalaztam a Kevélyek lábainál, de magukból a hegyekből nem sokat láttam az utam ezen szakaszán. Aztán egy pár éve végvágott erdőfolt helyén növekvő susnyáson keresztül megpillantottam magam felett a Kis-Kevély oldalát, jól lehetett látni a gerincen lévő két sziklás kilátópontot is. Onnan is körül fogok nézni, de majd csak visszatérőben!

Háromnegyed tíz felé értem el az erdei utak csomópontját egy hatalmas hársfa tövében, itt futott össze az utam a Kevélyeket az északi oldalukon megkerülő földúttal, innen érdemes egy keskeny ösvényen a fák között átvágva látogatást tenni a Kis-Kevély már sok éve felhagyott murvabányájában. A murva tulajdonképpen nem más, mint felaprózódott dolomit, ezt sokszor őrlőgépekben, kőmalmokban emberi beavatkozással kell létrehozni, itt azonban a már kavicsos murvát bányászták sok évvel ezelőtt. Így aztán itt nem is sziklafalak fogadnak itt bennünket, hanem viszonylag lejtős falak, amelyekbe már mély barázdákat ásott, vésett a lefutó csapadékvíz. Sajnos, az utóbbi évek során hagyták, hogy megnőjenek a hajdani kőfejtőudvaron a fák, így már nem lehet egyetlen pillantással belátni a falakat, egészen közel kell menni hozzájuk, hogy lássuk azokat a fáktól.

Széles, a gyalogos és autóforgalom által keményre döngölt felszínű földúton indultam tovább a bányától, itt már a másik földúton megérkező Országos Kéktúra kék sáv jelzései is vezettek, így érkeztem ki a széles Csobánkai-nyereg mezejére. Előttem feltűntek a Pilis hegyei: jól lehetett látni a Ziribár, a Pilis-tető és a Hosszú-hegy csúcsait, balra a mezőn túl a Budai-hegység északi gerince húzódott, jobbra Csobánka bújt meg a völgyben, felette az Oszoly és a Csúcs-hegy sziklás-erdős oldala emelkedett. Azok a tetők lesznek a következő úticéljaim!

Végigballagtam a széles földúton egészen addig, amíg elértem a Csobánkára futó aszfaltutat, kereszteztem, aztán a kék kereszt jelzések füves keréknyomain leereszkedtem a gerincről a községbe. A házakat elérve már aszfalton ballagtam be a központba, itt aztán rövid pihenőt tartottam a Fő tér parkjának egyik padjára letelepedve. Megettem az egyik sajtos kiflim, ittam rá a szörpömből, aztán megbámultam az Oszoly magasan fölém tornyosuló sziklás csúcsát. A nyeregből szemlélgetve valahogy nem tűnt ilyen magasnak… Oda kell most felkapaszkodnom, persze nem a sziklákon, arra menjenek csak a sziklamászók, hanem megkerülve az ormot az erdős hátsó oldalán.

Továbbindulva a Kossuth Lajos utcán kaptattam fel a legfelső házakhoz, itt egy erdei pihenő padjai mögött indult neki meredeken a hegyoldalnak az Oszoly és a Csúcs-hegy közötti nyeregbe felkapaszkodó, jól kitaposott gyalogút. A sárga kereszt jelzéseket követve kaptattam felfelé, alaposan megizzadva, mire elértem a gerincet. Utam beletorkollott az itt haladó sárga sáv jelzések jól kitaposott gyalogútjába, itt most balra indultam tovább, az Oszoly felé. A kapaszkodás persze nem ért még véget, folytatódott az, de egy kicsit lazábban és kitartott még akkor is, amikor egy újabb balkanyarral rátértem a csúcsra felvezető sárga háromszög jelzések ösvényére. Végül tizenegy után pár perccel értem fel a sziklás oromra a kettős kereszt és a zászló tövébe.

Az Oszolyról nyíló panoráma szédületes! Alattunk terül el a völgyben Csobánka, balra tekintve jól látszik a Kis- és a Nagy-Kevély kétpúpú erdős háta, előtte a Csúcs-hegy áll őrt. Jobbra ugyanúgy a Ziribárt, a Pilis-tetőt és a Hosszú-hegyet látjuk, mint a Csobánkai-nyeregből, de most az felett rálátunk a budai hegyek északi vonulatára is. Na, szóval ide érdemes feljönni a kilátás végett! Megültem itt is a sziklákon, bejelentkeztem a blog facebook oldalára, aztán csak hagytam, hogy a langyos délnyugati szél kicsit megszárítsa a hegymászás közben átizzadt pólómat. Végül jó félórás lebzselés után indultam csak tovább, hogy a nyeregbe visszaereszkedve most a szomszédos Csúcs-hegyre kapaszkodjak fel.

A nyeregből a sárga sáv jelzéseket követve indultam tovább, de nagyjából háromszázötven lépés után elértem a Csúcs-hegy sziklás kilátópontjaira kivezető jelzetlen ösvényt. Kár, hogy a sárga sáv jelzések a Csúcs-hegy erdős hátán vezetnek végig, talán érdemes lenne azokat felfesteni arra a gyalogútra, amelyen most a kilátópontokat érintve végig fogok ballagni, aztán visszatérni a jelzett útvonalra! A sziklákat elérve alapvetően ugyanaz a panoráma fogadott, mint az imént az Oszolyról nézve, csak persze egy kicsit más nézőpontból. Azért ezeken a helyeken is megállva fotóztam párat, meg gyönyörködtem egy ideig a kilátásban is.

A sárga sáv jelzésekre visszatérve egy sziklás ösvényen leereszkedtem a Majdán-nyeregbe, itt viszont egy kis zavar támadt az erőben, az eddig kitűnően felfestett sárga sáv jelzések egy kicsit megbicsaklottak ezen a helyen. A nyergen átvágó nagyfeszültségű távvezeték nyiladékában több irányba is indultak földutak, de egyiken sem láttam jelzéseket. GPS-es segítséggel jöttem rá, hogy nekem itt egy ösvényt kell keresnem, aztán ezt megtalálva és a fák közé visszabújva pár lépés után felbukkant az első sárga sáv jelzés is.

Innen már könnyű dolgom volt, ezeket követve ballagtam tovább, aztán vágtam bele a Mackó-barlanghoz felvezető kaptatóba. Alaposan megizzadtam most is, hogy feljussak a barlanghoz, végül háromnegyed egy felé értem a szája előtti kis erdei pihenő padjaihoz és zöttyentem le az egyikre, hogy kicsit kifújhassam magam.

A Mackó-barlang egy kőzetrepedés mentén kialakult hévvizes forrásbarlang, de miután földmozgások következtében a barlang szája 400 méteres tengerszint feletti magasságba került, kiszáradt még évmilliókkal ezelőtt. Amíg a Kis-Kevély oldala nem volt beerdősítve, már messziről látszott a barlang íves bejárata, emiatt a hegyet régebben Likas-kőnek is hívták. Megtelepedtek benne a neandervölgyi emberek is, a múlt században végzett régészeti feltárások során sokféle pattintott kőeszközt találtak a barlang alján felhalmozódott üledékben. Maga a barlang szabadon látogatható, járatainak hossza mintegy 70 méter, ebből 30-40 lépés kúszás-csúszás nélkül is bejárható.

A barlangtól továbbindulva már csak egy kényelmes séta volt a hegyoldalban az út a Kevély-nyeregig, vagyis a Kis- és Nagy-Kevély közötti horpadásig. A kis rétet elérve megállás nélkül ráfordultam a kisebbik csúcs kilátópontjaira vezető kék háromszög jelzések ösvényére és eltalpaltam az első sziklakiszögellésig. A Pilisvörösvári-medencére és a mögötte sorjázó budai hegyekre nyílik innen csodás panoráma, bizony ezt sem szabad kihagyni! Persze itt is sokat fényképeztem, a sziklákon is megültem pár percre. A második, kicsit távolabbi kilátópontról is ugyanezt lehet látni, azzal megspékelve, hogy onnan már észak felé is kinyílik a panoráma, a Pilis távolabbi hegyeire.

A nyereg rétjére visszatérve letelepedtem az erdei pihenő egyik asztalához, kényelmesen megebédeltem, aztán már csak ejtőztem a padon egy ideig. Most is megnéztem a rét északkeleti szélén álló susnyás területet, itt állt valaha a Stromfeld Aurél turistaház. A XX. század első évtizedeiben is ismert volt már ez a környék a turisták között, ezért az elsősorban munkásturista tagsággal rendelkező Természetbarátok Turista Egylete (TTE) építette fel itt a turistaházát. A tagok hétvégenként saját maguk hordták fel a nyeregbe az építési anyagot és a saját kétkezi munkájukkal építették fel a házat. Az öt év alatt felépült turistaház hálószobáiban 60 turista kaphatott szállást magának, de volt külön ebédlője is. 1928 pünkösd vasárnapján egyedülálló módon 3000 turista jelenlétében avatták fel!

A ház sérülések nélkül átvészelte a II. Világháborút, azonban az azt követő államosítás során elvették a TTE-től és az akkoriban megalakult Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) folytatta a fenntartását. Tulajdonképpen ekkor kezdődött a ház csendes pusztulása, amortizációja, hiszen az állami cégnek nem volt sok pénze az épület állagának megőrzésére. A TKV megszűnése után a jogutódja, a Turista Ellátó Vállalat folytatta – papíron – a fenntartást, majd miután ez is megszűnt, a Pilisi Parkerdőgazdaság lett a ház kezelője. A turistaház egyébként 1953-ban vette fel Stromfeld Aurél nevét, aki a Tanácsköztársaság vezérkari főnöke volt és a halála előtti években a TTE Magántisztviselő Osztályának elnökeként is tevékenykedett, valamint a természetjáráshoz elengedhetetlen alapismereteket oktatta az egyesület tagjainak.

1992. szeptember 29-én, egy nappal azelőtt, hogy az épületet a Pilisi Parkerdőgazdaságtól a Budapesti Természetbarát Szövetség átvehette volna, az tisztázatlan körülmények között kigyulladt és szinte porig égett. A még évekig álló csupasz falakat végül 2000-ben dózerolták el. A turistaház emlékét mára csupán két kő emlékpad, pár fénykép és a Másfélmillió lépés Magyarországon című, az Országos Kéktúra útvonalát bemutató filmsorozat őrzi pár kocka erejéig.

A piros sáv jelzéseket követve indultam tovább a nyeregből és a sziklás, köves gyalogúton felkaptattam az 534 méter magas Nagy-Kevélyre is. Már kapaszkodás közben is szép kilátás nyílik a hegyoldalból, de az igazi panoráma az erdős csúcs utáni sziklás kilátóponton vár bennünket! Innen is lelátunk a Pilisvörösvári-medencébe, látjuk a budai hegyeket is, azonban már kelet felé is megnyílik a kilátás a Dunára, valamint a békásmegyeri és óbudai lakótelepekre. Szép idő esetén még Budapest belvárosa is feltűnik a távolban. Sőt! Figyelmesen körbepillantva akár a hegy lábánál álló Egri várat is felfedezhetjük a fák között!

Most nem volt sok szerencsém, délutánra a közeledő melegfront hatására lassan fátyolfelhős lett az ég, a levegő is egyre párásabbá vált, ez pedig korlátozta a látótávolságot. Persze itt is elnézelődtem pár percig, aztán elindultam lefelé, továbbra is a piros sáv jelzéseket követve. Az ereszkedés kezdetén már leláttam Pilisborosjenőre is, onnan indultam el a túrám elején és oda fogok most visszatérni.

A sziklás csúcs után a gyalogút visszatért az erdőbe és egy meredek lejtő végén, a Nagy-Kevély és az Ezüst-hegy közötti nyeregben elértem a keresztező piros négyzet jelzések ösvényét. Jobbra indultam el rajta és folytatódott a váltakozó meredekségű ereszkedés egészen a községig. Gyorsan leértem a házak közé, aztán azon a helyen, ahol a jelzések dél felé fordultak, hogy a Rózsa utcán a polgármesteri hivatalhoz ereszkedjenek le, én a Bor utcán, a Patak utcán és a Szent István király utcán a buszforduló felé vettem az irányt.

Az órámra pillantva láttam, hogy pár perccel le fogom késni a 15:25-kor induló helyközi járatot, de nem estem kétségbe, hiszen hétköznap délutánonként húsz percenként indulnak az Árpád híd felé. Aztán a buszfordulóba érve csodálkozva láttam, hogy éppen akkor érkezik meg a járat, és az ott várakozók elkezdenek felszállni rá. Akkor viszont csak késett pár percet a busz! Már az egyik ülésbe letelepedve kapcsoltam ki a GPS-t, és miközben elindult a busz, egy keveset belemért a túrán megtett távba az utazásból is. Szerencsére otthon ezt a részt ki tudtam vágni a trekkből.

Gyorsan hazaértem erről a túráról, öt óra felé léptem be a lakásunk ajtaján.

 Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a facebookon is!